Iszol te rendesen?

MEGJELENT: 2019. március 14. | SZERZŐ: Palkó Márton

„Lezárt agyam kulcsát eldobom, alkoholba fojtom bánatom...”. D. Nagy Lajos, Bikini frontember mára már klasszikussá vált sorát bizony nem csak az „átlagemberek” mondhatják magukénak. Sok-sok világhírre szert tevő költő és író küzdött a tudatmódosítók problémájával, melyről hajlamosak vagyunk talán kicsit szándékosan is megfeledkezni.
A továbbiakban Ibsen, Hemingway és Hunter S. Thompson napi rutinjáról ejtünk néhány szót, kiknek életmódja semmiképp sem követendő példa! 
S tegyük még hozzá: a korszakokon átívelő iszákosság sok művész napi rutinja, de nem ettől művészek, sokkal inkább ennek ellenére!

Kép forrása

Ibsen és a Vin Mariani
A modern dráma egyik atyjaként emlegetett norvég író már egész fiatalon kapcsolatba került az alkohollal, apja korai halála után egy patikába szegődött el dolgozni. A korabeli gyógyszertárakat nem érdemes összevetni mai megfelelőjükkel, ugyanis a XIX. században ezek egyfajta közösségi helyekként működtek, ahol a gyógyszerek mellett alkoholt árultak és pálinkafőzéssel is kísérleteztek, az ott dolgozók pedig csaposként is tevékenykedtek. A fiatal Ibsen a munka mellett itt rengeteget olvasott és több nyelvet is elsajátított, de az alkoholgőz örökre beszippantotta. 
Paul Johnson brit történész kitörő vulkánhoz hasonlította Ibsent, aki az alkohol befolyása alatt számos banketten csinált ramazurit. Egy alkalommal August Frederik Carl Lorange-nak, egy fiatal tüdőbajos festőnek támad neki a következő szavakkal: „Magának négykézlábra kéne ereszkednie, mert arra méltatlan, hogy két lábon járjon!”
A tudatmódosítók iránti szeretete nem merült ki az alkoholban, lelkes fogyasztója volt a Vin Mariani néven ismerté vált italnak. Az Angelo Mariani vegyész által megalkotott ital egész egyszerű recepten alapult: hatvan gramm darált kokalevelet áztatott bordeaux-i borban tíz órán át, majd leszűrte, és palackozta a végterméket. Angelo remek marketingérzékkel több korabeli hírességnek küldte el ingyen a termékét – többek között Ibsennek is –, cserébe pedig az újsághirdetésben megemlítette a nevüket, mint lelkes fogyasztókat. Érdemes kitérni arra is, hogy a Vin Mariani kortyolgatása egyáltalán nem számított akkor kirívónak, Ibsen mellett Alexander Duma, Emile Zola, Jules Verne, de még XIII. Leó pápa is ezt hívta segítségül, ha tompítani akarta a világi fájdalmakat.

Kép forrása

Hemingway és a koktélok
A káros szenvedélyeknek előszeretettel hódoló írókkal foglalkozó listáról nem hiányozhat a kétszeres Nobel-díjas amerikai legenda, akinek már példaképe, Jack London is az alkoholban keresett menedéket. Egyik kedvenc itala a száraz martini koktél volt, amiről a Búcsú a fegyverektől című könyvében is megemlékezik, a főhős, Frederic Henry a martinitől tudja magát kulturáltnak érezni. Nem ez az egyetlen párhuzam a főhős és az író között: ahogy Hemingwaynek is vermutot csempésztek be az első világháború után a kórházba bajtársai, úgy Henrynek is ez segítette a gyógyulását. 
A gyakorta Papa becenévvel illetett író kapcsán sokszor elhangzik, hogy a mojito is a kedvencei között szerepelt, de ez több mint valószínű, hogy csak néhány havannai bár marketingfogása a maguk népszerűsítésére, mivel a cukor alapú koktél fogyasztása nehezen tűnik összeegyeztethetőnek Hemingway cukorbetegségével. A mojitóval ellentétben a daiquirit biztosan gyakran fogyasztotta. Egyik törzshelye, az El Floridia nevű kubai bár fel is vette az itallapjára: El Papa Doble néven még ma is rendelhető a Hemingway ízlése alapján elkészített rum alapú koktél.
A fentiekből már kitűnhetett, hogy Hemingway a koktélokért rajongott (noha nem vetette meg a gint és a whiskeyt sem), és ennek legékesebb bizonyítéka, hogy saját koktél-találmánya már 1935-ben bekerült egy italokkal foglalkozó könyvbe. A regénye után Death in the Afternoon névre keresztelt koktél receptje nem túl bonyolult, Hemingway így jellemezte az ideális arányokat: „Önts egy felesnyi abszintot egy pezsgőspohárba, majd adj hozzá annyi pezsgőt, hogy fehér legyen az ital színe. Ezután igyál meg belőle lassacskán hármat vagy ötöt a hatás kedvéért.”
Ezek alapján azt hihetjük, hogy Ernest Hemingway időtálló klasszikusai erős alkoholmámorban születtek, de a mester ragaszkodott saját szabályához: ha alkotott, nem ivott. Egész pontosan szabályaihoz, ugyanis nem csak akkor, amikor alkotott. Amikor harcolt, akkor sem ivott. 

Kép forrása

Hunter S. Thompson és a minden
Ahogy haladunk előre az időben, úgy válik egyre több tudatmódosító szer elérhetővé az emberek számára, és ez a művészvilágot sem hagyta érintetlenül. A gonzó újságírás megteremtője, Johnny Depp jóbarátja, a Félelem és Reszketés Las Vegasban írója sem a feddhetetlen életviteléről vált ismertté.  Lehet, hogy E. Jean Carroll egy kicsit túlozva örökítette meg Thompson életvitelét, de ha csak a fele is igaz a leírtaknak, akkor sem biztos, hogy egy átlagember túlélné Thompson egy napját. 
A délután hármas felkelést talán még sokan irigyelnénk, de ami utána következett, az egy sokat megélt dél-amerikai drogbárót is kiütne: Thompson napirendjében tízszer szerepelt a kokainozás, gyakran töménnyel és marihuánával vegyítve. A tényleges alkotómunkának hajnalban állt neki, majd napkelte után altatóval tudott elaludni. Kész csoda, hogy ép elmével megérte a hatvanhét éves kort. Az azonban már sokkal kevésbé meglepő, hogy Hemingwayhez hasonlóan ő is saját kezével vetett véget az életének.
E három írónagyság mellett persze számtalan alkotó küzdött a drog, az alkohol és mindenféle egyéb kalandorság szenvedélyével.  
Érdemes mélyebben is elmerülni kedvenceink életrajzában, mivel számos olyan eseménynek voltak a részesei, amik biztosan nem szerepelnek az irodalom tankönyvekben.  A káros szenvedély vonalára felfűzött ismertető pedig csak azokra a démonokra figyelmeztet, amik a hírességeket sem kímélik.
Megosztás