A fenti kijelentés a hatvan éve elhunyt Maurice de Vlaminc-től származik. Ha ez így nem is igaz, Vlaminc egyik úttörője volt annak az 1905 és 1908 közé eső rövid, de annál jelentősebb festői irányzatnak, amely a fauvizmus nevet viseli. A fauvizmus magyar képviselői a francia művészekkel egyenrangú helyet kaptak a művészettörténetben.

Kép forrása

A fauvizmus bölcsője, Collioure
Collioure egy festői francia település és kikötő a Földközi-tenger partján. 1905-ben Henri Matisse-t megragadják a táj szépségei, a tenger és az ég kékjének tükröződései a nap különböző szakaiban. Számos képet fest a városka látványáról. Meghívja barátját is, André Deraint, aki ugyancsak megörökíti Collioure látnivalóit. 
Matisse és Derain festményei az 1905-ös Párizsi Szalon kiállításán szerepelnek először, amelyen csaknem négyszáz művész több mint ezerötszáz művét állították ki. Ingres, Manet, Renoir mellett helyet kaptak a később fauvistáknak nevezett festők, mint Henri Matisse, André Derain vagy Maurice de Vlaminc. A sajtó és a szakmai közvélemény kedvezően fogadja a képeket, ugyanakkor nem kevés a fanyalgók száma. 
A francia kritikus, Louis Vauxelles, abban a teremben, ahol Matisse-ék festményei voltak kiállítva, egy olasz reneszánsz stílusú szobor láttán felkiáltott: „Nocsak, Donatello a vadak között”. A vadak, franciául fauves, lett a megnevezése a csoport tagjainak, az irányzat pedig a fauvizmus nevet kapta. 

Kép forrása

A fauvizmus vezéralakja, Henri Matisse
Matisse először 1896-ban állítja ki festményeit a Salon de la Société des Beaux Arts-on. Pályáját klasszikus festményekkel, csendéletekkel kezdi. Camille Pissarro hatására ismerkedik meg az impresszionizmussal. A fordulatot a már említett collioure-i tartózkodása jelenti, ahol első fauvista képeit festi meg. A fauvizmus lesz Matisse számára az a festői módszer, amely a Georges Seurat és Paul Signac nevével fémjelzett divizionizmust, ismertebb nevén pointilizmust felváltja. Erről Matisse így ír: „A fauvizmus felszabadít a divizionizmus zsarnoksága alól. Nem lehet egy túl tökéletes házasságban élni (…) Nekivágunk hát egy járatlan útnak, hogy egyszerűbb eszközöket találjunk, amelyek nem fojtják el a szellemet. Jelenleg itt van Gauguin és Van Gogh hatása. Itt vannak az akkori elméletek: színes felületekkel való szerkesztés, a szín intenzitásának kutatása. A fény nem szűnik meg, de a színes felületek intenzitásával fejeződik ki. A zene című festményem az ég szép kékjével készült. A kék színek közül a legszebb kékkel. A felület a telítettségig színes, azaz addig a pontig, ahol a kék, az abszolút kék képzete tökéletesen megjelenik, a fák zöldje és az egyes részek vibráló cinóbervöröse. Ezzel a három színnel találtam meg fénylő akkordomat és a tónus tisztaságát.”  
1908-ban Matisse megnyitja művészeti akadémiáját, ahol százhúsz külföldi fiatal művész tanulhat a mestertől. Köztük a magyar Bornemisza Géza és Perlrott Csaba Vilmos. Ez utóbbi Matisse egyik legkedvesebb tanítványa volt. Az alábbi fényképen Matisse látható tanítványaival. A bal oldalon, világos öltönyben, szemüveggel áll Perlrott Csaba.
1911-ben Matisse bezárja iskoláját, hogy a festészetnek szentelje magát. Csendéleteket, meztelen nőket fest újfajta klasszikus stílusban. 
Matisse szobrokat is alkot és élete végén, mivel betegsége miatt festeni már nem tud, színes papírkivágásait ragasztják fel segítői a művész által megjelölt helyekre. 1954-ben hal meg Nizzában.

Kép forrása

Az életművész, André Derain
Matisse és Vlaminc nagy barátja, André Derain, így vall a fauvizmusról: „A fauvizmus számunkra a tűzpróba volt. A színek dinamittöltetekké váltak. A fényt kellett kirobbantaniuk.”
Később Braque és Picasso hatására Derain eltávolodik a fauvizmustól és egy ideig a kubisták útját követi. 1912 után egyéni utat választ és visszatér a neoklasszicizmushoz, amit „gótikus” korszakának neveznek. Ekkori jelentős alkotásai Az utolsó vacsora (1913), a Szombat (1914) vagy a Pierrot és Harlequin (1924).
Derain a háború után vált híressé. Apollinaire tömjénezte, André Breton, Max Jacob és Giacometti is csodálta. Derain népszerű. A hatalmas termetű festő szereti a bort, a nőket, akiket nagy kedvvel fest meg. A húszas években számtalan meztelen nőt rajzol, fest. 
Munkásságának utolsó korszakában valamennyi „iskoláról” elítélő véleménye van. „Kislányokat ábrázoló, kicsit művészi festészet” – mondja az impresszionizmusról. A nonfiguratív művészet „minél absztraktabb, annál ostobább”. A fauvizmus, amelynek úttörője volt egykor, mára úgy tűnik számára, mint „kelmefestők története”.
Élete végén a színek szerelmese elhagyja az élénk színeket, sötét tájképeket, csendéleteket fest, mint az 1945-ből származó Csendélet fekete háttérrel.
Ugyanakkor gyűjti a Bugatti gépkocsikat, repülőgépet vezet, hajókat kormányoz és kastélyokat vásárol. 1935-ben veszi meg a La Roserarie-nak nevezett tekintélyes házat, ahol élete végéig él.

Kép forrása

A műgyűjtő és gonosz fauve, Maurice de Vlaminc
Vlaminc Derainnel és Matisse-szal a fauvizmus legfőbb képviselője. „A fauvizmus én vagyok.” – mondja. 1901-ben megismeri Van Gogh festészetét, ami döntő hatással van művészi fejlődésére. Van Gogh-tól tanulta meg, hogy a festőnek spontán módon kell kifejeznie magát, a lehető legkevesebb visszafogottsággal. Az 1905 és 1906-os években ösztönösen használta az élénk színeket: „Kobaltkékjeimmel és cinóbervöröseimmel irritálni akartam a Képzőművészeti Főiskolát és úgy akartam kifejezni érzéseimet, hogy közben ne gondoljak arra, amit már megfestettek.” Az 1906-ban készült Szajnai látkép című festménye ennek igazolása.  
1907 után Vlaminc-et már nem elégítik ki a tiszta színek. A fauvizmus után a Cézanne által megnyitott úton haladva, de mindenféle iskolától elhatárolódva alkot. A húszas években gyakran fest tájképeket, falusi utcákat. 
Idős korában Vlaminc egyre gonoszabb megjegyzéseket tesz művésztársaira. Még a legnagyobbal, Picassóval sem bánik kesztyűs kézzel. 1942-ben, amikor Picasso már világhírű mester, Vlaminc közöl egy cikket a Comœdia című kulturális lapban, ahol azt írja Picassóról, hogy „szörnyeteg kinézetű, inkvizítor fejű szerzetes, aki 1900 és 1930 között a francia festészetet egy halálos zsákutcába, leírhatatlan zűrzavarba terelte”. De Degas-t vagy Matisse-t sem kímélte. 1943-ban megjelent Portrék a halál előtt című könyvében minden rosszat elmondott a két híres festőről, amit csak el lehet képzelni. 
Vlaminc 1925-től haláláig La Tourillière-ben élt. Itt helyezték örök nyugovóra. Sírkövére vésette testamentumának utolsó mondatát, ami egész művészetének ars poétikája: „SOHA SEMMIT SE KÉRTEM. AZ ÉLET MINDENT MEGADOTT SZÁMOMRA. AZT TETTEM, AMIT TUDTAM. AZT FESTETTEM, AMIT LÁTTAM.”

Kép forrása

A magyar fauves-ok
Először Bernáth Mária művészettörténész használta a fauve terminológiát a magyarokkal kapcsolatban, amikor Rippl-Rónait „szelíd fauve”-ként aposztrofálta.
A magyar vadak egy része Párizsban, másik része itthoni művésztelepeken alkotta műveit. Párizsban 1901 és 1907 között a Julien Akadémián tanult Pór Bertalan, Czóbel Béla, Márffy Ödön, Czigány Dezső, Egry József. Amint azt fentebb láttuk, Matisse 1908-ban megnyílt szabadiskolájának magyar növendékei között volt Perlrott Csaba Vilmos és Bornemisza Géza. 
Czóbel Béla már az 1905-ös párizsi Őszi Szalonon kiállított, ezután pedig rendszeresen szerepelt a francia fauves-okkal a Függetlenek Szalonjában. 1905-ben feltehetően a Körhinta című képe is szerepelt a párizsi kiállításon. Czóbel 1904-ben festett képe később eltűnt, és több mint száz év után került elő. A festményt 2016-ban árverésen értékesítették negyvennégy millió forintért. 
Magyarországon is jelentős fauvista képek születtek. Nagybányán Dénes Valéria, Galimberti Sándor vagy Ziffer Sándor mellett párizsi „növendékek”, Bornemisza Géza vagy Perlrott Csaba is alkottak. Kaposvár elsősorban Rippl-Rónai József nevéhez fűződően került be a magyar vadak történetébe. Kernstok Károly Nyergesújfalun lévő szőlőbirtoka adott otthont számos modern festőnek. Ide járt többek közt Czigány Dezső, Márffy Ödön, Vaszary János, Pór Bertalan, de Czóbel Béla is megfordult itt vendégként.  
A magyar fauves-ok munkáinak rangos kiállításokat rendeztek. 2006-ban a Magyar Nemzeti Galéria Magyar vadak Párizstól Nagybányáig címmel, többek között Rippl-Rónai, Berény, Márffy, Tihanyi, Kernstok, Czóbel, Nemes Lampérth, Czigány, Bornemisza, Galimberti és Perlrott 1905 és 1914 között készült képeit mutatta be.
2008-ban Franciaországban először a ceret-i Musée d’art moderne adott otthont a Fauves hongrois 1904-1914 című kiállításnak, amit ugyanabban az évben Cateau-Cambrésis-ben, Matisse szülővárosában, a Matisse Múzeumban is megrendeztek. Az utolsó franciaországi kiállításra 2009-ben Dijonban, a Musée des Beaux-Arts-ban került sor Fauves hongrois. 1904-1914. Leçon de Matisse címmel. A Magyar Nemzeti Galériában bemutatott festők mintegy száz alkotása mellett a francia fauvisták ötven képe is bekerült a kiállításra, mint Matisse, Derain, Vlaminc vagy Dufy festményei. A kiállítás plakátján Perlrott Csaba Önarckép szoborral című festménye látható. A kiállítás rangját mi sem jelzi jobban, mint hogy konferenciákat és előadásokat is szerveztek a bemutatott művekről. Adam Biro, Franciaországban élő magyar író és kiadó, reprezentatív katalógust jelentetett meg, amelyben neves francia és magyar művészettörténészek tanulmányai és a kiállított képek sorakoznak. 

Kép forrása