Sokszínű egyéniség, akinek tollából szívhez szóló, életközeli darabok születtek, gondoltam Váncsa Istvánról, kinek Lakoma – Az itáliai konyhák legfinomabb ételeiből című könyve most került a kezembe. Márpedig Krúdy Gyula óta a magyar gasztrokultúra egyben irodalom is, a magyar tehát, akár eszik, akár olvas, műveltséget gazdagít.

Itália klasszikus ételei
A Lakoma – Az itáliai konyhák legfinomabb ételeiből című kötet egy korábbi folytatása, a gazdag magyar konyhaművészet után Váncsa István ezúttal e lapokon az olasz gasztronómia világába kalauzolja el az ínyenc közönséget. A szerzőben, stílusában nem fogunk csalódni, a könyvben rendkívül olvasmányosan mesél az itáliai klasszikus ételekről, azok eredetéről, a különböző ételek születéséről, kialakulásukról szóló legendáriumokról és gyakorlati részleteiről szóló anekdotákról, valamint azok sajátságos fűszer- és konyhatechnológiai világáról.

Nagy leleplezések
A Lakomát olvasva, ételekre gondolva eszembe jutott, hogy ki ne találkozott volna azzal a rémisztően kínos érzéssel, amikor egy számára eredetinek hitt dologról kiderült, hogy valójában egyáltalán nem az? Váncsa István pedig ilyen leleplezésekkel indítja Lakoma című, az olasz gasztronómia kultúrtörténetével és receptekkel foglalkozó könyvét. De persze nem baj, ha helyükre kerülnek a dolog, ez esetben többek között az, hogy végül is mit is jelent valójában a világszerte, immár fogalomként ismert „olasz konyha”, vagy, hogy honnan is származik a sokak által leginkább olasznak hitt pizza nevű ételféleség.  
És már itt jön az első „pofon”, az első meglepetés, miszerint az olasz étterem, sőt maga a pizza sem volt alapvetően klasszikusan elterjedt olasz étel, hanem az Amerikába kivándorolt legszegényebb olaszok által a tengerentúlon nyitott éttermek révén vált világhírűen olasszá. A kötet emígy rántja le a leplet tehát az amúgy méltán híres itáliai konyhát övező misztériumról.

Finom talján falatok
Személyes kedvencem Váncsa azon megállapítása, hogy az olasz háziasszony a pasta (tészta) mellé (illetve rá) azt teszi, amit otthon talál, nincsenek kőtáblába vésve úgy az ételek receptjeinek gyakorlati alkalmazásai, ahogy az mondjuk nálunk is. Ekként (akárcsak a nemzeti lobogók színeinél) erős egyezőséget mutat az olasz és a magyar gyakorlati gasztrokultúra, hiszen miként a pizzának, pasta-nak, úgy a lecsónak és a gulyásnak is szinte végtelen számú változata él a konyhákban.
A kötet olvasmányosságát már említettem, ugyanakkor Váncsa alapos anekdotázásából sosem hiányzik egy-egy nyomatékosító adat, de ezekkel, mint jó fűszerrel, mindig csínján bánik, hogy ne feküdje meg a gyomrot. Vélhetően nem lesz olyan olvasó, aki átrágja magát az olasz ételekről szóló Lakoma-n, és nyálát nyelve ne akarna bedobni egy finom talján falatot. Azok pedig úgy gondolják, hogy követik a mester mindenre kiterjedő figyelmének köszönhető leírását, azok mintegy ezer gondosan kidolgozott receptből válogathatnak.
Buon appetito!