Kötéltánc
1979-ben járunk. Az Irán modernizációját célul kitűző Pahlavi dinasztia bukásához már nem férhet kétség. Mohamed Reza sah lemondott, és elhagyta a forrongó országot. Az elnyomás ellen együtt felkelő baloldaliak és az iszlám forradalom hívei – a közös ellenség hiányában - egymás ellen fordultak. Mindenki a modern fegyverekkel felszerelt, nagy létszámú hadsereg beavatkozását várja, mert tudják: csupán erővel lehet rendet teremteni itt, az ázsiai despotizmus és a nyugati demokrácia mezsgyéjén. A tábornokok azonban várnak… a megoldást így nem az ő beavatkozásuk, hanem Khomeini ajatollah februári hazatérése fogja elhozni, amely „Isten jeléhez” méltó módon az iszlám alkonyához fog vezetni. Clavell már sokszor bebizonyította, hogy téma és helyszínválasztásban senki nem tudja őt felülmúlni, de talán ezen regényének „díszlete” viszi el a pálmát mind közül. A Forgószél közel másfél ezer oldala egy hónap eseményeit dolgozza fel. 1979 márciusáét, amely során bármikor bekövetkezhetett volna valamilyen fordulat, amely teljesen más irányba tereli a jövőt… Carter elnök kiállhatott volna a Sah mellett, a Szovjetunió beavatkozhatott volna a baloldali ellenzék mellett, a szunnita öbölállamok megindulhattak volna elnyomni a síita forradalmat. Az író ismét a történelem egyik gyújtópontjába fog elvinni minket, ahol megérteti velünk, mi miért is történt… avagy nem történt. Tisztán fogjuk látni, hogy egy ilyen helyzetben akár egyetlen hibás lépés is milliók életébe kerülhet. És hogy ilyenkor, aki meri vállalni ezt a kockázatot és cselekszik, az totális győzelmet arat.

Senki nincs biztonságban
A Forgószél a Tajpan és a Nemes ház hagyományait követi. Nem iráni, arab főszereplők szemszögéből, hanem az országban dolgozó külföldiek tapasztalataiból ismerhetjük meg az eseményeket. Amely választás – lévén mindannyian tudjuk, hogy ezalatt az egy hónap alatt jött létre egy máig működő Iszlám Állam – nagyon is helyesnek tűnik. Így (egy valamilyen irányba elkötelezett helyi főszereplő híján), nem kell a vesztes baloldaliak, vagy sahhoz hű erők mellé állnunk, de még a győztes iszlamistákkal sem kell szimpatizálnunk. A dolgunk az, hogy egy az olajkitermeléseken dolgozó angol vállalat (amely a Nemes házhoz köthető) dolgozóinak épségéért remegjünk. És mivel egy kitalált cégről és szereplőkről van szó, ki tudja? Még az is lehetséges, hogy a kedvenc helikopter pilótánk nem fog az iszlám forradalom gyorsan ítélő bírósága elé állni… Ugyanis a könyv elég hamar megfoszt minket gőgös nyugati illúzióinktól! Ez a forradalom teljesen más, mint a megszokottak. Azzal, hogy Khomeini kijelentette, hogy a nyugat és annak vívmányai fertőzték meg a Sah elméjét – rávéve őt az ország kényszerű modernizációjára, amely a törzsi, vallási értékek megszűnéséhez és (nem mellesleg) sok tízezer ember halálához vezetett – a célkereszt minden külföldi hátán ott van! Nem menti meg őket nyugati útlevelük, állampolgárságuk, de még az sem, hogy az olajkitermelést vagy felvásárlást segítik… hiszen az iszlamisták szemében ezek irrelevánsok az ideális, iszlámon alapuló társadalom létrejötte szempontjából. Így aztán, néhány száz oldal alatt, az arrogáns külföldiek pénzügyi sirámai átadják a helyüket az egész országot megtöltő bizonytalanság és a hitetleneket jellemző félelem leírásának.

Igazságok olvasztótégelye
Úgy érzem a Sógun óta ez a legkiforrottabb könyve Clavellnek. Bemutat többfajta társadalmi réteget, célt és azok sikertelenségének okait. Hűen tudósít az arab-iráni konfliktusról, az izraeli ellentétekről, a baloldali eszmék virágzásának okairól és persze magáról az iszlám mozgalomról is. Igazságot olvastam, legalábbis amennyire én meg tudtam ítélni. Ugyanis a könyv során egyik „nemes” ügyről sem derült ki, hogy teljesen igaza lenne. Egy sokmilliós ország teljes lakossága állást foglalt valamely eszme mellett. Oly sokan, oly különböző háttérrel tették ezt, hogy elkerülhetetlen, hogy mindegyik oldalon felbukkanjanak a gyűlölet által felemésztett, vakhitű katonák, akik bármilyen szörnyűségre készek. Erőszak, gyilkosság, kínzás… mindegyiknek, minden oldalon tanúi lehettünk. Ahogy a kegyelemről, megértésről és mások segítéséről is olvashattunk. A könyv végére megértettem, hogy a többihez hasonlóan, ebben a forradalomban sem lehetett megtalálni a tiszta igazságot, ahogyan a győzelem is távol tartotta magát Irántól. Mire az országnak – egy harmadik opciót, a vallást választva – sikerült kikeveredni a világ (akkor) legnagyobb hatalmi játszmájából, a hidegháborúból, addigra már csak egy romokban álló országa maradt annak a népnek, amelynek minden tagja elveszített legalább egyvalakit a dicsőséges átmenet során. Tanuljuk, érezzük az eddigi próbálkozások kudarcait és mégis… minden embert vonz az újrakezdés lehetősége, a hiábavaló forradalom.