Hatvan esztendővel ezelőtt, 1957. október 25-én kezdődött a forradalom utáni Kádár-kormány írópere, melynek során felelősségre vonták azokat az alkotókat, akik szembe fordultak a korább kommunista rendszerrel és kiálltak a forradalom mellett. 

Kép forrása

Haladó irodalom
Ma már nehéz megérteni a háborút követő időszak lelkesültségét, azt a hitet, amivel a baloldali társadalmi program megvalósításába vetette bele magát a Közép-Európa. A kommunista rendszerek sötét oldaláról akkoriban keveset tudtak, humánus eszméi, nagyszerű ígéretei azonban sokakat megszólítottak. 
Számos magyar író állt a születő népi demokrácia oldalára, s vállalt szerepet a rendszer ideológiai, irodalmi megalapozásában. A nagy példányszámban kiadott művek, az elismertség és az anyagi biztonság azokat is a rendszer mellé sodorta, akik talán kételkedtek volna annak hitelességében. 
Természetesen hamar kiderült, hogy a valóság gyökeresen különbözik a szocialista realizmus által bemutatott képtől. A rendszer foglyaivá vált írók azonban már keveset tehettek. Egészen addig, amíg ki el nem jött a forradalom. 

Kép forrása

Lázadó szövetség
Sztálin halála után a Magyar Írószövetség is valódi szakmai, politikai viták színterévé vált. Az 1956. szeptember 17-i közgyűlésen korábban kiszorított, nem párttag írókat is beválasztottak a szervezet vezetésébe.  Olyan jelentős alakok kerültek a szövetség élére, mint Illyés Gyula, Tamási Áron, Németh László, Veres Péter, Szabó Lőrinc és Szabó Pál, Kassák Lajos, Ignotus Pál és Tersánszky Józsi Jenő. 
A forradalom idején a magyar írók legjobbjai ott voltak a Petőfi Kör ülésein, október 23-án, a Bem-szobornál zajlott százezres tüntetésen Veres Péter olvasta fel a Szövetség határozatát, amelyben követelték Nagy Imre visszatérését a kormányba. Déry Tibor többször is felhívta Nagy Imrét, sürgetve, hogy mielőbb álljon a tömeg elé, később az alkotók memorandumban kérték Nagy Imrét, hogy hirdessen fegyverszünetet. 
November 4-én, a szovjet támadás után, Háy Gyula olvasott be a Kossuth Rádióban magyarul, angolul, németül és oroszul segélykérő felhívást, amelyet a rádió elhallgatásáig többször megismételtek.
Íróink legjobbjai a bukás után is hűek maradtak a forradalomhoz: az 1956. december 28-án tartott közgyűlésen Tamási Áron felolvasta az írók Gond és hitvallás című nyilatkozatát, amelyben hitet tettek a forradalom követelései mellett. 1957. január 17-én a kormány rendeletben oszlatta fel a Magyar Írók Szövetségét, a következő indoklással: „nyíltan szembehelyezkedtek a konszolidációs törekvésekkel, a Magyar Népköztársaság érdekeivel ellentétes tevékenységet fejtettek ki.”

Kép forrása

Az „ellenforradalmárok” büntetése 
Ilyen előzmények után tartóztatták le több írót és újságírót letartóztattak, mert az „ellenforradalom” előkészítőinek vagy szervezőinek tekintettek őket: köztük volt a Kossuth-díjas Déry Tibor, Háy Gyula, Lengyel Balázs, Novobáczky Sándor, Varga Domokos és Zelk Zoltán, Fekete Gyula, Gimes Miklós és Molnár Zoltán már korábban vizsgálati fogságba került.
A letartóztatások – mint a forradalmat követő megtorlás minden lépése - komoly nemzetközi visszhangot váltottak ki: Párizsban Déry Tibor Bizottság alakult, Fejtő Ferenc és Gara László közbenjárására a Nobel-díjas Albert Camus, Francois Mauriac és Roger Martin du Gard tiltakoztak, az emigráns Magyar Írók Szövetsége pedig mentőakciókat szervezett.
A kormányzat válasza az 1957 őszén kiadott nyilatkozat lett, amelyben az aláírók az ellen tiltakoztak, hogy az ENSZ az úgynevezett „magyar kérdést” tárgyalja és amelyet olyanok is aláírtak, mint Illyés Gyula és Németh László. Őket azzal zsarolták, hogy közreműködésüktől függ letartóztatott társaik sorsa.

Kép forrása

Írók és perek
Hamarosan sor került az írók elleni eljárásokra is. Az úgynevezett „kis íróper” a Déryék elleni eljárás főpróbája volt. Ebben a népi írókhoz közelebb álló Varga Domokos és három társa állt bíróság elé. Ügyükben enyhe ítéletek születtek.
Az 1957. október 25-én kezdődött „nagy íróper” négy vádlottja Déry Tibor, Háy Gyula, Tardos Tibor és Zelk Zoltán volt. A perben november 13-án hoztak ítéletet, s mind a négyüket bűnösnek találták „a népi demokratikus államrend megdöntésének kísérletében”, ezért Déry Tibor kilenc, Háy Gyula hat, Zelk Zoltán három, Tardos Tibor másfél év börtönbüntetést kapott. 
A két „íróperen” kívül különböző eljárásokban még majdnem kéttucatnyi irodalmár került bíróság elé. S rendkívül súlyos ítéletek születtek. Gáli Józsefet és Obersovszky Gyulát halálra ítélték, később Obersovszky büntetését életfogytiglanra, Gáliét 15 évre enyhítették, Eörsi István nyolc, Fekete Sándor kilenc év börtönbüntetést kapott. 
A nemzetközi nyomás és tiltakozás hatására Tardos és Zelk 1958-ban, Déry és Háy 1960-ban amnesztiával szabadult. Az elítéltek közül a legkésőbb, 1963 márciusában Obersovszky Gyula szabadult.