Két izgalmas Kickstarter projekt

2019-ben a közösségi finanszírozás már rendkívül széles körben alkalmazott módja annak, hogy különböző alkotók, művészek és lényegében mindenki, akinek van egy jó ötlete, pénzt szerezzen a projektjéhez. Ennek a legfőbb terepe pedig a Kickstarter nevű honlap, ahol barangolva számos érdekes, nagyszerű és ötletes projektet találhatunk, de persze legalább ugyanennyi kissé furcsát és megmosolyogtatót is. Például ugye egy könyvet, tele csirkékkel, vagy egy képregényt, amelyben a Nyugat folyóirat írói és költői küzdenek zombikkal. A következőkben két érdekes projektet mutatok be, amely talán kicsit a második kategóriához is tartozik. 

Kép forrása

A kocka, a mágus és maga a Halál
Az első projekt a „Three panel soul” névre hallgató képregénysorozat harmadik könyve, amely Ian McConvile és Matthew Boyd keze munkája, akik emellett a sorozat főszereplői is. A történetben Matt egy Szilikon Völgybéli programozó, Ian pedig videójáték-grafikus. Társaságukat erősíti Jes, Ian séfként dolgozó felesége, Jo, aki amellett, hogy HR menedzserként dolgozott, mellesleg mágus, Jóképű Bob, Jo amatőr bűvész barátja, valamint maga a Halál, akiről kiderül, hogy rendkívül rossz vesztes. A sorozat 2006-ban indult, és fő témája az élet értelmének keresése, illetve a létezésen való merengés. No, persze mozgalmas és változatos helyzeteken keresztül. A képek elég művésziek, a túlnyomó többség fekete-fehér, de ahol vannak színek, ott is a fekete dominál. Mindez azonban egyáltalán nem bántó, pusztán érezteti az emberrel, hogy itt nem  sekélyes humorú, könnyed történetről van szó. 

Kép forrása

Az emberek imádják

A szerzők pénzgyűjtésének célja, hogy az eddig megjelent két könyv után egy harmadikkal is jelentkezzenek, amit kerek háromszáz példányban kívánnak kiadni. Ehhez huszonkétezer dollárt határoztak meg, mint szükséges összeget, ami nemcsak, hogy össze is gyűlt, de bőven meg is haladták azt. Még egy nap hátra van a gyűjtésből, de már most összejött több mint harmincötezer dollár (jelenlegi árfolyamon több mint kilenc és fél millió forint), vagyis az eredeti célkitűzés több mint másfélszerese. Ez az összeg jól mutatja, hogy a Three panel souls működő dolog, s jelentős rajongótáborral rendelkezik. Ha valaki ezek alapján úgy érzi, hogy mindenképpen meg kell szereznie otthonra, nincs más dolga, mint legalább harminc dollárt bedobni a kalapba. Ennyibe kerül maga a könyv, de ha ez nem lenne elég, száznegyven dollártól felfelé már megkapja mellé az első két kötetet is, mindhárom kiadást PDF verzióban, valamint exkluzív könyvjelzőket, és egyéb apróságokat is. 

A projekt Kickstarter oldala ITT található.

Kép forrása

A kiöregedett szuperhősök

A második projekt, amely felkeltette a figyelmem, egy több, mint kilencven oldalas képregény, amely Jeff McClelland nevéhez fűződik és a „Black Terror. Social Insecurity” címet viseli. A címben a Black Terror egy szuperhős egykori neve, aki egyben a sorozat főszereplője is. A könyv valaha híres, de mára már megöregedett szuperhősök mindennapjaiba kalauzol el bennünket, ami nem kevés humoros pillanatot rejt magában. Az egyik betekintést nézegetve például azzal a problémával szembesülhetünk, hogy a főszereplő szuperhősünk, aki már egy száz éves bácsi, nem kapja meg a nyugdíjcsekkjét, mert a hivatal szerint, most már ideje lenne megadnia az igazi nevét, hogy ne Black Terror névre kelljen kiállítani a csekkeket. Bár Mary (aki valószínűleg a gondviselője) felajánlja neki, hogy elviszi kocsival a hivatalba, főhősünk, aki természetesen otthonában is szuperhősjelmezben és álarcban tölti a mindennapjait ezt elutasítja, mondván tud ő még repülni. Hogy végül hogy jut el a bácsi a hivatalba, azt már sajnos nem tudjuk meg. 


Kép forrása

Akár szereplő is lehetsz
A könyv egy korábbi rövid történetből nőtte ki magát. A Jeff McClelland és Rafer Roberts által életrehívott „Black Terror. Wednesday at the Diner” címre hallgató sztori egykori, de már megöregedett nagy szuperhősök találkozásáról szól egy kis étkezdében. Ezt egyébként bárki elolvashatja online ingyenesen is, igaz, sajnos ez is csak eredeti nyelven elérhető. Az alaptörténet tehát innen származik, ugyanúgy, ahogy a karakterek is (a címszereplő mellett megismerkedhetünk még például Mr Q-val, valamint a Fighting Yank névre hallgató meglehetősen ijesztő külsejű harcostárssal is), ám mind az ábrázolás, mind maga a történet jelentősen feljavult és kiszélesedett. Az alkotók háromezer dollárban határozták meg a könyv megszületéséhez szükséges összeget, ám egyelőre még nem sikerült összegyűjteni ezt. Jelenleg 1.501 dollárt tudtak összekalapozni, vagyis éppen, hogy a felét. A projektet egyébként már potom két dollárral is lehet támogatni, amiért cserébe bekerül majd a nevünk a köszönetnyilvánítás szekcióba. Aki azonban magára a könyvre is kíváncsi, annak húsz dollárt kell átutalni a szerzőknek Kickstarteren keresztül. Érdekesség, hogy amennyiben hajlandóak vagyunk legalább százhuszonöt dollárral beállni a projekt mögé, úgy amellett, hogy megkapjuk a könyvet, meg egy csomó egyebet, a szerzők bele is írnak minket a történetbe, teljes valónkban. Akit tehát érdekel, hogy hogy éli idős mindennapjait egy egykori szuperhős, milyen kihívásokkal kell szembenéznie, vagy szeretne képregénykarakterré változni, az ne habozzon, a gyűjtésnek ugyanis két héten belül vége. 
A projekt Kickstarter oldalát ITT találja.