Kódexek és töredékek

MEGJELENT: 2017. december 19. | SZERZŐ: Matykó Károly

A Magyar Hebraisztikai Társaságnak az ELTE Tanári Klubjában tartott ülésén mutatták be a Széfer haszidim (azaz a Haszidok könyve) magyar nyelvű kiadását. A két kötetben megjelent mű a maga nemében páratlan: amint a bemutatón is hangsúlyozták, az eredetileg héber nyelvű szöveggyűjteménynek jelenleg semmilyen nagy világnyelven (angol, német, francia) nem létezik ilyen teljes fordítása. A szakmai körökben nagy elismerést kiváltott mű remélhetőleg a szélesebb olvasóközönség érdeklődését is felkelti. Interjúsorozatunk befejező részében a mű fordítójával beszélgettünk. Dr. Kozma Emese, a Humboldt Egyetem judaisztikai kutatója következőket mondta el a műről:

Kép forrása

– A fordítás a Parma-kézirat 1891-es kiadása alapján készült. A többi kéziratból csak azt vettük fel a fordításba, ami a Parma-kéziratból kimaradt. Maguk a kéziratok Európa és Amerika különböző városaiban találhatók: Párma, Milánó, Róma, a Vatikán, Nîmes, Moszkva, Oxford, Cambridge, New York, Freiburg, Frankfurt és Zürich könyvtáraiban. A kéziratok legtöbbje pergamenre vagy papírra íródott és ezeket kötötték kódexbe. A Széfer haszidim kéziratok közül a Parma és a Boesky teljes szöveg, és ezek egy teljes kódexet tesznek ki, a többi töredék: egy pár oldaltó több tíz oldalig terjed tartalmuk egy-egy kódexen belül, ahol más középkori héber írások között foglalnak helyet. Van egy korai nyomtatvány, az 1538-as bolognai kiadás, ez is egy teljes könyv.
– Milyen a nyelvezete az eredeti, héber nyelvű szövegnek? 
– A Széfer haszidim nyelve a misnai héberhez közel áll, és a középkorban a zsidóság mindvégig és mindenütt megőrizte a héber nyelvet is, mint élő önkifejezési eszközt, bár inkább irodalmi, semmint beszélt nyelvként. Emellett használtak mindig legalább egy köznapi beszélt nyelvet is, mely a talmudi és korai gáoni korban az arámi volt; aztán ennek az arab Keleten, Európában a spanyol, német, francia, olasz, görög közegben egy, a zsidók között beszélt helyi formája. 
– Hány részből tevődnek össze a szöveghagyományok? 

– A kéziratok maguk a keleti zsidóságot leszámítva a középkori zsidóság minden tájegységét képviselik. A kézírás alapján osztályozva őket, legtöbbjük askenázi kézirat (ez geográfiailag a középkori Németországot és Észak-Franciaországot is magában foglalja), van egy szefárdi kézirat (Spanyolország és Provence), de akad itáliai kézirat és nyomtatvány, illetve bizánci kézirat is. A tizenkilenc szöveg közül csak három teljes szöveg van, a Parma-kézirat (az 1300 körüli időből), a bolognai nyomtatvány (1538-ból) és a Boesky-kézirat (a 15. századból), a többi töredék. Maga a Széfer haszidim két fontos szöveghagyományban, egy hosszabb változatban és egy rövidebb „recenzióban” maradt fenn, amely két változat már megvolt a 13. században is. Valószínű, hogy a hosszabb változat (a Parma-kézirat verziója) a Rajna-mentén keletkezett, a rövidebb (a Bologna-nyomtatvány verziója) Észak-Franciaországban. 

– Az eredeti szövegben vannak értelmező javítások? (Gondolok arra, hogy a szent szövegeket annak idején a másolók nem módosították, hanem ahogy látták, úgy írták le, majd marginális értelmező magyarázatot fűztek hozzájuk, ha szövegromlást tapasztaltak).

– A Parma-kézirat másolója önmaga számára értelmes mondatokat írt. Ha javított, akkor önkorrekciót végzett (például mert rosszul kezdte el a szót). 

– Miért vannak üres pontok a szövegszámozás során? Ez az eredetiben is így volt?
– A paragrafusra osztás az első írnok munkája, de a paragrafus számozását egy későbbi, valószínűleg 15. századi itáliai írnok végezte, aki néhol ugrott, és az eredeti 1999 paragrafus helyett 1983-at jelölt. Ezt a paragrafus-számozást őriztük meg mi is. Amikor egy teljes paragrafus hiányzik (három ponttal jeleztük a hiányt), és csak a paragrafus-szám maradt meg, akkor azért hagytuk ki azt a paragrafust, mert magában a Parma-kéziratban ismétlődött. A kéziratban a másoló nem hagyta ki, valószínűleg nem is vette észre, hogy ismétlődik. Ez általában a kézirat utolsó, 1386-os paragrafustól az 1983-ig terjedő részében fordul elő, ilyenkor az első (1385-ig terjedő) részben olvasható először az illető paragrafus. Ez azért történhetett meg, mert már a 13. századi másoló előtt legalább két forrás volt: két Széfer haszidim. A témák is ezért ismétlődnek ebben a részben, a feliratok (alcímek) is ezt tükrözik. Előfordul, hogy az írnok nem fejezte be a mondatot, paragrafust stb., és bár ő ezt nem jelezte, mi három ponttal jeleztük, hogy a folytatás hiányzik. Minden három ponttal jelzett résznél lábjegyzetben jeleztük a kihagyás értelmét, okát, és ha van párhuzama a könyv előző részében, akkor a párhuzamos paragrafust.
– Ez a végső terjedelme a korpusznak, vagy elképzelhető, hogy lappanganak még valahol ide tartozó szövegek?
– A ma ismert kéziratok alapján minden létező szöveget felvettünk a fordításba. 

Megosztás