Íme az újrahasznosított Mein Kampf

Stílszerűen a modern baloldali identitáspolitika terepén kapott új szerepet Hitler feledhetetlen bődlije, a Mein Kampf. Persze, a Führer annak idején nem viccnek szánta a kötetet, ám első megjelenése óta eltelt pár évtized, s a másodfelhasználású szöveg megjelenése szimbolikusan is megmutatja mindazt a rettenetet, ahová elvezetett az amerikai píszí-kultúra kakofóniája. 

Kép forrása

A Mi harcunk az Én harcom
Hogy ne áruljunk zsákbamacskát, mindjárt el is mondjuk, hogy a Mein Kampfból kiollózott szöveg egy amerikai baloldali kurzusfolyóiratban, a nők és a társadalmi munka kérdésével foglalkozó Affilia lapjain jelent meg. A Mi harcunk az Én harcom: Szolidaritásfeminizmus, mint interszekcionális válasz a neoliberális és choice-feminizmusra címen beküldött kamu-tanulmányt a lap szerkesztői a szokásos tudományos ellenőrzésen átfuttatták és végül elfogadták, annak ellenére, hogy a beküldött tanulmány felét a szerzők egyszerűen kimásolták Hitler Mein Kampfjából. 
A dolog mögött pedig az a felismerés áll, hogy az amerikai egyetemeken tomboló, kortárs baloldali-liberális agresszió nem csak az oktatás hétköznapjait lehetetleníti el, de a tudományos eredményeket is tévútra viszi. Éppen annyira eltorzítja a kutatást, mint bármilyen fundamentalizmus.

Kép forrása

Újbaloldali halandzsa 
Az angolszász egyetemeken megjelent tragikus jelenségeket lapunk is gyakran tollhegyre veszi. Bemutattuk az elburjánzó píszí-álvalóság szánalmas következményeit, a safespace zónákban megszűnő párbeszédek nyomorúságát, a bolondériává lett identitás-védelemből következő befelé fordulást, bemutattuk, hogyan szünteti meg mindez a tudományos kutatás, az oktatás, s nem utolsó sorban a véleménynyilvánítás szabadságát. 
Most három egyetemi tanár, a matematikus James Lindsay, a filozófiát oktató Peter Boghossian, és az angol irodalmat kutató Helen Pluckrose hasonló felismerésre jutott, s mint jó kutatók, kísérleti igazolást is kerestek tételükhöz. 
A feltevésük az volt, hogy a szaklapok bármit hajlandóak közölni, ami beleillik a genderfluid-PC-safespace világképbe, függetlenül attól, hogy a publikációnak van-e valódi tudományos értéke, vagy csak sima újbaloldali halandzsa. 

Kép forrása

Zsír-inkluzív politikai performansz
A három oktató tehát húsz áltanulmányt készített, melyeket aztán ismert társadalomtudományos folyóiratoknak el is küldtek. 
A feminista… hm…, mondjuk, geopolitika szaklapja, a Gender, Place & Culture folyóirat oldalán jelent meg májusban egy tanulmány, ami terepmunkára hivatkozva állította, hogy az amerikai Portland városában túl sok szexuális visszaélés történik a kutyák között. 
Ezt megismétlem: túl sok szexuális visszaélés történik a kutyák között. 
Hihetetlen… 
Ugyancsak megjelent a Fat Studies folyóiratban egy ál-tanulmány arról, hogy a testépítés kirekesztő a zsírral szemben, ezért szükség lenne zsíralapú testépítésre is, egyfajta zsír-inkluzív politikai performanszként.
Ezt is megismétlem a nyomaték kedvéért (meg, hogy érezzük a mögöttes kreativitás átütő erejét): zsír-inkluzív politikai performansz. 
A Journal of Poetry Therapy folyóirat elfogadott egy cikket, egy havonta megrendezett feminista spirituális eseményről, olyan verselemzésekkel, melyeket Lindsay egy versgenerátorral szerkesztett.  

Kép forrása

Valami elromlott
A csibészkedő tudósok az elmúlt év folyamán összesen húsz tanulmányt írtak, s küldtek el magukat komoly tudományos szaklapoknak mondó folyóiratoknak. A hülyeségáradatból végül hatot utasítottak vissza, hét tanulmányt fogadtak be, négy pedig már meg is jelent, s hétnek az ellenőrzése még zajlott, amikor a nyilvánosság elé léptek, s közölték: csalás az egész. 
Helen Pluckrose tudományos munkája mellett az AreoMagazine szerkesztője is, így részletes vallomásuk ott jelent meg. Mint bevezetőjükben írják, szerintük valami alapvetően elromlott az egyetemeken, főleg a társadalomtudományok egyes területein. A tudományosság egyre kevésbé az igazság megtalálásáról szól, helyette a társadalmi sérelmek lettek meghatározóak, és e terület kutatói rászállnak azokra a diákokra és oktatókra, akik nem igazodnak a világképükhöz, ami mögött ráadásul nincs szigorú tudományos megalapozottság.  Az áltudományos identitáspolitika alapvetően korrumpálja a tudományos kutatás világát.