Egy jól ismert újdonság
A Nemes ház című könyvben visszatérünk Hong Kongra, ahol a sziget brit kolóniává avanzsálása óta eltelt száztizenkilenc évben csaknem minden és ezzel együtt semmi sem változott. Tipikus brit gyarmat. Megnyertek két világháborút, mégis sikerült minden arcukat elveszíteni az ázsiaiak előtt. A szovjetekkel együtt az alig néhány éves Vörös Kínát, azaz a kolónia anyaországát is fenyegetésnek kell immár tekinteni. Ellentétben a kapitalista, megszálló japánnal, aki néhány év alatt Amerika és Anglia legnagyobb szövetségesévé nőtte ki magát a térségben. Zavaros? Hát igen, minden bizonnyal csak Kissinger igazodott ki teljesen az ázsiai érdekszféra politikai kérdéseiben… de Clavellnak sem az volt a célja, hogy száraz, precíz politológiai tanulmányt írjon a térségről, ezt a korszakot lényegében csak díszletként használta a Struan cég újabb történetének megírásához. A már megszokott kellemesen ismerős elemek pedig tesznek róla, hogy tovább folytassuk pillanatnyi elbizonytalanodásunk után az olvasást. Megkapjuk ugyanis a jól ismert lóversenyt, a kínai káromkodásokat, szeretőket és az európai felsőbbrendűséget. 1960-at írunk a regény kezdetén. És mint mondtam: a mi szempontunkból semmi sem változott.

Az az izgalmas üzleti világ…
Megpróbálom összefoglalni a kétezer oldalas könyv tartalmát két mondatban. A Brock-Struan bosszúhadjárat tovább folytatódik, most azonban a Struan Nemes háza áll vesztésre. Tartozásai vannak, áruló bújik meg köztük, új befektetőket keres. Mindemellett pedig túl kell élnie egy tőzsdei rohamot, amelybe beleremeg a Sziget. Egy hét leforgása alatt kell az új tajpannak, Ian Dunrossnak megfordítani cége „zsoszát” és túlélnie egy nagyhatalmak közti kémjátszmát, amelybe véletlenül belekeveredett. Mintha csak a Tajpan modernebb forgatókönyvét olvasnánk, igaz? Sajnos nekem sem kerülte el a figyelmemet ez a tény, de elfogultságom miatt már a kezdet kezdetén védelmembe veszem a könyvet és az írót: egy cég ügyvitelével kapcsolatban milyen más izgalmakat lehetne még kitalálni? Mert hogy nekem nem sok más jut eszembe, az biztos. De még ha a témaválasztásra csupán jó közepes osztályzatot adok, akkor is azt kell mondanom, a regény egészét nézve Clavell ismét bebizonyította írói zsenialitását, és azt, hogy ázsiai regényfolyama egy a legnagyobbak közül.

Egyike a legbátrabbaknak
Clavell mert nagyot lépni. Maga mögött hagyta a már bejáratott figurákat, a már egyszer kitalált karaktereket. Elhagyta Dirk Struant, Toranaga sógunt és Changit. A már megismert stílusban és helyszínen sikerült neki egy évszázados ugrással újat alkotnia úgy, hogy ez a regény tagadhatatlanul részese annak a regényfolyamnak, amelyet mindannyian megszerettünk. Monumentalitás, talán ez a szó jellemzi legjobban az írót és sorozatát. Ilyet eddig talán csak Frank Herbert Dűne sorozatánál tapasztaltam. Ugyanis itt sem a történet folytonossága tartja meg a kapcsolatot a sorozat regényei között, hanem az, ahogyan a múlt eseményei befolyásolják a jövőt. Tanúi leszünk annak, ahogyan a Tajpanból megismert Dirk valóságos legendává válik. És persze azt is megfigyelhetjük, ahogyan az általunk (az egyik előzményben) olvasott cselekedetek az idő érintésének hatására átalakulnak… Mellékmondatokból realizáljuk: a dicső ősök olyat alkottak, amely több generáció múltán is stabil maradt. A jövőbe vetett hitük beigazolódott, és ilyen formán egy évszázaddal a haláluk után is jelen vannak utódaik életében – akik az ő harcukhoz és győzelmeikhez mérik magukat. Az öröklét tanújeleit fedezhetjük fel a könyvben. ÉS ez az, aminek segítségével évszázadok távlatából is össze tudja kötni Clavell különálló regényeit. Ezzel is közvetítve nekünk Ázsia ősi igazságát, amiről mi nyugatiak már elfeledkeztünk: emberöltőkben érdemes csak mérni az idők folyását. Szerintem, ha csak ennyit sikerülne leszűrnünk a regényből, már  érdemes lett volna elolvasni. Hátha mi sem hetek és hónapok alatt próbáljuk majd elérni mindazt, amire vágyunk – majd kudarcunk után megsértődve igyekszünk elfelejteni, mire is vágytunk valamikor a múltban. 
Az 1960-as években játszódó könyv az ázsiai bölcsességek közvetítése mellett egy még kézzelfoghatóbb ismerettel is gazdagít: eredményesen bevezet minket a kétpólusú világ mindennapjaiba. Kémkedés, gyilkosság, politika… ezek ugyanis a Struan cég és így – közvetve – a mi mindennapjainknak a részei. Így, a rengeteg felesleges szó és kifejezés mellett, amit a könyv megtanít nekünk, észrevétlenül átadja a történet értelmezéséhez nélkülözhetetlen hidegháborús ismereteket is. Persze egyáltalán nem biztos, hogy az itt olvasottakra emlékezvén helytállóan fogunk tudni érvelni egy a térség modern kori történelmével foglalkozó előadáson, de az biztos, hogy nem fognak tudni eladni a témában, mert az alapokkal tisztában leszünk. Talán erre mondják, hogy „olvasva tanít”. És ami úgy érzem, még ennél is fontosabb: felkelti olvasója érdeklődését a történelem ezen korszaka és az ázsiai kultúra iránt. Ez talán a legjobb promóció, amellyel valaha is találkoztam.

Lehetőségek óceánja
Mindazonáltal le kell szögezni, hogy a regény csak a „sagában” elfoglalt helye folytán tökéletes. Néha, főleg a történet vége – amikor már nyilvánvaló, hogy Dunross és a Struan győzedelmeskedik Brock leszármazottja, Gornt felett – beleununk a kidolgozottságba. Végül már csak azt akarjuk: dicsőüljön meg végre szeretett főszereplőnk, és áttételesen részesedjünk mi is újonnan nyert „arcából”. Oldódjon fel végre a feszültség! Ezen érzésemet realizálva pedig fel kellett tennem a kérdést: vajon tényleg a Struané volt a főszerep a könyvben, avagy a regény cselekményét lassító, mindent behálózó kémtevékenység és nagyhatalmi politika bemutatása volt Clavell célja? Avagy a kínai és ázsiai elme és gondolkodásmód különbözőségeire akart rámutatni az író? Esetleg a világhatalmak árnyékában töltött mindennapok és az egyszerű emberek nemtörődöm boldogsága állt a középpontban? Ettől a könyvtől ugyanis mindegyiket megkapjuk. Hogy az olvasó melyiket preferálja… az csak rajta múlik.