Minden krétai hazudik

Igazi élmény, mondjuk az érett gondolkodás hajnalán, a felnőtté eszmélés kezdetekor rájönni, hogy az emberiség eddig felhalmozott tudása sokszor még önmagának is ellentmond. Ennek bizonyítására szokták idézni a legendás paradoxonokat, például az A-pontból B-pontba való jutás lehetetlenségét. Ron Aharoni Ördögi körök című kötete a tudás abszurditásáról mesél az olvasóknak.

Borbélytól Gödelig

És a bevezetőben említett híres paradoxon, mely még sok száznak, sok ezernek sorát jelképezi, az életünkben is megtalálható, ismétlődő, önmaguknak ellentmondó helyzetek, állapotok sűrű mintázatára utalva. A kiadói ajánló gyorsan fel is sorol pár ilyet, mint például, ahhoz, hogy elveszett szemüvegünket egy szemüveg segítségével könnyen megtalálhatnánk, vagy, hogy a pályakezdő fiatalt gyakorlat hiányában nem veszik fel az adott munkahelyre. De a legtutibb paradoxon úgy is a nagy görögé, Epimenidészé, aki krétai létére egy alkalommal bírta azt mondani, hogy „Minden krétai hazudik!” Ezzel ugye elindított egy ördögi kört, melyben az állítások és azok cáfolata végtelen módon rekreálják egymást.
Nem kell azonban megrémülni: a könyv nem kíván meg senkitől komolyabb matematikai ismereteket, viszont nyitott elmét igenis megkövetel, hiszen nem pusztán a magukra hivatkozó kijelentésekről, a hagyományos ördögi körökről beszél – a hazug paradoxonáról, a borbélyparadoxonról, a Cantor-paradoxonról vagy Gödel nemteljességi eredményeiről – hanem olyan, a körkörösségből eredő problémákat is bemutat, mint például azt, amikor az elme saját magán gondolkodik. És valóban, örök kérdés, hogy az ember vajon nem egyéb-e mint saját teste és ennek funkciói vagy valami más is, a testtől eltérő, valami, lélek, elme, szellem, spiritusz, mely persze a testtel együtt alkotja magát az embert…

Paradoxonok, oximoronok

Ron Aharoni, izraeli matematikus, lelkében nem követi eszét, hiszen másrészt filozófus, költő és esztéta is, de egyes elemzők szerint szívesen foglalkozik az abszurd viccek természetrajzával a matek mellett. Erre utal az író által alkalmazott humoros megközelítés is, egy helyen Aharoni így ír: „Soha nem hibázom. Egyszer már majdnem azt hittem, de tévedtem.”
Termékeny alkotó lévén Aharoni bőséggel járja körbe a paradoxonok, oximoronok világát. S teszi mindezt úgy, hogy elmesélve érteti meg az olvasóval a matematika irányából magyarázva a hétköznapi élet titkait, illetve a hétköznapi életből kiindulva világít rá a matematika rejtelmeire, megoldásaira. A szerző nemcsak a paradoxonok világának árnyoldalait, de a könyv második részében, az azokból származó előnyöket is kifejti.

Csecsemőfaló krokodil
Maga szerző így foglalja össze, mit is várhatunk a kötettől: sok esetben „az ördögi kör teljesen átlátható, senki nem dől be neki. Néha viszont annyira jól álcázza magát, hogy bedőlünk neki, és képtelenségekre jutunk. Ez az ördögi körök ördögi arca, rossz oldala. Ennek szenteljük könyvünk első részét. Csecsemőfaló krokodil, betarthatatlan megállapodások, Isten (és a Loch Ness-i szörny) létezésének bizonyítékai kerülnek elő, továbbá két ördögi körökön alapuló nevezetes filozófiai paradoxon: a determinizmus és a szabad akarat rejtélye, illetve a test-lélek probléma.
(...) A történet legfontosabb tanulsága, milyen fontos kilépni a körből és kívülről rálátni.
Amint sikerült, rögtön feltűnik, mekkora energiapazarlás volt benne lenni. A tudományban hatalmas szerepet játszottak azok az ördögi körök, amelyeket sikerült kívülről elemezni. Néha maga a természet állít elénk körben forgó problémákat, ilyenkor is lényeges, hogy felismerjük őket. Ha egy feladat megoldhatatlan, jobb, ha legalább tudunk róla. Ez az ördögi körök jó oldala. Mély felismerésekhez vezet, ha ezt megértettük. Ez a témája könyvünk második részének.”

Világos, nem? Mint a vakablak!