Paul és Camille Claudel

MEGJELENT: 2018. november 27. | SZERZŐ: Magyar Miklós

Százötven éve született Paul Claudel, francia költő, drámaíró, a Francia Akadémia tagja. Tragikus sorsú testvérével, a világhírű szobrásszal, Camille Claudellel való ellentmondásos kapcsolata révén emlékezek meg róla. 

Kép forrása

Az író és a szobrász 
Paul Claudel jogi tanulmányokat folytat, majd 1880-ban diplomata lesz. Negyvenhat éves pályafutása során a világ minden táján teljesített diplomáciai szolgálatot, alkonzulként, konzulként és nagykövetként. Emellett nagyon termékeny drámaíró, költő és esszéíró volt, több mint száz műve maradt fenn. Művei magyarul is megjelentek: Délforduló, Kantáta három hangra és más költemények, Az Úr angyala köszönté Szűz Máriát, Jeanne D’Arc a máglyán, A selyemcipő vagy A legrosszabb nem mindig bizonyos, Kinyilatkoztatás. 
Camille Claudel 1864-ben született és már gyermekkorában kitűnt tehetségével. Mutatós agyagszobrokat formázott. Anyja akarata ellenére beiratkozott Filippo Colarossi művészeti iskolájába, ahol Alfred Boucher tanítványa lett. 1884-ben Boucher Auguste Rodint kérte meg, vegye át a lány tanítását. A mester-tanítvány viszony hamar viharos szerelmi kapcsolattá alakult át. (Rodinről a Könyvkultúra hasábjain már írtam.)
Camille első nagy sikere testvéréhez fűződik. 1886-ban a Szalon kiállításán mutatják be tizennyolc éves korában, 1882-ben készített Ifjú római című mellszobrát, amely a tizenhárom éves Paul Claudelt ábrázolja. 
A testvérek kölcsönösen hatnak egymásra. Paul bevezeti Camille-t a francia szimbolista költők köreibe, elviszi Mallarmé híres keddjeire, Camille pedig megismerteti öccsét a japonizmussal, amely az egész nyugati kultúrát befolyásoló japán művészetet, esztétikát és divatot jelenti.
Paul pontosan megfogalmazza Camille művészetének lényegét: „Nővérem életművének különleges értéke, hogy teljes egészében életének története.” Találó szavak, amelyek igazolására elegendő Camille Claudel néhány művét említeni: 1888-1889-ben megformázza mestere és szerelme, Rodin fejét. Egyik legismertebb és legértékesebb műve a Valcer, amelyet 1883 és 1905 között több változatban alkotott, és amely Rodin iránti szenvedélyes szerelmének kifejezése. A szobor egy valcert táncoló szerelmespárt ábrázol. A táncosnő partneréhez tapad, egyensúlyát veszítve. 1886 és 1905 között alkotta meg Sakuntala vagy Elhagyatottság című szobrát, amely Rodinnel való problémás kapcsolatáról szól. A szobrász egy indiai szerelmi történethez nyúl, amely Dusjana, a hős király és Sakuntala, a remeték között nevelkedő lány szerelmi drámája. Egymásra találás és elválás, földöntúli öröm és mélységes szomorúság. A felnőtt kornak több másik címe is van: Sors, Az élet útja, Fatalitás. A szobor Rodinnel való szakításának ábrázolása. Érdekessége, hogy az első, gipszből készült változaton (1890) még csak egy fiatal lány látható, aki a melléhez szorítva tartja a férfi kezét. A szobor később egészült ki a harmadik, idős nő alakjával. A könyörgő nő maga a művész. A férfi Rodin, az idős nő pedig Rodin gyermekének anyja, Rose Beuret, akit élete végén feleségül is vesz. A szoborcsoport végső, bronz változata azokban az években (az 1890-es évek első fele) készült el, amikor Claudel és Rodin útjai szétváltak. Ezen már az ujjuk sem ér össze, ami Camille rezignáltságát fejezi ki. Ekkorra már kiderült, hogy Rodin nem hagyja el Rose Beuret-t. Paul Claudel meghatottan ír a szoborról: „Ez a csodálatos, büszke nő esdeklő és megalázott nővérem, és tudják-e, mi szakad ki ebben a pillanatban lelkéből? A lelke.” 

Kép forrása
  
Egy viharos szerelem
Camille Claudelt Rodin sokszor megmintázta. Ő volt a modellje egyebek közt A csók, az Örök tavasz, a Camille frígiai sapkában című szobroknak. Mindegyik közül a Danaida (Camille Claudel) a legérdekesebb számunkra, mivel Camille keserű hangú levélben panaszolta fel Rodinnek, mit érzett a szobor kapcsán. Emlékeztetőül: A görög mitológiában Danosz királynak ötven lányát nevezték Danaidáknak. A király kényszerből beleegyezett, hogy feleségül vegye őket Aigüptosz király ötven fia. Ám Danaosz megeskette lányait, hogy férjeiket megölik a nászéjszakán. Csupán Hüpermnésztra nem engedelmeskedett, mert szerette férjét, Lünkeuszt. A férjgyilkos lányok haláluk után az Alvilágban azzal bűnhődtek tettükért, hogy egy feneketlen hordóba mindörökké vizet kellett meríteniük.
Camille Claudel ezt írja a szoborról Rodinnek: „Ezek közül egyike vagyok azon asszonyoknak, akiket megbüntettek, mert megölték férjeiket.” Leírja, hogy könnyeit folyatja a Danaidák lyukas hordójába, majd hozzáteszi: „Természetesen sírok, de nem a Danaidákra gondolok, azért sírok, mert annyira kimerít szerelmünk és főleg Te, a szerető, aki nem akar feleségül venni, lemondani az öregasszonyról.” Az öregasszony Rose Beuret. Camille így folytatja: „Auguste, szenvedek, és ez nem jellememből fakad, nem is ifjúságom egyfajta túlzása. Szeretlek és belehalok, hogy nem lehetek a feleséged, és szenvedek attól, hogy ily szomorú pózban vagyok. Hagyjuk most azt, hogy kifejezted fájdalmamat, elkeseredettségemet, hagyj felállni, csodálni művedet, segítenem, kijavítanom. Engedj kiszabadulnom a múzsa és a modell szerepéből, hadd legyek segéded, tanítványod, veled egyenlő. Alkotni akarok oldaladon, elutasítom, hogy meghatározz, hogy bezárj egy nekem szánt szerepbe.” 
Ezek a sorok rámutatnak arra, hogy Camille sokáig Rodin árnyékában élt, holott annak számos alkotásában benne van Camille Claudel keze. A mester sokat merített a tanítvány zsenijéből. Kettejük stílusa olyannyira hasonlított, hogy Camille csak későn találta meg a saját útját.
Levele végén Camille előre vetíti szakításukat és anyjával való konfliktusát, amely az elmegyógyintézetbe való bezáratásához vezetett: „Auguste, mi, elhasználódva, hamarosan elhagyjuk egymást, te Rose karjaiban kötsz ki, én pedig anyám győztes tekintete alatt omlok össze.” 
1892-ben Camille terhes lett. Ekkor azt remélte, végre feleségül veszi Rodin. Ehelyett az pénzt adott neki, mondván, vetesse el magzatát. Camille halott gyereket szült, ami után teljesen összeomlott. Később Rodin mégis házasságot ígért neki, ám Camille hamarosan rajtakapta a szobrászt egy modelljével. Ekkor szakadt meg végleg kapcsolatuk.

Kép forrása

Út az elmegyógyintézetbe
Camille azt is fájdalmasan veszi tudomásul, hogy Rodin soha nem fogja elhagyni miatta Rose Beuret-t. Ettől kezdve semmit sem alkot, elpusztítja szobrait és bezárkózik lakásába. Teljesen elhanyagolja magát, koszban és rendetlenség közepette él. Rodint és „bandáját” emlegeti, akik meg akarják mérgezni és el akarják lopni munkáit. Hogy elkerülje a botrányt, családja elhatározza, hogy elmegyógyintézetbe záratja. Az akkor hetvenhárom éves anyja aláír egy meghatalmazást és 1913 március 10-én Camille lakása előtt megjelenik egy autó. A szobrásznő elbarikádozza magát. Az ápolók az ablakon át másznak be, hogy elvigyék Ville-Evrard elmegyógyintézetébe. Innen egy évvel később az Avignon egyik negyedében, Montfavet-ben lévő intézetbe szállítják. Se édesanyja, se nővére nem látogatják, öccse, Paul Claudel, harminc év alatt mintegy tíz alkalommal keresi fel Camille-t, aki levelezésében soha sem beszélt gyűlölettel testvéréről. Annak utolsó látogatása alkalmával is „kicsi Paule-omnak” nevezte.

Kép forrása

Őrült volt Camille Claudel?
Máig vitatott kérdés, hogy Claude valóban elmebeteg volt-e vagy a család meg akart szabadulni az idegbeteg művésztől. Nézzük a tényeket. Paul Claudel ezt írja nővére eltávolításáról: „Közbe kellett avatkozni, a Bourbon rakpart öreg házának lakói panaszkodtak. Mi történik ebben a mindig zárt zsalujú földszinti lakásban? Ki ez a félénk, riadt teremtés, akit csak reggelenként láttak elmenni otthonról, hogy nyomorúságos élelmét beszerezze?”
Már ezek a sorok is gyanút keltők. Elegendő lenne mindez, hogy valakit elmegyógyintézetbe zárjanak? Elgondolkodtató cikket olvashatunk a Le monde 1987-es számában, ahol François l’Hermitte, a párizsi Pitié-Salpêtrière kórház neurológia és neuropszichológia specialistája ezt írja: „1905-ben Camille Claudel üldözési paranoiás delíriumban szenvedett, ami visszafordíthatatlan és ma is gyógyíthatatlan betegség. Ez volt az oka 1913-as elhelyezésének zárt intézetben, ami haláláig tartott. Camille Claudel, abban a hitben, hogy Rodin meg akarja mérgezni, még annak halála után is csak saját maga által főzött friss tojáson és maga által hámozott krumplin élt.” Nem kell ahhoz szakembernek lenni, hogy hitetlenkedve fogadjuk a neves professzor érvelését. 
Ha beleolvasunk az elmegyógyintézetben írt leveleibe, gyanakvásunkat az a meggyőződés váltja fel, hogy beteges szokásai és viselkedése ellenére Camille Claudel nem volt őrült. Öt évnyi elmegyógyintézeti bezártság után Michaux doktornak ezeket írta: „Azt hányják a szememre (ó, micsoda rettenetes bűn), hogy macskákkal éltem egyedül, hogy üldözési mániám volt! Ezen vádak alapján vagyok immár öt és fél éve bezárva, mint egy bűnöző, megfosztva szabadságomtól, megfosztva a legelementárisabb kényelemtől.” Egy másik levele öccséhez, Paul Claudelhez szól. Ebben a levélben beszámol az elmegyógyintézet mindennapjairól, és kéri testvérét, szabadítsa ki tűrhetetlen helyzetéből. Miután megköszöni, hogy az pénzt küldött az intézet igazgatójának, panaszkodik, hogy olyan szerencsétlen emberek közé zárták, akik „kellemetlenek és veszélyesek”. Ez után kétségbeesetten írja: „Nincs itt helyem, ki kell engem menteni ebből a környezetből: 14 év ilyen élet után, ma fennhangon követelem szabadságomat.” Majd így folytatja: „vigyél el innen azonnal: mily boldogság lenne, ha újra Velleneuve-ben lehetnék. Ebben a gyönyörű Villeneuve-ben, aminek nincs párja a földön (…) Nem tudom, itt akarsz-e hagyni, de ez számomra borzalmas. (…) Ha nem akarsz meglátogatni, beszéld rá a mamát, jöjjön el, boldog lennék, ha láthatnám még egyszer.” A hely szűke miatt erősen megcsonkított levél is bizonyíték arra, hogy aki tizennégy évnyi elmegyógyintézeti „kezelés” után ilyen világos, logikusan és szép stílusban megfogalmazott levelet képes írni, az nem lehet őrült. 

Kép forrása

Érthetetlen 
Döbbenetes, hogy a hívő és már neves író mit sem tesz nővére érdekében. Egyet kell értenem azokkal, akik azt gondolják, hogy Paul Claudel féltette hírnevét és karrierjét, és tartott a nővére által kelthető botrányoktól. Még azokra a levelekre sem reagált, amelyekben 1943 és 1944 során az elmegyógyintézet sorozatosan jelezte számára, hogy nővére fizikuma egyre rosszabb és már alig eszik. Camille Claudel életrajzírója szerint Paul elárulta nővérét. 
Camille Claudel 1943. október 19-én halt meg. Testét Le Pontet temetőjében, számozott, közös sírba temették. Családjából senki, még testvére se vett részt a temetésen. Csak 2008-ban állíttatott számára egy emlékművet egyik leszármazottja Montfavet temetőjében.
Camille Claudel és Rodin viharos kapcsolatáról és a szobrásznő tragikus sorsáról Bruno Nuytten rendezésében film készült Camille Claudel címmel. A főszerepeket Isabelle Adjani és Gérard Depardieu játsszák. A filmet a magyar filmszínházak is bemutatták.



Megosztás