Lexikon, mint élvezeti cikk

Néhány hete Szabadkán voltam, és Tolnai Ottó értő irányítása nem akármilyen bűvös helyhez, a szabadkai piachoz vezérelt. Téved, aki azt hiszi, egy mindenféle kacattal telezsúfolt piac nem tartogat számára meglepetést. Ha mégis, az nem egyébnek a jele, mint annak, hogy nem járt Szabadkán még. Mondanom sem kell, a nagy választékból egy választásom volt, méghozzá a könyvek. Úgy válogattam, hogy kivétel nélkül vajdasági szerző műve akadjon a kezembe. Egyikhez segítséget is kaptam, Sinkó Ervin Don Quijote útjai című kötetét Tolnai Ottó javaslatára választottam.

Minden út Vajdaságba vezet

És ha már Vajdaság, Szabadka, Palics és Tolnai Ottó, ajánlom az újvidéki Fórum Könyvkiadónál megjelent Vajdasági magyar irodalmi lexikon (1918-2014) című, Gerold László irodalomtörténész olvasmányos, egyben tényszerű, a teljesség igényével megírt könyvét. A kötet kalandra hív, és nem döntünk rosszul, ha engedünk a hívásnak. Utazásban részesülünk, nem akármilyenben. Vajdaságtól-vajdaságiakig, majdnem száz éves távlatban. A megszokott, klasszikus nevek, Kosztolányi Dezső, Sziveri János, Tolnai Ottó, Domokos István, Végel László, Fenyvesi Ottó mellé felsorakozik egy rakás, talán nem mindenki előtt ismert, azonmód olvasásra érdemes név, olyanoké, mint Koncz István, Danyi Magdolna, Jódal Kálmán, a fiatalabbak közül Terék Anna, Kollár Árpád, Orcsik Roland vagy Barlog Károly.

Meghatóan olvasmányos
Amellett, hogy a lexikon olvasmányos, megható is. Érzelmet vált ki. Gondolom, kitalálták már, hogy ez egy különleges könyv. Sírva és lexikontól vigad a magyar. Ahol irodalom van, ott elvileg nincs sok helye a politikának, itt azonban hovatovább abba botlunk, a vajdasági magyar irodalom ellenállást is kifejez, ha mára ez szelídebb formában, a múltban mindenesetre érezhetően volt jelen.  (Nem egy példát hozhatnék fel, direkt nem teszem, ehhez ott van a lexikon). A trianoni határok kihúzása utáni újraszerveződő irodalmi élet kezdeményezéseiről, a későbbi évtizedek folyóirat- és könyvkiadói próbálkozásairól, sikereiről, nem utolsó sorban pedig a vajdasági magyar irodalmi élet legendás, illetve a mai napig tevékenykedő régi és új szerkesztőiről tudhatunk meg érdekes és hasznos információkat Gerold könyvéből.

Hűségmérő
Szabadka, Kishegyes, Topolya, Újvidék és több vajdasági város kap meglehetősen jelentőségteljes színt, ha bírjuk türelemmel és nem állunk meg a több mint négyszáz oldalasra sikeredett lexikon olvasásában. (A hatás kedvéért ezt a lexikont kifejezetten jóleső érzés egészében végigolvasni). Annál is inkább megéri az otthoni könyvespolcon tudnunk a Vajdasági magyar irodalmi lexikont, mert rossz tapasztalatom, hogy az irodalomtankönyvből szépen kifelejtették a határon túli magyar irodalmat, vagy, ha ki nem is felejtették, külön órát nem igazán szenteltek neki. Anélkül meg, ugye, elég nehezen és körülményesen érthető a magyar irodalom egésze. A határon túli irodalom nekünk, magyarországiaknak olyan kell legyen, mint a görögöknek Homérosz. Feltétel nélkül fontos. Ha a hazafiság megfelelési kényszerek közé szorított minősége a folyton felröppenő, nyugtot nem hagyó kérdés, a néha szélsőségbe torkolló revizionista szólamok helyett a felvidéki, erdélyi, vajdasági, kárpátaljai magyar irodalom ismerete váljon minőséghatározóvá.
„Ha hosszan bolygasz a cirilbetüs Szabadkán,” hogy ne csak ez a Kosztolányi-sor jusson eszünkbe a könyv tanúsága szerint rádióval is rendelkező észak-Bácska körzetében fellelhető, kulturálisan sűrűn behálózott városról, érdemes Gerold László könyvét magunk mellett tudni határon innen és túl.