Balatoni szívhalászat

MEGJELENT: 2018. július 25. | SZERZŐ: Szappanos Csenge

Velem együtt a rosszidő is megérkezett Siófokra. A parton szélvihar, méteres hullámok és a kietlen föveny fogadott.  Bokáig merészkedtem csak a vízbe, mégis szinte azonnal jelentkeztek a fagyhalál semmivel össze nem téveszthető jelei. Libabőr, lila száj és remegő térdek. Szép-új fürdőruhám helyett kerítettem egy régi pulóvert, majd egy nyamvadt fűzfa és egy félig leégett kuka között kerestem fedezéket. Innen kémleltem a háborgó vizet. Pont, mint egy bosszús sirály. Miközben az orkán erejű szél a hajamat tépte, azon tűnődtem, vajon tényleg csak a strandolásról szól a Balaton? A krokodilos gumimatracokról és a delfines törülközőkről és a koszos strandbüfékről? Joggal haragszom-e az időjárásra amiért tönkreteszi a nyaralásomat? Ez valószínűleg attól függ, honnan közelítjük meg a kérdést. Ha a déli partról, akkor érthető az indulat, hiszen, ha nincs jó idő, akkor nincsen semmi. Csak unalom és kártyajáték.

Észak és dél
Az északi partot jobban szeretem, pedig én világéletemben a déliparton nyaraltam. Nagyanyám sóstói üdülőjében minden állandó: a piros pad, a műanyagszékek, a félszemű baba, a gáztűzhely, a vén fenyők és a rozsdás étkészlet. Az árnyas kert csendjéhez ugyanúgy hozzátartozik a gerle jellegzetes huhogása, mint az M7-es soha nem szűnő, lágy morajlása vagy az érkező gyorsvonat fülsüketítő csikorgása. A parton már kevésbé nosztalgikus a hangulat: itt a valaha volt füves strandot szinte teljesen ellepték az Aranypart otromba szállodái és panorámás öröklakásai. A strandoló közönség emiatt egy igen szűk sávra zsúfolódott össze. Törülköző törülközőt ér, és ha véletlenül rossz irányba fordulsz már egy idegen hátát kenegeted naptejjel. A parti zsibongás elől én módszeresen a vízbe menekülök, ahol belefeledkezem az északipart hegyvonulatának sziluettjébe és szőlőültetvényekről, bazaltorgonákról, szürke bivalyokról, hűvös templomokról és fehérre meszelt parasztházakról fantáziálok. Ami a három nővérnek Moszkva, az nekem Köveskál. Jódolgomban is elvágyódom, pedig tudom, hogy sokaknak még a déli part sekélysége sem adatik meg.

Nem nyaralás, hanem életforma
A Balaton-felvidék kulturális, közéleti magazinja vaskos és drága kötet, de minden fillért megér. Nincs is Magyarországon hasonló kiadvány, amely megközelítené azt a színvonalat és minőséget, amellyel az Északipart csapata rukkol elő évről-évre. A magazin kultúrát, értéket képvisel és közvetít, egyszerre naprakész és nosztalgikus, fontos neki a múlt, de még fontosabb a jelen, hogy a Balaton-felvidék egy élhető és fenntartható hely maradjon, ahol a táj, az állatok és az ember harmóniában élnek egymásal. Embereket, vállalkozásokat, történeteket, kezdeményezéseket mutat be, olyanokat, akik részei ennek a vidéknek és hozzátesznek úgy, hogy közben nem vesznek el és értékeit megőrzik. 
Salgó Adrienn főszerkesztő így ír a 2013-as évfolyam előszavában: „Mert a Balatonfelvidékre menni nem egyszerűen egy nyaralás, hanem életforma. Amikor a teljesítmény nem az éves terv elérése, hanem hogy hány szem paprika termett a kertben, és elég sárga-e. Vagy hogy sikerül-e megtalálni azt a kis kék kancsót a piacon, ami pont jó lesz az ablakba. Amikor a gyerek végigmondhatja, hogy mekkora homokvárat épített, és bármelyik szomszédnak oda lehet adni a házkulcsot, hogy beengedje a szerelőt.
Valószínűleg az északipartiak nagy része egész évben azért hajt, hogy megengedhesse magának, hogy néhány hétig úgy éljen, ahogy egész évben élhetne, ha nem hajtana. De talán ez nem is baj, így még jobban lehet értékelni ezt az időszakot, amikor mindenre van idő, minden finom, és minden jól van így, ahogy van.” 


Mert máshol tonik van, azért
Az Északipart egy olyan magazin, ahol semmirekellő celebek helyett Tolnay Klári vagy Bujtor István van a címlapon (vagy akár egy vízibicikli), ahol az interjú nem egy félkegyelmű sorozatszínésszel készül, hanem a helyi közértessel, vízimentőssel, bortermelővel vagy polgármesterrel. 
A gyerekeknek van benne mese: Helka és Kelén, vagy a tihanyi visszhang legendája. Férfiaknak férfias témák: Száguldás a félszigeten – Tihany a köbcentik bűvöletében, M7-es – a legabszurdabb autópálya, Büszkén lemaradva – Vasút az északiparton, vagy A balatoni vitorlázás története. Földrajz-történelem témakörben is mindig van valami érdekes: Tihany, Sümeg, Veszprém, Tapolca, Badacsonytomaj, Balatonfüred részletes bemutatása, rómaiak, törökök, reformkor, Kádár-rendszer, minden játszik. Gasztronómia is akad bőven, ebből is széles a merítés: a veszprémi topéttermektől Valikáig, a velőspirítós királynőéig tart a skála. Épp most olvastam Martonosi Zsolttal, a füredi Baricska csárda üzletvezetőjével készült beszélgetést. Az alábbi idézet jól illusztrálja a magazin szellemiségét és célkitűzéseit, azt, hogy megmutatja máshogy is lehet gondolkodni. Itt például a vendéglátásról: „A csárda, mint fogalom nagyon le van értékelve, de ettől még van benne fantázia. Sok magyar fogás, kicsit újragondolva, nem túl nagy csavarral. És persze helyből sok kis extra. A káptalantóti piacról tehén- és kecskesajt, Tamás Ervin és a veszprémi Lang Zsuzska lekvárjai és szörpjei. Semmilyen kólaterméket nem tartunk. A múltkor például valaki tonikot akart inni, ügyes volt a pincér, ajánlott neki egy Csopaki nyár nevű, illatos, virágos szörpöt. És a vendég utána azt mondta, hogy ez olyan finom, miért nincs ilyen máshol is. Mire a pincér: mert máshol tonik van azért. És persze lekváros palacsintát sem lehet boltban vett lekvárból csinálni.” 

Valakiknek nagyon fontos volt
Akik a parti heverészés közben valami könnyedre vágynak, azok átfuthatják a Nők, kártya és Balaton című írást, melyben lerántják a romantikus leplet a 19. századi Balatonfüredről és bemutatják, hogyan mulatott egy igazi úr százötven évvel ezelőtt, kéjnők és hamiskártyások körében. 
Balatoni kötődésű filmekről is rendszeresen írnak. Az Eszter hagyatéka, a Liliomfi vagy akár Ötvös Csöpiék kalandjairól szóló kulisszatitkok rögtön meghozzák a kedvünk, hogy jegyet váltsunk a fövenyesi kertmoziba és visszarepüljünk az időbe hatvan száz, vagy akár százötven évet. 
Számomra a legkedvesebb a 2013-as magazinban közreadott Bor és békesség a Balatonfelvidéken című fotósorozat, melyben Burger Barna képeit Márai Sándor soraival illusztrálták. Egy szőlőinda, vagy a teraszra vetülő árnyék sokszor többet mondd el magáról a helyről, az emberekről, illatokról, színekről, széljárásról, mint egy tájkép. A visszavonulás, a befelé fordulás, a béke, a táj, a csönd és minden, ami a szívünknek kedves ott vannak ezeken a fotográfiákon. 
Az Északipartban minden a helyén van, kiváló ízléssel és arányérzékkel szerkesztett magazin. Az írok alaposan utánajártak a választott témáknak, nem csak úgy léhán odavetett tessék-lássak információkkal próbálnak meg elkápráztatni minket. Látszik, hogy szívvel-lélekkel készült, hogy valakiknek nagyon fontos volt, és nem azért, hogy meggazdagodjanak belőle, hanem azért mert valamit valóban át szeretne adni, tanítani, irányt mutatni, példát állítani, múltat idézni, megmosolyogtatni. Mindegyik szám érdekfeszítő és tartalmas, ezért azt javaslom, ne csak a 2018-as kiadásra vadásszanak. 
Remélem sokáig lesz még Északipart, sőt remélem, hogy lesz egyszer Délipart is, meg Zemplén, meg Őrség, meg Aggteleki karszt

Képek forrása



Megosztás