Degas Tánc Rajz
Degas Tánc Rajz – Tiszteletadás Degas-nak Paul Valéryval címmel a párizsi Orsay Múzeumban 2017. november 28. és 2018. február 25. között látogatható kiállítás nyílt a világhírű festő és szobrász rajzaiból, festményeiből és szobraiból. A kiállítás középpontjában a tánc és ló szerepel. Mindkét téma a mozdulat megragadását mutatja be. A kiállítás érdekessége és egyben egyedisége, hogy Degas-t és műveit barátja, a költő és esszéista Paul Valéry Franciaországban is kevéssé ismert, 1938-ban megjelent Degas Tánc Rajz című kötetének tükrében ismerheti meg a látogató. (Innen a kiállítás címe).
Kép forrása
Képből lett szövegek
Valéry esszéje új műfajt teremtett. A szöveget, amely emlékfoszlányokból, párbeszédtöredékekből, a művészetről szóló eszmefuttatásokból áll, Degas képei és fényképek illusztrálják. Nincs az az életrajz, katalógus, amelyik olyan árnyaltan ragadnák meg Degas egyéniségét, mint Valéry műve: „A hűséges, sziporkázó, elviselhetetlen Degas minden pénteken Rouart úr vacsorájának fénypontja. Árasztja magából a szellemet, a terrort és a vidámságot. … Porrá zúzza az írókat, az intézményeket, az álremetéket, a sikeres művészeket, idézi Saint-Simont, Proudhont, Racine-t, és Ingres bizarr szentenciáit. (…) Számomra Degas-ban minden megvolt, ami egy tiszta művészre jellemző, semmit sem tudott az élet azon oldalairól, amik nem voltak részei egy művészi alkotásnak, vagy nem szolgálták azt közvetlenül; ezáltal gyakran gyermeteg volt naivsága révén.”
Jóllehet Degas kedvenc festője Delacroix, mégis a legtöbbet Ingres-t idézi. „A rajz nem a vonalon kívül, azon belül van.” Amikor egy éles vita során Valéry neki szegezi a kérdést: „Végül is mit ért Ön rajzon?”, Degas a híressé vált mondásával válaszol: „A rajz nem a forma, hanem az a mód, ahogyan a formát látjuk.”
Degas karrierjét gazdag bankár apja a kezdetektől támogatta. Maga is műkedvelő lévén, házukban műtermet rendezett be fiának. Edgar rövid jogi tanulmányok után a párizsi Szépművészeti Főiskolára iratkozott be. 1859-ben Olaszországba utazott, ahol a quattrocento művészetét tanulmányozta. Első jelentős festménye, A Bellelli család (1858-1860) egyben az impresszionizmus egyik legfontosabb alkotása. A kép az 1848-ban Nápolyba száműzött forradalmárt, Bellelli bárót és családját ábrázolja. A feleség egyébként Degas nagynénje volt. A képen Degas haláláig dolgozott. 1862-től szoros barátságot kötött Manet-val. A többi impresszionistától eltérően, Degas nem a szabadban, hanem műtermében dolgozott.
Jóllehet ritkán festette meg társadalom peremén élők portréját, Degas egyik legismertebb és legmegragadóbb festménye az 1869-ben keletkezett A vasalónők. Zola arról írt Degas-nak, hogy regényeiben, különösképpen A Patkányfogóban, a festő inspirálta leírásait: „Több helyütt egyszerűen leírtam a némely festményén látottakat.” Zola leírása A vasalónőkről ugyanazt a hangulatot idézi fel, mint Degas festményei. „Érzett a túlhevített kályha, a savanykás keményítő, a vörösre izzított vasalók szaga, s ebbe a bágyasztó fürdőszobai szagba belevegyült a vállig felgyürkőzött négy munkásnő kontyának és verejtékes tarkójának súlyosabb kipárolgása; a nagy kelyhű liliomszálak pedig aléltan kókadoztak az üvegedény zöldnek tetsző vizében, s nagyon tiszta, nagyon erős illatot leheltek.”
Kép forrása
Lovak és lólábak
De kanyarodjunk vissza Valéry esszéjéhez! A költő elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy a mozgásban lévő ló ábrázolásánál Degas felhasználta az angol Eadweard Muybridge fényképsorozatait: „Degas egyike volt azoknak, akik elsőként tanulmányozták a mozgásban lévő nemes állat valódi képeit Muybridge pillanatképei segítségével.”
Érdemes itt elmesélni, hogy Muybridge, a holland származású angol fényképész a mozgófilm legjelentősebb előfutára volt, aki egy érdekes kísérlettel tette magát ismertté. 1872-ben a francia fiziológus, Étienne-Jules Marey, Az állati gép című könyvében azt állítja, hogy a vágtató lónak soha nincs egyszerre mind a négy kinyújtott lába a levegőben, mint azt a festményeken, például Guéricault Derby című képén látjuk. Az állítás bizonyítására díjat tűztek ki, amelyre Muybridge 1878 június 18-án huszonnégy fényképezőgép alkalmazásával készített fényképsorozatával benevezett és el is nyert. A fotóknak köszönhetően bebizonyosodott, hogy Marey állítása helytálló.
Mulybridge 1878-ban közölt képsorozatát megelőzve, Degas már 1861-től barátja, Paul Valpinçon normandiai ménesében tanulmányozta a lovak mozdulatait, járását, ügetését és vágtáját. Vázlatfüzetébe rajzokat készített, majd ezek alapján viaszszobrokat, pasztell és olajképeket alkotott. A viaszszobrokról Degas halála után bronz másolatokat készítettek.
Degas előszeretettel örökítette meg a lóversenyeket is. Egyik első lovas festménye az 1862-1866 között keletkezett Versenylovak a tribün előtt címet viseli. A képet Degas a helyszínen készített vázlatai alapján festette meg. A festmény bal oldalán a tribün a nézőkkel. Az előtérben két zsoké, hátulról ábrázolva, amint lovukat visszatartják. Távolabb felénk tartó lovasok. Leghátul egy zsoké küzd kitörni készülő lovával. A képen jól láthatók a lovak árnyékai. A háttérben gyárkémények és fák sziluettjei. Degas a lóversenyek világát a legkülönfélébb nézőpontokból örökítette meg. Egyes festményein a versenylovak sétáltatása, másokon azok edzése vagy a zsokék élete, maguk a versenyek láthatók.
Kép forrása
Degas és a tánc
Mivel Degas anyagilag független volt, szinte mindig érdeklődésének megfelelő témákat örökített meg festményein: portrék, lóversenyek, kávéházi jelenetek mellett érdeklődése egyre inkább a színház, a zene, a tánc és a balett világa felé fordult, ami művészi tevékenységének több mint a felét tette ki. A balettben – csakúgy, mint a lovak körül – a mozgás pillanatainak megragadását kereste a művész.
Valéry szerint: „Degas mindazt rögzíti, ami nem más, mint egy mozdulat.”
Degas 1872 és 1876 között alkotott festményei a balerinák mindennapi életéről számolnak be. A tánciskola című festményén az ismert balettmestert, Jules Perrot-t és növendékeit örökítette meg. A mester botjára támaszkodik, amelyikkel a ritmust ütötte a padlón. A balerinák a különféle mozdulatokat gyakorolják. A háttérben az anyukák láthatók.
Persze a tánc már korábban is érdekelte. Degas halála után műtermében mintegy százötven, viaszból és agyagból készült szobrot találtak. Életében azonban csak egyetlen szobrot állított ki az 1881-es impresszionista kiállításon. A szobor címe A Tizennégy éves kis Táncosnő. A modell egy Marie van Goethem nevű, tizennégy éves balettnövendék. A szobor óriási feltűnést keltett, mert a viaszból készült alakot Degas befestette, valódi hajjal, balerina ruhával, igazi balettcipőkkel látta el. A művész halála után bronzmásolatokat is készítettek a szoborról, amelyek egyike a párizsi Orsay múzeumban látható.
Összefoglalóan így jellemzi Valéry Degas-t: „Az emberi forma legérzékenyebb megfigyelője, a női vonalak és tartások legkegyetlenebb szerelmese, a legnemesebb lovak szépségeinek kifinomult ismerője, a világ legintelligensebb, leghiggadtabb, legmakacsabb ismerője volt.”
Degas túlságosan független egyéniség volt ahhoz, hogy beolvadjon az impresszionista festők táborába, jóllehet az irányzat egyik kiemelkedő alakjaként tartják számon. Az impresszionisták spontaneitásával szembeállítva művészetét, Degas ezt mondja: „Egyetlen művészet sem oly kevéssé spontán, mint az enyém. Amit én csinálok, az a gondolkodás és a nagy mesterek tanulmányozásának eredménye; az inspirációról, a spontaneitásról, a temperamentumról mit sem tudok.”
Kép forrása
Kép forrása
Képből lett szövegek
Valéry esszéje új műfajt teremtett. A szöveget, amely emlékfoszlányokból, párbeszédtöredékekből, a művészetről szóló eszmefuttatásokból áll, Degas képei és fényképek illusztrálják. Nincs az az életrajz, katalógus, amelyik olyan árnyaltan ragadnák meg Degas egyéniségét, mint Valéry műve: „A hűséges, sziporkázó, elviselhetetlen Degas minden pénteken Rouart úr vacsorájának fénypontja. Árasztja magából a szellemet, a terrort és a vidámságot. … Porrá zúzza az írókat, az intézményeket, az álremetéket, a sikeres művészeket, idézi Saint-Simont, Proudhont, Racine-t, és Ingres bizarr szentenciáit. (…) Számomra Degas-ban minden megvolt, ami egy tiszta művészre jellemző, semmit sem tudott az élet azon oldalairól, amik nem voltak részei egy művészi alkotásnak, vagy nem szolgálták azt közvetlenül; ezáltal gyakran gyermeteg volt naivsága révén.”
Jóllehet Degas kedvenc festője Delacroix, mégis a legtöbbet Ingres-t idézi. „A rajz nem a vonalon kívül, azon belül van.” Amikor egy éles vita során Valéry neki szegezi a kérdést: „Végül is mit ért Ön rajzon?”, Degas a híressé vált mondásával válaszol: „A rajz nem a forma, hanem az a mód, ahogyan a formát látjuk.”
Degas karrierjét gazdag bankár apja a kezdetektől támogatta. Maga is műkedvelő lévén, házukban műtermet rendezett be fiának. Edgar rövid jogi tanulmányok után a párizsi Szépművészeti Főiskolára iratkozott be. 1859-ben Olaszországba utazott, ahol a quattrocento művészetét tanulmányozta. Első jelentős festménye, A Bellelli család (1858-1860) egyben az impresszionizmus egyik legfontosabb alkotása. A kép az 1848-ban Nápolyba száműzött forradalmárt, Bellelli bárót és családját ábrázolja. A feleség egyébként Degas nagynénje volt. A képen Degas haláláig dolgozott. 1862-től szoros barátságot kötött Manet-val. A többi impresszionistától eltérően, Degas nem a szabadban, hanem műtermében dolgozott.
Jóllehet ritkán festette meg társadalom peremén élők portréját, Degas egyik legismertebb és legmegragadóbb festménye az 1869-ben keletkezett A vasalónők. Zola arról írt Degas-nak, hogy regényeiben, különösképpen A Patkányfogóban, a festő inspirálta leírásait: „Több helyütt egyszerűen leírtam a némely festményén látottakat.” Zola leírása A vasalónőkről ugyanazt a hangulatot idézi fel, mint Degas festményei. „Érzett a túlhevített kályha, a savanykás keményítő, a vörösre izzított vasalók szaga, s ebbe a bágyasztó fürdőszobai szagba belevegyült a vállig felgyürkőzött négy munkásnő kontyának és verejtékes tarkójának súlyosabb kipárolgása; a nagy kelyhű liliomszálak pedig aléltan kókadoztak az üvegedény zöldnek tetsző vizében, s nagyon tiszta, nagyon erős illatot leheltek.”
Kép forrása
Lovak és lólábak
De kanyarodjunk vissza Valéry esszéjéhez! A költő elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy a mozgásban lévő ló ábrázolásánál Degas felhasználta az angol Eadweard Muybridge fényképsorozatait: „Degas egyike volt azoknak, akik elsőként tanulmányozták a mozgásban lévő nemes állat valódi képeit Muybridge pillanatképei segítségével.”
Érdemes itt elmesélni, hogy Muybridge, a holland származású angol fényképész a mozgófilm legjelentősebb előfutára volt, aki egy érdekes kísérlettel tette magát ismertté. 1872-ben a francia fiziológus, Étienne-Jules Marey, Az állati gép című könyvében azt állítja, hogy a vágtató lónak soha nincs egyszerre mind a négy kinyújtott lába a levegőben, mint azt a festményeken, például Guéricault Derby című képén látjuk. Az állítás bizonyítására díjat tűztek ki, amelyre Muybridge 1878 június 18-án huszonnégy fényképezőgép alkalmazásával készített fényképsorozatával benevezett és el is nyert. A fotóknak köszönhetően bebizonyosodott, hogy Marey állítása helytálló.
Mulybridge 1878-ban közölt képsorozatát megelőzve, Degas már 1861-től barátja, Paul Valpinçon normandiai ménesében tanulmányozta a lovak mozdulatait, járását, ügetését és vágtáját. Vázlatfüzetébe rajzokat készített, majd ezek alapján viaszszobrokat, pasztell és olajképeket alkotott. A viaszszobrokról Degas halála után bronz másolatokat készítettek.
Degas előszeretettel örökítette meg a lóversenyeket is. Egyik első lovas festménye az 1862-1866 között keletkezett Versenylovak a tribün előtt címet viseli. A képet Degas a helyszínen készített vázlatai alapján festette meg. A festmény bal oldalán a tribün a nézőkkel. Az előtérben két zsoké, hátulról ábrázolva, amint lovukat visszatartják. Távolabb felénk tartó lovasok. Leghátul egy zsoké küzd kitörni készülő lovával. A képen jól láthatók a lovak árnyékai. A háttérben gyárkémények és fák sziluettjei. Degas a lóversenyek világát a legkülönfélébb nézőpontokból örökítette meg. Egyes festményein a versenylovak sétáltatása, másokon azok edzése vagy a zsokék élete, maguk a versenyek láthatók.
Kép forrása
Degas és a tánc
Mivel Degas anyagilag független volt, szinte mindig érdeklődésének megfelelő témákat örökített meg festményein: portrék, lóversenyek, kávéházi jelenetek mellett érdeklődése egyre inkább a színház, a zene, a tánc és a balett világa felé fordult, ami művészi tevékenységének több mint a felét tette ki. A balettben – csakúgy, mint a lovak körül – a mozgás pillanatainak megragadását kereste a művész.
Valéry szerint: „Degas mindazt rögzíti, ami nem más, mint egy mozdulat.”
Degas 1872 és 1876 között alkotott festményei a balerinák mindennapi életéről számolnak be. A tánciskola című festményén az ismert balettmestert, Jules Perrot-t és növendékeit örökítette meg. A mester botjára támaszkodik, amelyikkel a ritmust ütötte a padlón. A balerinák a különféle mozdulatokat gyakorolják. A háttérben az anyukák láthatók.
Persze a tánc már korábban is érdekelte. Degas halála után műtermében mintegy százötven, viaszból és agyagból készült szobrot találtak. Életében azonban csak egyetlen szobrot állított ki az 1881-es impresszionista kiállításon. A szobor címe A Tizennégy éves kis Táncosnő. A modell egy Marie van Goethem nevű, tizennégy éves balettnövendék. A szobor óriási feltűnést keltett, mert a viaszból készült alakot Degas befestette, valódi hajjal, balerina ruhával, igazi balettcipőkkel látta el. A művész halála után bronzmásolatokat is készítettek a szoborról, amelyek egyike a párizsi Orsay múzeumban látható.
Összefoglalóan így jellemzi Valéry Degas-t: „Az emberi forma legérzékenyebb megfigyelője, a női vonalak és tartások legkegyetlenebb szerelmese, a legnemesebb lovak szépségeinek kifinomult ismerője, a világ legintelligensebb, leghiggadtabb, legmakacsabb ismerője volt.”
Degas túlságosan független egyéniség volt ahhoz, hogy beolvadjon az impresszionista festők táborába, jóllehet az irányzat egyik kiemelkedő alakjaként tartják számon. Az impresszionisták spontaneitásával szembeállítva művészetét, Degas ezt mondja: „Egyetlen művészet sem oly kevéssé spontán, mint az enyém. Amit én csinálok, az a gondolkodás és a nagy mesterek tanulmányozásának eredménye; az inspirációról, a spontaneitásról, a temperamentumról mit sem tudok.”
Kép forrása
Egypercesek
Magyarország fotóalbuma
A Magyarország 365 fotópályázat képeiből készült könyvet mutattak be Budapesten
Nem átok a Kárpátok
Egy tükör, melybe nem biztos, hogy akarunk, de érdemes belenézni
Kösd össze a várost a saját történeteddel!
Hetedik alkalommal újra itt a városi elbeszélés-pályázata, az Álljon meg egy novellára!