A Párizs melletti Saint-Denis Musée d’art et d’histoire nevű múzeuma 2018 április 5-től július 9-ig Honoré Daumier születésének száztizedik évfordulója alkalmából Aktualitások és változatok címmel kiállítást rendez számos neves kulturális intézmény közreműködésével. Daumier sokoldalúságát és rendkívüli tehetségét mi sem jelzi jobban, mint Balzac mondása: „ebben a fickóban egy Michelangelo lakozik”. A kivételes képességű, virtuóz rajztehetséggel megáldott művész politikai karikatúrákkal kezdte pályafutását. A politikusokat, képviselőket pellengére állító rajzai hamar a figyelem központjába kerültek. Közel négyezer litográfia, mintegy ezer fametszet, szobrok és festmények jelzik hatalmas munkabírását.
 
Kép forrása

A kezdetek
Daumier Marseilles-ben született 1808-ban, egy üvegesmester gyermekeként. A család szerény körülmények között élt. A műkedvelő költő apa ismertté akar válni, így 1814-ben Párizsba költözik családjával. A fiú alkalmi munkákat vállal, hogy segítse a család megélhetését. Eközben rajzol és tehetsége hamar megmutatkozik. 1828-ban beíratkozik a művészeti akadémiára. Politikai karikatúrákkal kezdi pályafutását. 

Kép forrása 

Körkép, korkép és kórkép
Daumier teljes körképet ad kora párizsi polgárságának mindennapjairól a karikatúra görbe tükrében. Első karikatúráit Rogelin álnév alatt abban a La Caricature című lapban helyezte el, amelynek alapítói Charles Philipon és Honoré de Balzac voltak. Eközben Daumier mintegy harminchat apró mellszobrot is készít, amelyek a párizsi Orsay múzeumban láthatók. Az egyik munkaadóját, Charles Philipont ábrázolja. Csakúgy, mint Edgard Degas esetében, Daumier égetett agyagszobrait is csak halála után öntötték bronzba, mivel nem tekintette magát szobrásznak.
  
Kép forrása

Lajos Fülöp 
Daumier művészi karrierje Lajos Fülöp uralkodása idején kezdődött el. A király szakított elődei fényűző életével, szerény udvartartása volt. A megjelenésében is szerény uralkodó elnyerte alattvalóinak tetszését, akik „polgártárs-királyként” emlegették. Ám csakhamar áttért a monarchisztikus kormányzásra, ami népszerűségének zuhanásával járt együtt. A konzervatív François Guizot miniszterelnökké történő kinevezése az ipari forradalom tőkéseinek támogatását és a munkásosztály életkörülményeinek romlását eredményezte. Lajos Fülöp mind a legimitisták, mind a bonapartisták, mind az anarchisták célpontja lett, és 1832 és 1840 között mindhárom táborból merényleteket követtek el ellene. 

A júliusi forradalom után, amely Lajos Fülöpöt hatalomhoz juttatta, a sajtó rendkívüli szerepet kapott, ennek révén a művészek is, akik a litográfia fejlődésének köszönhetően illusztrációikkal járultak hozzá az újságok eladhatóságához. Ebben az időben a karikatúra a hatalom elleni harc egyik eszköze. Így lett Daumier élharcosa a „Philipon Fülöp ellen” csatának. Charles Philipon maga is karikaturista, emellett újságíró, a

La Caricature és a Le Charivari című lapok főszerkesztője Lajos Fülöp legkíméletlenebb bírálója.
 
Kép forrása

Bűn és bűnhődés
Merész társadalombíráló hangneme miatt a La Caricature-t hét alkalommal fogják perbe és négyszer el is ítélik. Azt mondják, hogy a lap főszerkesztője több időt töltött börtönben, mint irodájában. Magát Daumier-t is elítélik az 1831. december 15-én megjelent litográfiája miatt. A kép a kapzsiságáról híres Lajos Fülöp királyt ábrázolja Rabelais elhíresült alakja, Gargantuaként. A királyt körtefejjel, hatalmas pocakkal látjuk, amint a néptől adóként beszedett aranyzsákokat nyel el. A karikatúráért Daumier-t hat hónapi börtönre és ötszáz frank bírságra ítélik gyűlöletre uszítás és a kormány becsmérlése miatt.
  
Kép forrása

Az Emberi színjáték illusztrátora
Daumier-t Balzachoz különleges szálak fűzték. Az egy generációból való karikaturista és az író 1830-ban találkozott először. Ugyanazoknál az újságoknál dolgoztak. Jóllehet nem kerültek szoros barátságba, tisztelték egymást. Mindketten a nagypolgárokat állították pellengérre. Balzac tollal, Daumier ceruzával és ecsettel. Találóan jegyzi meg Baudelaire, hogy Daumier rajzai egyenértékűek Balzac regényeivel. Balzac felkéri Daumier-t, készítsen litográfiákat műveihez. 1842-től Daumier hét rajzot készít az Emberi színjátékhoz. Többek közt megörökíti a Goriot apó címszereplőjét és Vautrint.

Kép forrása
 
Franciaország új szimbólumot akar
1848. február 24-én kikiáltják a Köztársaságot. Az új politikai rendszer berendezkedésével az Állam új allegorikus alakot kíván Franciaország szimbólumaként az 1792 óta ismert Marianne helyett. 1848. március 14-én meghirdetnek a művészek számára egy pályázatot, fessék meg a Köztársaság új szimbólumát. A több mint hétszáz pályázó között Daumier is benyújtotta A Köztársaság, a Nemzet tápláló anyja című festményének vázlatát. A frígiai sapkát viselő, két gyereket szoptató, nemzeti színű zászlót tartó nőt az emberek csakhamar Marianne-nak kezdik nevezni. A zsűri Daumier festményét a tizenegyedik helyen sorolja a döntő fordulóba, ám a művész ezen már nem vesz részt, így a festményt soha sem fejezi be. Végül a zsűri nem hirdet eredményt, és Franciaország szimbóluma Marianne marad. A pályázatok közül egyedül Daumier vázlata marad fenn a művészettörténetben. A kép ma az Orsay Múzeumban látható. 
 
Kép forrása

Vonzás és taszítás
Daumier nagy hatású alkotása A császári sas leterítése a villám és Victor Hugo Fenyítések című kötete által. A litográfiát Victor Hugo Fenyítések című, 1853-ban megjelent verseskötete ihlette, amelyet Hugo arra való válaszaként írt, hogy 1852 januárjában III. Napóleon, „állambiztonsági okokra” hivatkozva, kiutasította Franciaországból. Hugo a kötetben támadta a Második Császárságot. Rajzának több példányát Victor Hugóval közösen írta alá Daumier. 
Daumier Victor Hugóhoz fűződő érzelmei meglehetősen felemásak. Hugo, aki gyakran változtatta politikai nézeteit, bonapartistává lesz, amiért Daumier azonnal kipellengérezi karikatúráiban. Számos gúnyrajzot készít Hugoról, közülük az egyik leggyilkosabb az, amelyiknek aláírása a következő: „Éppen komoly kérdéseket tettek fel neki, sötét gondolatokba merül – egyedül a sötét gondolat tudja megvilágítani a komoly kérdést! Ő a legsötétebb valamennyi komoly, nagy ember közül.” 
 
Kép forrása

A festő Daumier
Daumier a kor legnevesebb festőivel köt barátságot, többek közt Corot-val és Millet-vel. 1860-ban elbocsátják a Charivaritól, hogy ne borzolja a polgárok kedélyeit. Öt évvel később pénztelenül Valmondois-ban telepszik le és a festészetnek szenteli magát. Ekkor készülnek a Don Quijote-témáról szóló alkotásai. Több tucat vázlatot, rajzot, festményt készített Don Quijotéról és Sancho Panzáról.
Daumier festőként is a legnagyobbak között foglal helyet. Sötét színei, a fény és az árnyék játéka Rembrandt és Goya festményeire emlékeztetnek. Megrázó erővel ábrázolja korának munkásait. Az 1848-ban készült Harmadosztályú vagonban című realista festménye a kupéban összezsúfolódó, fáradt és lehangolt munkásokat ábrázolja, az előtérben két asszonnyal és egy fiatal fiúval. Az egyik nő figyelmét kisgyermeke köti le, míg a másik tekintetéből a festmény szemlélője egyfajta vádat olvashat ki. A fiú álomba merülten ül a felnőttek mellett. A háttérben lévő személyek arca is meggyötört, elkeseredett. 
 
Kép forrása

Az utolsó évek és a hagyaték
Daumier 1865-től egyre nehezebb anyagi körülmények között él. Valmondois-ban Jean-Baptiste Corot rendelkezésére bocsát egy házat. Még készít karikatúrákat, de látása rohamosan romlik. 1877-ben állami nyugdíjat kap. 1879-ben hal meg agyvérzésben. Daumier jelentőségét, mint sok más művészét, csak halála után fedezik fel. Művészete hatott Toulouze-Lautrecre és más francia festőkre, de Munkácsi Mihály is merített festményeiből.
Charles Baudelaire találóan ragadja meg Daumier művészetének lényegét.
„Lapozzák fel életművét és felvonul szemük előtt fantasztikus és megragadó valóságában minden, amit egy nagyváros rejteget élő szörnyűségként. Daumier ismeri mindazt a riasztó, groteszk, gyászos és nevetséges kincset, amit tartogat. Az élő és kiéhezett holttestet, a zsíros és jóllakott hullát, a házasélet nevetséges nyomorúságát, az ostobaságot, a gőgöt, a polgárok mindenféle lelkesedését, mindenféle elkeseredését; semmi sem hiányzik. 
Senki hozzá hasonlóan nem ismerte és szerette (a művészek módján) a polgárt, a középkor utolsó maradványát, ezt a gótikus romot, akinek oly nehéz az élete, ezt az egyszerre oly banális és oly különc típust. Daumier szoros kapcsolatban élt vele, éjjel-nappal kémlelte, megismerte hálófülkéje titkait, közel került feleségéhez és gyerekeihez, ismerte orrának formáját és fejének felépítését, tudja, milyen szellemben élnek a házban a pincétől a padlásig. 
Ami az erkölcsöket illeti, Daumier bizonyos mértékig hasonlít Molière-hez. Akárcsak ő, nem kertel. A képaláírások nem sokat mondanak, mert általában anélkül is tudnánk, miről van szó. Komikuma úgyszólván akaratán kívüli. A művész nem keresgél, azt lehetne mondani, hogy az ötlet magától jön. Karikatúrája nagyszerűen gazdag, de minden gyűlölködés vagy rosszindulat nélkül. Minden alkotását a jóindulat és a kedélység jellemzi. Jegyezzék meg jól a következő vonását: gyakran visszautasított bizonyos hálás szatirikus és kegyetlen témát, mert mint mondta, az átlépte a komikum határait és sérthette volna az emberi nem önérzetét. Így amikor lehangoló vagy kegyetlen, az úgyszólván akaratán kívül van. Azt ábrázolta, amit látott, az eredmény pedig megszületett. Mivel szenvedélyesen és természetesen szereti a természetet, nehezen tudna az abszolút komikum régióiba emelkedni. Sőt, gondosan kerül mindent, ami a francia közönség számára ne lenne azonnal világosan érthető.” 
A Szépművészeti Múzeum Daumier közel 600 litográfiáját, 150 fametszetét és négy rajzát őrzi. Több helyen rendeztek belőlük kiállításokat. Legutóbb 2017-ben, a balatonfüredi Vaszary Villában csodálhatták meg a látogatók Daumier alkotásait. 
 
Kép forrása