Apollinaire szerelmei

MEGJELENT: 2018. február 13. | SZERZŐ: Magyar Miklós

Mi mással is mehetnénk a közelgő Valentin-nap elé, ha nem az egyik legszerelmesebb francia költő megidézésével? Száz éve halt meg Guillaume Apollinaire (1880-1908), a francia irodalom egyik legjelesebb lírikusa. Legjobb barátja Pablo Picasso volt, de baráti köréhez tartoztak a húszas évek ismert költői (Blaise Cendrars, Max Jacob, Jean Cocteau) és festői (Henri Rousseau, Georges Braque, Marc Chagall). Leghíresebb versét, A Mirabeau-hidat, számos francia énekes előadásában ismerjük.

Kép forrása

Legenda és valóság
Apollinaire XIII. Leó pápa törvénytelen gyermeke volt. Egyes életrajzírók magának a költőnek tulajdonítják a kijelentést, mások szerint Pablo Picasso terjesztette róla. A költő további verziói szerint apja nem a pápa, hanem egy előkelő családból való olasz bíboros, máskor a monacói herceg volt. Mindez persze nem igaz, de mint minden legendának, ennek is van némi valóságalapja. Elsősorban az, hogy Apollinaire törvénytelen gyermek volt. Apjaként Francesco Flugi d’Aspermont, arisztokrata származású katonatisztet tartják számon, aki sohasem vette feleségül Apollinaire édesanyját, a lengyel nemesi család sarját, Angélica Kostrowickát. Ugyancsak tény, hogy egy pápa is bekerült a család történetébe, ha nem is apaként. Angélica anyai nagyapja, Michal Kostrowicki, a cári hadsereg kapitánya, Rómában IX. Pius pápa világi kamarása volt.
Szüleiről egyébként műveiben soha sem emlékezett meg közvetlenül Apollinaire. Leveleiből és kortársai megemlékezéseiből tudjuk, hogy bár szerette anyját, annak nem éppen példamutató életére nem volt büszke.
Apollinaire 1880. augusztus 26-án született Rómában, Wilhelm Albert Vladimir Apollinaris de Kostrowicki néven. Hároméves volt, amikor a család elhagyta Rómát. Több olasz városban, majd Monacóban éltek, ahol az anya táncosnőként, gazdag férfiak kitartott szeretőjeként és szerencsejátékból biztosította megélhetésüket. Középiskoláit Apollinaire Cannes-ban és Nizzában végezte el. 
1899-ben Párizsba költöztek. Az év augusztusától egy éven át a Rajna-vidéken Milhau őrgrófné lányának házitanítója lett. Itt ismerkedett meg a család nevelőnőjével, Annie Playdennel. A találkozás mind életére, mind költészetére jelentős hatással lett.
És ismét egy legenda: Az angol nevelőnővel való kapcsolatáról Apollinaire ezt írja egyik barátjának: „Egy huszonegy éves angol nevelőnő a szeretőm. Pazar nő, micsoda mellek és micsoda fenék!” Tizenöt évvel később, bár még akkor is azt állítva, hogy Annie szerette őt, egy levelében már visszafogottabban nyilatkozik: „én testileg szerettem, de szellemünk távol maradt egymástól.” Ezt a legendát maga Annie Playden cáfolja meg egy visszaemlékezésében: „Őrülten szeretett, de én buta liba voltam, nem tudtam viszonozni;”
Apollinaire reménytelen szerelmét egyik legszebb és legismertebb verse, A megcsalt szerető éneke örökíti meg, amelyben keserűen búcsúzik szerelmétől: „Hamis szerelmem ég veled” − írja.

Kép forrása

A legjobb barát − Pablo Picasso
Apollinaire tizennyolc éves, amikor 1899-ben Párizsba érkezik. A nála egy évvel fiatalabb Picasso az 1900-as Világkiállításra utazik Barcelonából a művészetek fővárosába. 1905-ben találkoznak egy bárban. A költő meglátogatja a festőt műtermében, a művészeket befogadó legendás Bateau-Lavoir (Úszó Mosoda) nevű épületben. Apollinaire mély barátságot köt az ide látogató művészekkel. Költőkkel (Blaise Cendrars, Max Jacob, Jean Cocteau), festőkkel (Henri Rousseau, Robert és Sonia Deaunay, Marc Chagall, Maurice de Vlaminc, Francis Picabia, Georges Braque, Jean Metzinger, André Derain, Fernand Léger).
Picasso műtermében Apollinaire azonnal beleszeret a festő műveibe. A La Plume nevű lapban lírai hangvételű cikkben ünnepli a „hatalmas lángot” az ifjú festő alkotásaiban. Megszületik egy életre szóló barátság, aminek lenyomatai Picasso festményei és rajzai, valamint Apollinaire költeményei és prózája. A Szeszek 1913-as, első kiadásnak címlapján Picasso Apollinaire Portréja című kubista alkotása szerepel.

Kép forrása

Apollinaire múzsája – Marie Laurencin
Marie Laurencin Apollinaire szerelme, múzsája, emellett tehetséges festő volt. A költő így ír róla A kubista festők című kötetében: „Marie Laurencin kisasszonynak mint művésznek, valahol Picasso és a vámos Rousseau között van a helye: ez nem kíván rangsorolás lenni, csupán a rokonság megállapítása.” 
Marie Laurencin 1909-ben megfestette Apollinaire-t barátai társaságában. A párizsi Picasso Múzeumban található képen balról jobbra Gertrude Stein, Fernande Olivier, Guillaume Apollinaire, Picasso kutyája, Fricka, Pablo Picasso, Marguerite Gillot, Maurice Cremnitz és a festőnő, Marie Laurencin látható.
Henri Rousseau, Apollinaire felfedezettje és barátja, felajánlotta a költőnek, hogy megfesti portréját. Apollinaire mesélte, hogy Rousseau „gondosan lemérte orrát, száját, füleit, homlokát, kezeit, egész testét.” Ezalatt, hogy modellje ne unatkozzon, gyerekkori dalait énekelte. Az eredmény az alábbi kép, amin Apollinaire Marie Laurencin mellett áll. Amikor Marie meglátta a festményt, felkiáltott: „de ez egyáltalán nem hasonlít rám.” A csinos, vékony lány joggal volt dühös, mert a festményről egy dagadt, formátlan nő tekintett rá. Rousseau-nak a szeme se rebbent, ezt válaszolta: „Guillaume egy nagy költő, terebélyes múzsa kell neki.”
1912-ben Marie Laurencin elhagyta a költőt. Ekkor született Apollinaire legismertebb költeménye, A Mirabeau-híd. A szakítás felett érzett fájdalmát sanzonszerű versben fejezte ki. A feltartóztathatatlanul múló időt, az elmúlást, a Szajna vizének folyása szimbolizálja. A költemény ugyanakkor a szerelmi csalódás lírai megfogalmazása. A központozás nélküli sorok jól érzékeltetik a Mirabeau-híd alatt áramló víz sodrását. A vers zeneiségét még Vas István ihletett fordítása is csak részben tudja tolmácsolni. 

Kép forrása

Lou és Madeleine
Az 1914-es háború kitörésekor Apollinaire önkéntesnek jelentkezik a francia hadseregbe. Tettében közrejátszik az, hogy meg akarja szerezni a francia állampolgárságot, ugyanis egy 1914. augusztus 5-i törvény megkönnyíti az önkéntes külföldiek számára az állampolgárság megszerzését. Másrészt védelmezni akarja befogadó országát. Van ebben az elhatározásban némi romantika is. 1914-ben ismerkedik meg Louise de Coligny-Chatillonnal, egy főúri család leszármazottjával, akit Lou-nak szólít. 
„Szent Lajos vére folyik az ereiben”, dicsekszik egy levelében a költő. A gyönyörű, szellemes, ugyanakkor szeszélyes lány azonnal lángra lobbantja a női bájakra érzékeny költő szívét. Lou nem utasítja vissza a férfi közeledését, ám ez inkább kacérkodás a részéről, mint viszonzott szerelem. A csalódott Apollinaire jelentkezik a nizzai sorozó bizottságnál és bevonul a nîmes-i tüzérséghez. A kaszárnyában bepakolja katonaládájába a legszükségesebb dolgokat.
Ekkor jelzik neki, hogy valaki várja odakint. Legnagyobb meglepetésére Lou áll a kaszárnya kapujában. A lány váratlan ajándéka boldoggá teszi a költőt és ezt követően az öröm percei és civódások váltogatják egymást, aminek nyomait pontosan követhetjük levelezésükből és főleg Apollinaire verseiből. 
Apollinaire boldog, ám a szeszélyes Lou másodszor is meglepi. Amilyen váratlanul adta oda magát a költőnek, olyan hirtelen hagyja el. Közli vele, hogy elhidegült tőle és elutazik egy régi szerelméhez. 
Apollinaire, bár még mindig szereti Lou-t, 1915. január 2-án egy vonaton megismerkedik Madeleine Pagès-el. A kezdetben barátinak induló kapcsolat a költő Lou-val való szakítása után szenvedélyes szerelemmé alakul. Olyannyira, hogy Apollinaire 1915. augusztus 10-én megkéri a lány kezét, aki ekkor már érzéki szerelemmel szereti. A háborúból – akárcsak Lou-hoz –szenvedélyes leveleket és verseket küld Madeleine-nek.

Kép forrása

A profetikus portré
Apollinaire 1915. november végétől ismeri meg igazán a háború borzalmait. „Lövészárkom mellvédje részben hullákból áll.” − írja Madeleine-nek. 1916. március 17-én a Bois de Buttes-ben ásott lövészárokban egy gránátszilánk, átütve sisakját, halántékába hatol.
Apollinaire sebesüléséhez egy érdekes történet kapcsolódik. Giorgio De Chirico 1914-ben festett egy képet, amelynek a Cél-ember címet adta. A költő két évvel későbbi sebesülése után a kép az Apollinaire profetikus portréja címet kapta. Chirico mintegy megjósolta Apollinaire fejsérülését. Valóban, a kép hátterében, egy tükörben lévő árnyalak halántékán egy fehér kör látható, pontosan ott, ahol két évvel később Apollinaire-t egy gránátrepesz eltalálta. A szürrealisták és maga Apollinaire is egyfajta jóstehetséget tulajdonítottak Chiricónak és úgy értékelték a képet, mint a költő sorsának előrevetítését. 
1918. márciusában jelenik meg a költő Kalligrammák című kötete, amelynek egyik legismertebb darabja A megsebzett galamb és a szökőkút. Apollinaire tipográfiai eljárásokkal egy galambot és egy szökőkutat ábrázol. A vers az elmúlt szerelmeket és a háborúban elveszített barátokat idézi fel. 
1918. májusában Apollinaire feleségül veszi Jacqueline Kolbot. Ám alig fél évnyi házasság után 1918. november 9-én a háborút követő spanyolnátha járványban meghal. A párizsi Père-Lachaise temetőben helyezték örök nyugovóra.  


Kép forrása





Megosztás

Egypercesek

Fejvesztve, szó szerint

Fejvesztve, szó szerint

Kirándulás az e-sportok kíméletlen világába

Nagyszülők és unokák

Nincs idill, de van konfliktuskezelés

Luther képkockák

Rajzfilmsorozat és képregény a reformáció szellemi atyjáról

Egy örökség méltó megőrzése

Nyilvánosan is elérhető a László Gyula Digitális Archívum

Lapáton

A doppingügyek soha nem fekete-fehérek, mindig emberi drámák állnak egy-egy eset mögött

Feliratkozás a hírlevélre

Email