Értelem, mely a szívhez beszél

MEGJELENT: 2020. április 11., szombat | SZERZŐ: Vörös Viktória

Százhúsz éve, 1900. április 11-én született Márai Sándor, a polgári esszéregény magyar képviselője, színműíró, aki világjáró újságíróként a Nyugat alkonyának hírmondója volt. Költőként az ’56-os forradalom és emigráció élményét vetette papírra a Mennyből az angyal és a Halotti beszéd soraiban, naplóiban haláláig a polgári eszmény „kegyetlen-hűtlen” követője. Füveskönyvében így vall Márai az író szerepéről: „Az író ne reméljen a világtól semmit. Minden, amit a világ adott  ̶  pénz, vagyon, elismerés, érdemrend, társadalmi kitüntetés  ̶  visszahat munkájára, lelki egyensúlyára, műve erkölcsi erejére... Az írónak egyetlen címe, rangja lehet csak, a neve. S egyetlen vagyona a világban a műve.”

Kép forrása

Kassai őrjárat
A gyermekkor Kassához kötötte, egészen tizenhat éves koráig ott élt. Ars poeticájában, úti esszéiben és regényeiben ez a kiinduló helyszín, a fő viszonyítási pont:
„Este nyolckor születtem, fújt a szél.
Kassát szerettem és a verseket,
A nőket, a bort, a becsületet
S az értelmet, mely a szívhez beszél.”
(Ujjgyakorlatok)

A szigorú értékrend, amit szász evangélikus garaskovács (innen eredeti neve: Grosschmid) őseitől hozott magával, a család élményével formálódik, alakul, majd a „szökéssel” veszi kezdetét felnőtt kora. A századvég irodalmából ismert téma - amit később A zendülők című regényében írt meg 1930-ban (a Garrenek műve I. részében) – a nagy „kaland” tizenhat éves korában kiszakította a családi közegből, és Európa kulturális változásainak forráshelyeire vitte el: a weimari Németországba, Párizsba és Olaszországba. Mindenütt újságírásból élt, de mindenhol a nagy regénytémákat kereste. Franz Kafkát fordít, Thomas Mann, Martin du Gard családregényei hatnak rá, mígnem André Gide Pénzhamisítók című regénye el nem téríti a csupán önéletrajzi regénytípustól. 

Kép forrása

„Múlva nő az élet”
Az életmű fő vonulatát a vallomásos művei adják, és ezek hozzák meg számára az elismerést. A kétkötetes Egy polgár vallomásait a szerző így vezeti be 1934-es megjelenésekor: „E regényes életrajz szereplői költött alakok: csak e könyv oldalán van illetőségük és személyiségük, a valóságban nem élnek és nem is éltek soha.” A fiktív regénynek szánt alkotással egy óriási, szélesebb horizontot kívánt nyújtani Márai, mint amire önmagában egyetlen emlékirat vagy vallomás képes. Célja „vihart kavarni fel” nemzedéke, „a pontyok halastavában”. Hét éven át érlelődik benne a téma, mire megtalálja azt a távolságot, amellyel külföldi tapasztalatait és saját élményét vallomásregénnyé formálja. A regény az apja halálával zárul. „Az élet versenyt futott a könyvvel. Egy délben, ősszel meghalt az apám.” Ezután érti meg igazán, mit is jelentett az „arisztokratizmus”, az a tartás, amit apja képviselt számára: „észre kellett vennem, hogy az életben csak ő volt önzetlenül jó hozzám, a maga szomorú és kulturált módján  ̶  mert a jósághoz is kultúra kell, különben elviselhetetlen…”

Kép forrása

A beérkezett regényíró
Az 1930-40-es évek olyan nagy regények korszaka Márai pályáján, mint a Féltékenyek, az Eszter hagyatéka, a Szindbád hazamegy, a Vendégjáték Bolzanóban és A gyertyák csonkig égnek. A szellem emberének magányossága Márai életútjának fő vonalát jelölte ki: Kassa, a család, a polgári kultúra és Európa hanyatlása egyazon írói téma felé irányította. Ez az értelmiség szerepe és felelőssége a „szellem alkonyának” korában. Regényhősei ennek a polgári ideálnak a képviselői, megkérdőjelezői és folytatói. Márai prózai stílusa egyedivé emeli ezeket az általában egyetlen fordulópontra épített regényeket: Szindbád, aki „ötvenöt éve készül hazamenni. De még soha nem sikerült ez a vállalkozás. Ezért most sem sietett.” A Casanovának szerződést ajánló Párma grófja egy éjszakán át tartó monológját így zárja: „Az élet baleset. Nem akarom, hogy Párma grófnője nyakát szegje ebben a balesetben. Szükségem van még reá. Térjen vissza hozzám hajnalban az otthonába, de nem bujkálva és lopakodva, hanem emelt fővel, akár egész Bolzano szeme láttára.” A régi bűnök felidézése áll a szentimentális monológba torkolló A gyertyák csonkig égnek vitájában, amelyből egy szerelmi háromszög-történet bontakozik ki, melynek nem más a tétje, mint az egykori feleség és szerető emlékének birtoklása.

Kép forrása

„Elmenni innen, mihelyst lehet”
A világháborús bombázások során találat érte Márai Sándor otthonát a Krisztinavárosban, amit Torontóban idézett fel az író 1972-es Föld, föld című emlékezéseiben.

Márai a szemétdombok és bútorroncsok tetején felbotorkált az emeleti „lakásba”, amit cilinderéről és egy francia gyertyatartóról ismert fel. Egy épségben maradt Tolsztojról készített képet zsebre tett. „…Majd körülnéztem, mit vihetnék emlékbe. A torlaszokon át behatoltam a szobámba, ahol könyveim sorakoztak a polcokon. Szerettem volna megtalálni a bilingvikus Marcus Aureliust, aztán Eckermann beszélgetéseit és egy régi magyar kiadású Bibliát. … A légnyomás, mint egy papírzúzda, pépessé darálta a könyvek legtöbbjét. Mégis, egy könyv sértetlen címlappal hevert a szemétdombon, közvetlenül a cilinderem mellett. Felemeltem, elolvastam a címét: A polgári kutya gondozásának könyve, ez volt a cím. Ezt a kötetet zsebre vágtam, és óvatosan lemásztam a szemétdombról a földszintre. Ebben a pillanatban  ̶   később sokat gondolkoztam ezen  ̶  különös megkönnyebbülést éreztem.”

Megosztás