Rólunk szóló klasszikusok

Két bemutatóra készül szeptember végén a k2 független színtársulat: Petőfi Az apostolát viszik színre szeptember 26-án a MU Színházban, másnap, 27-én pedig Kosztolányi Nero, a véres költő című regényének színpadi adaptációját (Ki vele, Néró!) a Benczúr Házban. Nem kis teljesítmény két premier egyszerre egy hétfős társulattól!
Klasszikus irodalmi mű mindkettő, így joggal tarthat számot a szélesebb közönség érdeklődésére, csakúgy, mint a repertoárjukon szereplő mintegy tíz színdarab.
A társulat egyik vezetője, rendezője Fábián Péter így fogalmazta meg a k2 Színház ars poeticáját: „Szeretnénk a máról beszélni, a problémáinkat aktuális színházi nyelven megfogalmazni. Ami összetartja a csapatot, az valamiféle játékkedv. Ez sok nehézségen átsegít minket.”

Kép forrása

Tantermi színházi előadások
Szinte hihetetlen, hogy ezt az „alter” csapatot csupán öt színész alkotja, valamint két rendező és két nagyon fontos háttérember. Az utóbbiakra rengeteg munka hárul: Erdélyi Adrienn a gazdasági ügyeket intézi, míg Olasz Liza a produkciós vezető. Ő szervezi két éve a k2 tantermi előadásait, utazó színdarabokat, melyekkel többnyire Budapest környékén, de volt már, hogy a Felvidéken vagy Erdélyben szerepeltek. Egy-egy osztálynak vagy akár évfolyamnyi diáknak tartott előadásokat a színészekkel folytatott feldolgozó beszélgetés követi. Itt derül ki igazán, hogy megállja-e a helyét például az Antigoné k2-s változata a legkritikusabb, egyben legőszintébb közönség, a középiskolás korosztály előtt.

Kép forrása

Vállalt alternatív színházcsinálás
A társulat alapító színészei a Kaposvári Rippl-Rónai Egyetem Művészeti Karán találtak egymásra, de nem mindegyikük járt azonos osztályba. Mohácsi János, Molnár Piroska, Rusznyák Gábor és Kelemen József tanítványaiként döntöttek úgy, hogy nem szerződnek kőszínházhoz, vállalják az állandó játszóhely hiányát is jelentő önálló színtársulati formát. Baráti kapcsolaton alapuló művészcsapat az övék, így az alternatív színjátszás hőskorát idézi együttesük. Aki meg akarja őket találni, az zömmel a MU Színházban láthatja előadásaikat, újabban pedig a Benczúr Ház adott helyet számukra.
A kereső, vitatkozó, színészeit provokáló attitűd tartja mozgásban a k2 csapatát. Az igényes szövegek választása, a klasszikus irodalmi művek az egyik fő vonulata az előadásaiknak, ezek sorából is kiemelkedik a kétestés, négy-négy órás Hamvas Béla-regény színpadi változata, a Karnevál. Emellett saját színművek létrehozása a k2 másik, visszatérő vállalkozása. A repertoár több, mint felét saját írásokból, illetve átiratokból készült előadások alkotják. 

Kép forrása

Szilveszter és Nero – kérdező drámák
A mostani bemutatók sem a 19., illetve 20.századi szerzők szemszögéből mutatják be főhőseik – Szilveszter (Az apostol) és Nero, Seneca, Britannicus (Nero, a véres költő – Ki vele, Néró!) – sorsának alakulását. Inkább a jelen összefüggéseit keresik a műveikben: „Mennyiben módosulna Szilveszter sorsa, ha az általa képviselt értékrendszerrel mai világunkban kellene boldogulnia? Őrültnek néznék a szőlőszem-hasonlatát hallva? Netán sztár lenne? Vagy politikai pályára léphetne? Esetleg a világ teljesen közömbösen kezelné világjobbító szándékait? Egyáltalán: hogyan ítélünk meg ma egy világjobbítót: félünk tőle, vagy istenítjük?” – írja Az apostol színreviteléről Benkó Bence, az előadás rendezője.
Fábián Péter a Nero kapcsán utalt rá, hogy a darab csak nyomokban tartalmaz majd Kosztolányit. „A cselekmény a mában játszódik, az ókori miliőt elhagyjuk, mert úgy gondoljuk, hogy a regényben is Róma csak mint díszlet szerepel: Kosztolányi a saját koráról kívánt beszélni.”
A 2018-as Színikritikusok Díja (Antigoné) vagy a 2015-ös Junior Prima Díj (Benkó Bence, Fábián Péter), valamint a színészek, díszlet-és látványtervezők elismerései jelzik mindenki számára, hogy a k2 Színház alkotó módon van jelen a magyar színházi életben. 
Kíváncsian várjuk az új bemutatókat!