Az abszurdizmus mestere

MEGJELENT: 2020. július 3., péntek | SZERZŐ: Prikkel Bence

Franz Kafka lelke legmélyebb félelmeit és fájdalmait felhasználva vált az irodalom egyik legkiemelkedőbb alakjává. Teremtett világai rémálomszerűek és cseppet sem kellemesek, mégis a mai napig millióknak adnak megnyugvást: nincsenek egyedül. Művei megértéséhez elengedhetetlen felvázolni gyermekkori élményeit és megmártózni a művész törékeny pszichéjében.  

Kép forrása

A kezdetek
Franz Kafka a Cseh Királyság fővárosában, Prágában született 1883. július 3.-án egy középosztálybeli zsidó családban. Az idegenség, másság érzése számára már itt elkezdődött, ugyanis Németországban zsidónak, a Cseh Királyságban pedig németnek számított. Édesapja, Hermann Kafka szívós és agresszív természetű férfi volt, aki kitartásával képes volt a munkásosztályból kitörni, és rövidáru kereskedést nyitni. Részben e státuszugrásnak hála feleségül vehette a jómódú családból származó Julie Löwyit, az asszonyt, aki túl gyenge volt ahhoz, hogy fiát megvédje az apai terrortól, az ifjú Franz ugyanis édesapja szemében merő csalódás volt. Franz Kafka nem is eshetett volna messzebb attól a bizonyos fától: gyenge fizikumú, nagyon érzékeny, ideges természetű, már kisgyermekként is sokat betegeskedő volt, ezen tulajdonságai élete végéig jellemezték.
A szűnni nem akaró pszichológiai bántalmazás és az atyai szeretet és támogatás hiánya miatt az író hamar megtelt bűntudattal, önutálattal, szorongással. Ennek ellenére mindent megtett azért, hogy apja kedvében járjon: összes iskoláját kitűnő eredménnyel végezte el, köztük a jogi egyetemet is. Itt találkozott Max Broddal, aki az író legjobb barátja lett, és kinek biztatására kiadta első novellás kötetét, amelyet azonban elkerült a siker. 
Valaki, aki hatalmi pozíciójával folyamatosan visszaél egy kiszolgáltatott személlyel szemben: ez az élmény Kafka egész életművének a központi motívuma.

Kép forrása

Feloldatlan kettősség
Az egyetem elvégzése után egy biztosítótársaságnál helyezkedett el, ám mivel itt a rengeteg munka mellett nem maradt ideje az írásra, egy év után otthagyta állását, és 1908-ban a félig állami cseh munkás-balesetbiztosítási intézetnél vállalt munkát, ahol már több ideje maradt éjszakánként hódolni szenvedélyének. Noha magát szürkének látta, barátai és ismerősei feljegyzései alapján más képet kapunk: a megnyerő külsejű, erőteljes humorú Kafka fiatal korában sűrűn látogatta az irodalmi társaságokat - hol barátai szerint szenvedélyes beszédei olyanok voltak, akár a zene -, kereste a testi örömforrásokat, a bordélyházak gyakori vendége volt.  
Az író a szerelemben már nem volt ennyire sikeres; amint egy kapcsolata komolyabbra fordult volna neurotikus zavarai teljes erővel törtek elő. „Szerettem egy lányt, aki viszontszeretett, ám el kellett őt hagynom. Miért? Nem tudom. Olyan volt ez, mintha fegyveresek köre övezné, akik lándzsáikat kifelé fordítanák. A lány ebben nem volt hibás? Azt hiszem, nem, sőt tudom is. Az iménti hasonlat nem teljes, engem is fegyveresek vettek körül, akik lándzsáikat befelé, vagyis ellenem fordították. Mihelyt a lány felé közeledtem, először is az én fegyvereseim lándzsáiba akadtam, és már innen sem juthattam tovább...” 
A különböző betegségek folyamatosan jelen voltak életében, gyakori gyomorbántalmak gyötörték, 1917-ben pedig megtudta, hogy gyógyíthatatlan gége-gümőkórban (gége-tbc) szenved. Ezután az író alig tudott valamit enni, és az is hatalmas fájdalommal járt számára. Betegségeit lelki eredetűnek tartotta, a tbc-t isteni büntetésnek. 
Kafka sohasem adta fel, hogy megoldást találjon az édesapjával való konfliktus kezelésére: halála előtt öt évvel hosszú levélben ír érzéseiről, kellemetlen emlékeiről és élményeiről. Ezt a levelet azzal a szándékkal adta át édesanyjának, hogy juttassa az el apjának, ám az asszony hű maradt gyenge természetéhez, és néhány nap őrizgetés után visszaadta azt fiának, mondván: ne idegesítse ilyesmikkel keményen dolgozó apját. Utolsó cseppként a pohárban ezzel minden bátorság elszállt az íróból, vallomását sohasem mutatta meg apjának. 

Kép forrása

Hatása 
Élete során alig pár műve jelent meg, ezek közt volt talán leghíresebb alkotása is: az Átváltozás című világhírű novellát tartalmazó kötet már a világháború előtt a német kritikusok kezébe került, de akkor még elkerülte a publikum figyelmét. 1924-re a kór végképp legyengítette, szanatóriumból szanatóriumba járt. Április 10-én a Bécs melletti Kierlingbe utazott, ahol szó szerint éhen halt, ugyanis ekkor már elviselhetetlen fájdalommal járt számára az evés, és az intravénás táplálást ekkor még nem fejlesztették ki. Halálos ágyán megígértette régi barátjával, Max Broddal, hogy halála után égesse el az összes művét. Az emberiség szerencséjére Brod hűtlen volt fogadalmához, és Kafka életművének gondozója, kiadója és egyben életrajzírója is lett. A következő években sorra kiadta három regényét: az Amerikát, A pert, és a Kastélyt is, sorrendbe szedve, jegyzetekkel kiegészítve. A nagyközönség és a kritikusok számára pedig nyilvánvalóvá vált Franz Kafka zsenialitása, aki mint oly sok géniusz, ezt már nem élhette meg.
Megosztás