Nem kőszobor a legnagyobb magyar

MEGJELENT: 2014. december 11. | SZERZŐ: László T. András

Sokan idézik, de kevesen követik Széchenyi Istvánt – fogalmazott a legnagyobb magyar leveleiből készült válogatáskötet bemutatóján a Magyar Tudományos Akadémia székházában Fodor Pál, a kiadványt megjelentető akadémiai intézet főigazgatója.

Egyén, közösség és állam

A reformkor nagy alakjának több ezer, jelentős részben kiadatlan leveléből kétszáz hatvanat tartalmaz a mintegy hatszáz oldalas reprezentatív, Ezt köztünk! Isten áldja! címmel megjelent kiadvány, melyet Oplatka András, Kovács Henriett, Körmendy Kinga és Mázi Béla szerkesztett, illetve részben fordított és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete jelentetett meg.
Fodor Pál elmondta: Széchenyi összes levelei mindmáig nincsenek kiadva, szerteágazó levelezésének maradéktalan felkutatása szinte kivihetetlen vállalkozás, amelynek az elmúlt másfél évszázadban már többen is nekirugaszkodtak, sikertelenül. Most a főigazgató vezetése alatt álló bölcsészettudományi kutatóközpontban jött létre egy munkacsoport, hogy megkísértse a lehetetlent.
A Pálinkás József előző akadémiai elnök anyagi és személyes támogatásával megjelent kötet a tudós társaságot egyévi teljes jövedelmének felajánlásával megalapító Széchenyi István sokoldalú bemutatására törekszik, a kötetbe válogatott levelekből kibontakozik a politikus, az író és a magánember egyaránt.
Csorba László Széchenyi-kutató – vagy ahogy magát aposztrofálta: Széchenyi-rajongó – arra hívta fel a figyelmet: a legnagyobb magyar abban is egyedülálló, hogy a korszakból senki mást nem lehet úgy megismerni, mint őt. Széchenyi hatalmas terjedelmű naplójából és levelezéséből kibontakoznak a modern kor alapkérdései, így például egyén, közösség és állam viszonya, a közép-európai sors, vagy éppen az önrendelkezés, saját életünk alakulásába való beleszólás ügye és mindezzel összefüggésben a személyiség folyamatos önértelmezése, mintegy élveboncolása.

Egy el nem kerülhető revolució

Az akadémiai rendezvényen idéztek a kötetben közölt levelek közül például egy Wesselényi Miklósnak 1831-ben írottat, amely szerint a feladat „a népnek mostani csekély intelligenciája mellett (...) kiláboltatni a hont mostani nyomorult állásából. (...) A kapunál van egy el nem kerülhető revolució!” Széchenyi úgy véli: „csendes reformátiót hozni hazánkra a mi legszentebb tisztünk”.
„Eddig csak úgy dolgoztunk, mint egyes huszárok – időnkhöz ez többé nem illik – már most plánum szerint (tervszerűen) és összetartással kell dolgoznunk” –  írja Wesselényinek, és hozzáfűzi: „Én téged mindig igen-igen becsülni és szeretni foglak – ha tán ellenkező úton indulnánk is tovább - honunk java keresésében”.
Az ifjú Zichy Géza grófot egy csínytevése nyomán arra inti: „tisztességes embernek semmit, még egy gombostűt sem szabad ellopnia!” Két nappal az 1848-as forradalom kitörése után pedig azt fejtegeti titkárának: „Az én politikám biztos volt ... de lassú. Kossuth egy kártyára tett mindent és legalább idáig annyit nyert a hazának, mint amennyit az én politikám tán 20 év alatt nem bírhatott volna előállítani!... Ha reactio nem történik és több lesz bennünk a hazafiság, mint az irigység, s több a polgári erény, mint a dicsvágy ... én biz azt hiszem: lesz még a magyarbul valami, s pedig sok!”
A kötetben szereplő utolsó levél 1860 márciusi keltezésű, a döblingi elmegyógyintézetből írta Széchényi a nála tartott házkutatást követő napon – öngyilkossága előtt egy hónappal – a bécsi rendőrminiszternek. Ebben magát már csak „szegény ördögként” aposztrofálja, hálát mond azért, hogy Bécsben lakó feleségét nem zaklatták házkutatással, mindazonáltal politikai programját változatlanul úgy jellemzi: „Megfontolt vonzódás az alkotmányos formákhoz”.

Kétféle magyar nyelv
A könyvbemutatón Oplatka András – aki egy tíz élve megjelent Széchenyi-monográfiát is jegyez – elmondta: az érdeklődő, művelt olvasóknak szánják a válogatást, melynek szempontja elsősorban az volt, hogy bemutassa az 1791 és 1860 között élt Széchenyi István tizennyolc éves korától élete utolsó évéig írott levelei segítségével közéleti, politikai, gazdasági tevékenységét és magánéletét is.
A svájci-magyar kutató, újságíró álláspontja szerint vállalhatatlan, hogy a legnagyobb magyar levelezése mindmáig nem vehető kézbe magyarul.
A négy-öt nyelven – magyarul, németül, angolul, franciául és feltehetően olaszul – író Széchenyi levelei a szerdán bemutatott kiadványban szinte kétféle magyar nyelven olvashatók. Az idegen nyelven írottak egy mai magyar nyelvű fordításban ismerhetők meg, az eredetileg magyarul írottak azonban egy 19. századi, még a nyelvújítás közvetlen hatása alatt álló nyelvezetben olvashatók, amihez elkél a szerkesztői segítség. Például Széchenyi egyik gyakran használt szava, a „bátorlét” mai jelentése: biztonság – ismertette a szakember.
A kötet szerkesztői, fordítói igyekeztek a 19., illetve 20. századi kiadásokban fellelhető nem csekély számú hibát kijavítani, és amennyire lehet, újat nem véteni – jegyezte meg Oplatka András.
Fónagy Zoltán, a kötet lektora a bemutatón felidézte, hogy Szekfű Gyula, a 20. század első felének nagy magyar történésze Három nemzedék című művében egyik legkedvesebb történelmi személyisége, Széchenyi kultuszáról azt írta: nem a hús-vér embert, hanem egy elvont konstrukciót, elmosódott körvonalú kolosszust állít elénk. A most megjelent kötet célja éppen az, hogy a legnagyobb magyart eleven emberként és ne kőszoborként mutassa be – tette hozzá.



Címkefelhő
Megosztás