Tavaly nyilvánította a vallásszabadság napjává a magyar parlament január 13-át, annak emlékére, hogy Erdélyben az 1568. január 6-13. között tartott tordai országgyűlés a világon először hirdette meg a vallásszabadságot, kimondva a négy erdélyi keresztény vallás – a katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius – szabadságát és egyenjogúságát.

Kép forrása

Az ördög leleménye
A középkori kereszténység, mint az monoteista kultúrák általában, nem ismerte a vallási toleranciát. A hitetlenek, más valláson lévők, eretnekek, végül a reformált vallások elleni közdelem újra és újra vérbe-lángba borította a földrészt. Általános volt a meggyőződés, hogy a „libertas conscientiae”, a lelkiismereti szabadság, a más hiten lévők megtűrése az ördög leleménye, melynek egyedüli célja, hogy az hívekben – meggyöngítve hitüket – kételyt ébresszen.
Ebben a szigorúan gyilkos kizárólagosságban igazi meglepetésnek számított a Német-római Birodalomban 1555-ben megkötött augsburgi vallásbéke, amely ugyan kimondta a reformált és katolikus vallások egyenjogúságát, de a szabad vallásválasztás és -gyakorlás lehetőségét fel sem vetette. A vallásszabadság tulajdonképpen csak a fejedelmeket illette meg. Az alattvalóknak követniük kellett uruk hitét: cuius regio, eius religio – akié a föld, azé a vallás.

Kép forrása

Az erdélyi reformáció
Magyarországon a török fenyegetettség árnyékában, a kettős királyválasztás bizonytalan, polgárháborús évtizedeiben, az ország három részre szakadásának időszakában gyorsan elterjedt a protestantizmus. A megalakuló Erdélyi Fejedelemségben az 1550-es évekre a lakosság nagy része a lutheri reformációhoz csatlakozott János Zsigmond fejedelemmel együtt, katolikusnak csak a Székelyföld egy része, Csíkszék és néhány főúri család maradt meg. A hitújítási folyamatok és a nagyhatású prédikátoroknak köszönhetően a magyar lakosság és a fejedelem idővel a reformáció kálvini irányzatához csatlakozott, csak a szászok megmaradtak lutheránusnak. Hamarosan kibontakozott az erdélyi reformáció harmadik lépcsőfoka. A reformátusok egy része az unitáriusnak nevezett antitrinitárius (Szentháromság-tagadó) tanokhoz pártolt, így tett udvari papja, Dávid Ferenc, de főképpen Svájcból érkezett udvari orvosa, Blandrata György hatására János Zsigmond fejedelem is.

Kép forrása

A hit Istennek ajándéka
Ezek után tartották 1568. január 6-13. között az újabb tordai országgyűlést, amely egyenjogúsította a négy bevett vallást, a katolikus, evangélikus, református és unitárius felekezeteket. (Igaz, a további hitújítást megtiltotta.) 
A döntés a maga korában példátlan lépés volt a lelkiismereti szabadság felé. Az erdélyi rendek által elfogadott határozat kimondta: „Midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ű lelke azon meg nem nyugodván; de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki … az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, … mert a hit Istennek ajándéka.”
Az erdélyi vallásbéke nemcsak társadalmi politikai értelemben vált a magyarság hasznára de kulturális tekintetben is példátlan hajtóerővé lett. A felekezetek békés vetélkedése a könyvnyomtatás, az oktatás, a színjátszás, egyszóval az egész magyar művelődés ügyére termékenyítően hatott.