Gügész gyűrűje

Az Állam című Platón mű második könyvében olvashatjuk a lüd Gügész történetét. Lüdia – míg a perzsák el nem pusztították – nagy birodalom volt, keletkezéséhez és pusztulásához is számtalan mítosz fűződik. Egyik első királya volt például Tantalosz, aki feldarabolta fiát és felszolgálta azt az isteneknek. Az istenek aztán ezt észrevették és tettéért azzal bűnhődött, hogy a Tartaroszban (A legsúlyosabb bűnök büntetésének helyén) egy gyümölcsfa ágáról lóg egy tó fölé és örök éhség és szomjúság gyötri, de ha inni akar, a víz elhúzódik előle, a gyümölcsöket pedig nem érheti el. Innen ered a tantaluszi kín fogalma. 

Kép forrása

A láthatatlanná tevő gyűrű
Nos, Platón történetében Gügész, a lüd király pásztora volt. Egy napon, mikor éppen a nyájat őrizte földrengés támadt, megnyílt a föld és hatalmas szakadék szelte át a mezőt. Bátran leereszkedett és „sok más mondai csodával együtt megpillantott egy érclovat, abban ajtóval zárt üreget” – meséli Platón. Abban pedig egy hatalmas alak feküdt meztelenül és holtan, a kezén egy ékköves aranygyűrűvel. Megörült ennek a pásztor, lehúzta az ujjáról és magával vitte. Legközelebb, mikor a király gyűlést tartott, ahol a pásztorok tettek jelentést a rájuk bízott nyájakról, már ezzel a gyűrűvel az ujján jelent meg. Miközben hallgatta a többiek unalmas jelentéseit a gyűrűjével játszott. Azt vette észre, hogy ha befelé fordítja az ékkövet, a többiek úgy viselkedtek, mintha nem látták volna, úgy beszéltek róla, mintha távol lenne. Ha viszont újra kifelé fordította és íme! – láss csodát, újra láthatóvá vált. 

Kép forrása

A házasságtörők
Gügész aztán többször kipróbálta a láthatatlanná tévő gyűrűt és az, újra és újra tökéletesen működött. Gondolkodni kezdett: miképpen fordíthatná hasznára ezt a csodát. Láthatatlanul áthatolt a királyi palota őrein és megkereste a királynét. A királyné – akit ezért joggal tarthatunk kétes erkölcsűnek – hagyta magát elcsábítani. (Egyúttal indokoltnak tűnt az erkölcseinek testőri védelme is) A házasságtörők aztán tovább is mennek. Elhatároztál a királynéval – akinek nyilván voltak kapcsolati konfliktusai férjével –, hogy miután felszarvazták, még meg is ölik a királyt. Így lett Gügészből, a pásztorból, a lüd birodalom királya és királyi házának megalapítója. Eddig a mese.

Kép forrása

Évezredes vita
Furcsa mese ez, hiszen nincs jó vége, a gonosz nem bűnhődik meg, mi több győzelmet arat. A történetet Glaukón, aki a könyvben Szókratész vitapartnere, meséli el. Ő, bizonyára tapasztaltból, azt az álláspontot képviseli, hogy: „Ha ebből a gyűrűből kettő lenne és az egyiket az igazságos húzná föl, a másikat az igazságtalan, azt hiszem, egyik sem volna olyan acél jellem, hogy megmaradna az igazságosságban és bátorkodnék magát megtartóztatni a másétól, és nem nyúlna hozzá, ha megtehetné, hogy a piacról bármit szabadon elcsenhetne, és bemehetne a házakba, és akikkel akar, együtt lehetne és tetszése szerint megölhetne bárkit és bilincseiből szabadíthatna, és mintha csak isten volna, tehetne az emberek közt mindent.” Szerinte tehát az igazságosok is – mivel nincs ilyen csodagyűrűjük – csak a büntetéstől való félelem okán viselkednek igazságosan. És – ha tehetnék – pontosan úgy viselkednének, mint Gügész. 
Véleménye szerint tehát mindannyian kaphatóak vagyunk mindenféle erkölcstelen cselekedetre és alapvetően – lényegünk szerint – egyáltalán nem vagyunk igazságosak. 
Ez homlokegyenest ellenkezik Szókratész – illetve Platón, mert Szókratészről csak tőle tudunk – véleményével, aki szerint az emberek jók, a rossz csak a tudatlanságból, a jó félreismeréséből ered. Évezredes vitát nyitnak meg ezzel. 
Mi pedig elgondolkodhatunk egy pillanatra, hogy Gügész gyűrűjével az ujjunkon, vajon hogyan cselekednénk? Elvennénk-e azt is ami nem a miénk, ami nem jár nekünk és visszaélnénk-e a gyűrű nyújtotta előnnyel. És – bár a mesének a könyvben más szerepe van – de talán ez a legközvetlenebb kérdése a mai olvasóhoz.