Mindenfélének megírták már a kultúrtörténetét. Van szerző, aki a gasztronómiával, van, aki a dohányzással, van, aki a szexualitással foglalkozik úgy, hogy témájára, mint vezérfonalra, fel tudja fűzni az emberiség egész történetét. Mondjuk, a nemiség és a gasztronómia esetében ez tulajdonképpen magától értetődik, de például azt nem gondolhatta senki, hogy a futás kultúrhistóriája is történelmi távlatokban mérhető. Mi több, Dennis Bramble biológus és Daniel Lieberman antropológus egyenesen a futásban fedezi föl azt az evolúciós hajtóerőt, aminek mai szőrtelen, hosszúlábú, karcsú testalkatunkat köszönhetjük. Más magyarázat nincs. Futás nélkül – bármilyen értelmesek lehetnénk – mégis a mai napi majomkülsővel rendelkeznénk. Mennyi munkát adna az epiláló-szalonoknak…

Futástörténet
Mindezeket Thor Gotaas (1965) norvég néprajzkutató, író, és persze sífutó ragyogó könyvéből tudhatjuk, aki úgy döntött, összebogarássza a futás kultúrtörténetét, a kezdetektől a mai napig. Első pillanatara persze idétlen vállalkozásnak tűnhet a dolog, mert az ókori marathoni futó legendás alakján, és, mondjuk Paavo Nurmi, ugyancsak legendás alakján kívül kevés futó jutna hirtelenjében eszünkbe, kevés olyan sztori, amiért érdemes volna egy egész kötetet összefirkálni.
Gotaas azonban nem így látta és beleturkált a kultúrtörténet legfurább zegzugaiba, majd kikapirgált onnan egy vaskos könyvre való érdekességet. A kiadói ajánló szerint Thor Gotaas „az ókortól a modern korig számos izgalmas háttér-információval szolgál. Csak két példát emelve ki: a norvég vikingek lovakkal versenyeztek, hogy ezzel tartsák sakkban az öregedést; Hitler Németországában pedig az 1936-ban rendezett nyári olimpián egy színes bőrű futó győzött. A legizgalmasabb fejezetek azonban a jelenről szólnak. Az afrikai futók előretöréséről, az amatőr futás felvirágzásáról, és természetesen a szupersztárként ismert sportolókról, akiknek fordulatos, gyakran tragikus életútja úgy tárul fel előttünk, akár egy lebilincselő regény.”

Az elfutó futó
Hogy persze a modern kori, vagy a történelmi sztorik az izgalmasabbak, azt egyéne válogatja. Engem a történelem jobban érdekel, és A futás világraszóló története telis tele van ragyogó anekdotákkal, kultúrtörténeti tényekkel, sporttörténeti érdekességekkel és természetesen élettani, sportegészségügyi ismeretekkel. Persze megrémülni nem kell, a kötet végig nagyon szórakoztató.  
Ide is idézek egy bájos történetet a kötetből:
„Az angliai Queensburry hercegéről tudjuk, hogy palotája balkonjáról figyelte a futárpozícióért folytatott küzdelmet a jelöltek között, akiket a herceg szándékosan addig hagyott futni, míg teljesen ki nem fulladtak.  Az kapta a munkát, aki nem izzadt meg annyira, és kevésbé tűnt fáradtnak. „Szükségem lesz magára, fiatalember” – mondta ilyenkor a herceg annak a férfinak, aki kiállta a próbát. Döntésében a szép ruha és az elegáns mozgás is szerepet játszott.
Történt egyszer, egy különösen meleg napon, hogy a jelöltek épp egyenruhában versenyeztek a palota előtt, míg a herceg tunyán hátradőlve ült az erkélyen, és figyelte az ide-oda szaladó férfiakat.  Az egyik különösen megtetszett neki, gyönyörködve nézte a testét, és szándékosan többet futatta, mint a többieket.  A herceg végül így kiáltott: „Ennyi elég nekem!” A futó a kölcsön kapott egyenruhára mutatott, és azt válaszolta: „Ennyi meg nekem elég!” – majd olyan gyorsan elviharzott, hogy nem értek a nyomába.”

Futár kerestetik
És, hogy keretbe zárhassam ezt az ismertetőt, hadd kanyarodjak vissza még egyszer a futók testi adottságaihoz. „Fiatal, szép testalkatú, előnyös külsejű, borotvált, fodrászolt hajú, illemtudó futár kerestetik, aki képes gyorsan és hosszú távon kitartóan futni. Ha akad ilyen, jelentkezzék e hó 28. napjáig a kratzkaui palotában, jó állás reményében” – hirdette egy falragasz 1798. januárjában Breslauban, amely hirdetményből pontosan kiderül milyen elvárásokat támasztott a kor egy futárral szemben.
Gotaas egyébként azt is leírja, hogy modern korunk beköszöntéig „a nők állítólag erotikusan vonzónak találták a futárokat, akiket a korabeli ábrázolásokon arányos és öntudatos férfiaknak láthatunk.  Ellentétben a sápadt, hájas nemes urakkal, a futárok egészséget és gyorsaságot sugároztak.”
Ráadásul a futás nagyon sokáig a felemelkedési lehetőséget is jelentett a szegényebbeknek. A hírnökök – az inka birodalomban éppen úgy, mint az újkori Európában – kiváltságos személyek voltak, magas presztízzsel rendelkeztek, világot láttak, jól kerestek, és természetesen megbízhatónak kellett lenniük.
És persze arról se feledkezzünk meg, hogy a futás során felszabaduló boldogsághormonok arról is gondoskodtak, meg persze a mai napig gondoskodnak, hogy a futók boldog emberek legyenek.
Aki rendszeresen fut, annak kötelező, aki nem mozog, annak meg erősen ajánlott olvasmány A futás világraszóló története.