Száz éve hunyt el Ady Endre

MEGJELENT: 2019. január 25. | SZERZŐ: Vörös Viktória

Ady élettörténetét sokszor nagyobb érdeklődés övezte, mint verseit. Ismerjük indulását a partiumi Érmindszentről, iskoláit, újságírói debütálását Debrecenben, a folytatást Nagyváradon, majd Párizsban, betegségét, Lédáját, irodalmi afférjait, világháború-ellenességét. Az Értől az Óceánig eljutó Ady Endre a klasszikus modernség zászlóvivőjeként tágasságot teremtett a magyar lírában: új, erőteljes hangot ütött meg verseiben, miközben összekötötte a magyar lírai és kulturális hagyományt a szimbolista-szecessziós modernséggel. Irodalmi tábort teremtett, s indulása után két évvel a Nyugat folyóirat mozgalma is vezéralakjának tekintette, mögé sorakozott fel 1908-tól.

Kép forrása

Este a Bois-ban
1904-ben tudta meg a költő, hogy halálosan beteg. Éppen Párizsban tartózkodott, Bölöni György kísérte el orvosához, s amikor kijöttek a vizsgálatról, konflisba ültek, és kikocsiztak a Bois de Boulogne-ba. Ekkor született az Este a Bois-ban című költeménye. A Szent Mihály lovát idéző kocsi sajátossága az, hogy magyar kocsis és lovak voltak ekkor divatban a francia fővárosban, így egyszerre jelenik meg a hetykén fütyörésző kocsis alakja, az úttévesztés és a halálközelség érzése:
Befödte lelkemet és Párist 
Muzsikás, halk, szomoru este, 
Eltévedtünk. A nagy Bois-ban 
A kocsim az utat kereste. 
És mintha rólunk ki se tudna 
És mintha minket ki se várna, 
Baktattunk álmos gördüléssel. 
Nagymessziről zúgott a lárma, 
A fákon át hívtak a mécsek, 
Szomorú volt nagyon a lelkem, 
A kocsis nótát fütyörészett. 
Nagy éjszakába mintha hullnánk, 
Csoda-világba, végtelenbe, 
Új, titkos földre, új időbe, 
Új létezésbe, új jelenbe, 
Szent árnyak kerengtek előttünk. 
Hahó, kocsis: kis, fehér házba, 
Amott, amott. Hahó. Repüljünk. 
Hajts, hajts. A múltba, ifjuságba. 
Ott. Látom. Jaj. Villámos élet, 
A nagy Bábel útjára hágtunk. 
Sírtam. A kocsis fütyörészett.


Kép forrása

Elátkozott és mégis teljes élet
A halálközelség most is, és világháborús költészetében is, felerősíti az életigenlést a költőben, a „villámos élet”, az ifjúsága iránti vágyat. Ehhez társul a századvég általános életérzése, a „szomorúság”, a melankólia. 
„Ez az asszony csak azért jött, /Hogy szülje a legbizarrabb, /A legszomorubb fiút. //Ő szülje az átok sarját /Erre a bús, magyar földre…” – írja Az anyám és én című 1906-os versében. 
Az elátkozott és mégis teljes élet kettőssége végig jelen van műveiben. „Energiás” képei, a küldetéses, predesztinációs hit fűti magyarság-verseit csakúgy, mint költői hitvallását a Hunn, új legendában:
Másolja ám el életét a gyönge, 
Fúrja magát elélten a göröngybe, 
Voltom, se végem nem lehet enyhe szabály.

Költészetének egyik központi fogalma az „Élet”, amit ebben az ars poeticájában így határoz meg: „Messziről és messzire megy ez élet”. Ugyanerről a Halottak élén című versében − mely az 1918-as, életében utolsóként megjelenő kötet címadó verse− így vall: „Mert mind az Életé valánk/S ha a lelkünk meg-megütközött:/Csak az Élet áradt túl bennünk”.

Kép forrása

Félig pogány, félig keresztény
Ady versei egy új szimbolista nyelv és képalkotás művei, amelyek a modernitás lényegét, a folytonos megújulás képességét hordozzák magukban. Egy ilyen versében magányos templomalapítónak, félig pogány, félig keresztény papnak ábrázolja magát, szomorú gyülekezete körében:
Fekete, magas hegyfokon
Az oktalan Szomorúságnak
Tiszteletére
Épülne az én templomom.
Ott összegyűlne az én népem
S nyögve, kacagva
Vörös terítős Szent-Mihály lova
Körül, oltár körül
Szomorúak gyülekezetében
Állnék én, templom-alapító.
Jajaink: az orgona-sípok,
Tömjénünk: az álmok,
Imánk: legyen örökké
Áldott,
Aki nem tudja, miért szomjas,
Aki nem tudja, hogy mi fáj,
Mindenki, ki korona nélkül
Is király:
Az oktalan Szomorúságnak
Szomorú eklézsiája. … (Egy templom-alapító álma)


Kép forrása

Diadalmas költő, vagy inkább egy regős
Egy pillanatkép erejéig idézzük meg Ady alakját. Bölöni György, a jóbarát és Az igazi Ady című monográfia írója így beszélt róla egy 1909-es nagyváradi matinén: „kántálós hangja régies, lévitás csengést adott verseinek”
Ezen a sikeres váradi bemutatón az egyik vers, amit Ady felolvasott, a Szeretném, ha szeretnének volt:
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.
De jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.

Gulácsy Lajos, mikor ezt „az emberi melegséget és megértést esdő önvallomást” végighallgatta, „mint egy alvajáró indult meg Ady felé, vállára borult, és zokogva felsírt.”
Nem volt ekkor már a támadások célkeresztjében álló, „kiátkozott” költő, hanem diadalmas költő, vagy inkább egy regős – írja Bölöni György Ady első elismerő fogadtatásáról.
Megosztás