Sok esetben egészen kis, oly apró-cseprő dologból következhet nagy, országos, sőt, a földkerekséget is megrengető ügy. Máskor viszont a törpe dolgoknak – bár tudvalévő, hogy a kis forrás is hatalmas folyóvá dagadhat – nincs semmiféle folytatása. Így történt ez szépséges fővárosunkban…

Kép forrása

Mobilvécé nyugvóponton
Egy szép napon – fedje jótékony homály a nevük – kihelyeztek egy toy toy illemhelyet, mert munkásaiknak éppen dolguk akadt arrafelé. Ezzel nem is lett volna semmi gond, ám az árnyékszéket éppen egy mozgássérült parkoló kellős középére pottyantották le. Így azután, amikor a közelben élő érintett hölgy hazapöfögött gépkocsiján, sehogyan sem tudott megállni az őt – és sorstársait – jogosan megillető helyen. 
A történet aztán pokoli zűrzavaros módon folytatódott; senki sem vállalta a felelősséget WC-ügyben, mindenki elhatárolódott, tagadott, mosta kezeit, a néni pedig jajveszékelt, égig hallatszott panasza. Végül – hosszas huzavona után – egy korifeus bevallotta, ők követték el, amit elkövettek, a toy toy-t arrébb tolták néhány méterrel, s a dolog végül nyugvópontra jutott.

Kép forrása

Sedivy úr vendéglője
Eddig a história, s erről Jaroslav Hasek Bachura városi gyakornok megvesztegetési ügye jutott eszembe. 
Sedivy úr vendéglőjének volt egy nagy hibája: a vizeldét – amelyben korábban oly szívesen könnyítettek magukon a sörözés közben, alatt és után a jó csehek – szabálytalannak minősítette a magas hatóság. Így kénytelen-kelletlen kérvényt kellett beadnia az átalakításra, a papír Bachura gyakornokhoz került, aki magas hivatalából eredően, dölyfösen halogatta az ügyet. 
Hiába sürgette a kocsmáros, a városi gyakornok nem engedett, s az engedélyt nem adta ki. 
Aztán egy szép napos délután – miután otthon megivott egy pohár joghurtot, majd a folyóparton rálöttyentett egy kis málna-, majd citromlevet – a randevúra induló városi gyakornokot elkapta a hascsikarás.  Futott is a legközelebbi bódéba, könnyíteni magán. 
Berobbant az árnyékszékre, ám amikor fizetésre került volna a sor, kiderült nincs nála egy árva peták sem. Az illemhely tulajdonosa azonban – történetesen Sedivy úr öreg nénje, nagy család az illemhelyesek – felismerte, és elengedte a fizetséget.
Csupán ennyit mondott:
„Ne felejtse el, úrfi, intézzék már el a fivéremnek azt az árnyékszékügyet.”

Kép forrása

Pecsét és bűnhődés
Bachura tartotta szavát és másnap azonnal pecsétet nyomott a hetek óta ott porosodó papírra.
Ám pokoli gyorsan lelepleződött: Stanek városi tanácsos ugyanis rendre eljárt még a WC-kbe is, hogy tájékozódjék, s meghallgassa a nép szavát, értesült Bachura szégyenletes bűnéről.
„– Igen nagyságos uram, a korrupció megfertőzi már a legkisebbeket is – eredt meg az öreg néni nyelve – ezek a városháziak, mihelyt az ember engedi nekik, hogy ingyen kiizéljék magukat, rögtön a kezére járnak az ügyfélnek, mint például az én fivéremnek is…”
Bachurát azonnal elcsapták, állítólag Judásként bolyongott Európa tájain, s valaki kihallgatta, amint magában így beszélt:
„– Ha legalább egész évre szóló bérletet kaptam volna…”