A francia új regény tündöklése és nyomorúsága

MEGJELENT: 2017. július 12. | SZERZŐ: Magyar Miklós

Balzac regénycímének parafrázisa jól tükrözi az utat, amit a francia új regény megtett az ötvenes évek elejétől napjainkig. Az egzisztencialista regény nyomába lépő francia új regény emblematikus alakjai ma már nem élnek. Nathalie Sarraute 1999-ben, a Nobel-díjas Claude Simon 2005-ben, Alain Robbe-Grillet 2008-ban, Michel Butor, az utolsó mohikán pedig az elmúlt évben halt meg.

A mélység ősi mítoszai

A francia új regény elnevezés rendkívül heterogén írói csoportosulást takar. A kritika egy-egy jellegzetes, de korántsem domináns vonás alapján többé-kevésbé önkényesen hol „objektív irodalomnak”, hol „a tekintet iskolájának”, hol „az elutasítás iskolájának” nevezte. 
Amilyen változatos magának az írói „csoportnak” az elnevezése, ugyanolyan sokféle a névsor, amit a kritikusok összeállítanak. A legtöbb listán az alábbi nevek szerepelnek: Alain Robbe-Grillet, Michel Butor, Nathalie Sarraute, Claude Simon, Robert Pinget, Claude Ollier, Marguerite Duras, Jean Cayrol, Samuel Beckett, Claude Mauriac, Jean Lagrolet, Jean Ricardou és Kateb Yacine. A felsorolt íróknak egyetlen közös vonása a hagyományos regény elutasítása és a regény műfajának megújítására való törekvés. A regény valamennyi alkotóelemét: cselekmény, hős, tér és idő, „a mélység ősi mítoszai” címszó alatt a Grévin Múzeumba utalják. „Akkor hát mi marad?, kérdezheti az, ki dolgokban jártas, keserű, csalódott ember.” – idézhetnénk Esterházy Pétert. És a lehetséges választ is nála találhatjuk meg: „Lásd, édes úr, ezt nem tudom, hogy mi marad.”

Az új regény formalizálása 
Az új regény táborába tartozás vagy az attól való távolodás kérdését a „csoport” reprezentánsai az 1971-ben, Cerisy-la-Salle kastélyában, festői környezetben megrendezett emlékezetes konferencián tisztázták. Az is világossá vált, hogy az új regény a hatvanas évektől már nem spontán és elszigetelt egyéni próbálkozásokat fedő elnevezés, hanem tudatos, elméleti megalapozást is igénylő mozgalom. Az új regény helyébe az „új, új regény” lép. Robbe Grillet vezető szerepét pedig az a Jean Ricardou veszi át, aki már első regényében, az 1965-ben írt Konstantinápoly bevételében megteremti a „formalizált regényt”, amely az regényírást pusztán formai játékokra korlátozza. 
A tudományos tanácskozáson az is kiderült, hogy 1971-re az új regényírók tábora jelentősen leszűkült. Margerite Duras-nak vajmi kevés köze van az új regényhez. A nálunk is nagy sikerrel játszott Szerelmem Hirosima című film forgatókönyvének írójától tucatnyi regényt olvashatunk magyarul, köztük a Szeretőt vagy a Naphosszat a fákont, amit a kaposvári Csiky Gergely színház is műsorára tűzött Törőcsik Mari feledhetetlen alakításával. Duras valamennyi regényében jelen van a tragikum, mint életérzés és a nosztalgia a mély emberi kapcsolatok iránt. Mindaz, ami az új regényből hiányzik. Ugyanez mondható el Jean Cayrol műveiről, akinek a koncentrációs táborokat megjárt „lázári hősei” a halál felől az életbe menekülnek. És mit keresett Samuel Beckett az új regényírók között? Míg Duras és Cayrol az új regényen innen, Beckett azon túl van. Jóval megelőzve az új regényt, nem a hagyományos regény halálát hirdeti meg, hogy azt új alapokon feltámassza, hanem a semmibe zuhanó embert és a nyelv teljes széthullását kínálja az olvasónak. Nathalie Sarraute, akinek a Planetárium és a Gyerekkor című művei magyarul is megjelentek, inkább tekinthető Dosztojevszkij követőjének, mint az új regény reprezentánsának. Már 1938-ban, csaknem húsz évvel az új regény megjelenése előtt, ott folytatta a mélylélektani kutatásokat, ahol Dosztojevszkij abbahagyta.
Ha a névsorból leszámítjuk azokat, akik később eltűntek vagy csak egy-két művel jelentkeztek, valamint Jean Ricardou-t, aki az új regény radikalizálásával a formalizált regény felé vitte az új regényt, jószerével három íróról kell szólnunk. Alain Robbe-Grillet, Michel Butor és a Nobel-díjas Claude Simon egyaránt a hagyományos regény tagadását és a regény megújítását képviselik, ám teljesen eltérő módon.

A vezéralak
Az új regény vezéralakja Alain Robbe-Grillet, aki 1953-ban ezzel a meghökkentő írói hitvallással indítja útjára az elragadtatott dicséretek és a nem kevésbé túlzó elmarasztalások a lavináját: „író az, akinek semmi mondanivalója nincs.” 
Az írói szándék szerint maga az írás mint művészet, minden külső támasz nélkül megállja helyét. Jean Ricardou szellemes megfogalmazása szerint a hagyományos regénnyel szemben az új regény „nem a kaland leírása, hanem az írás kalandja”. Ám ez a törekvés a visszájára fordul Robbe-Grillet első és máig legolvasottabb regényében, a magyarra is lefordított A radírokban, amelyben Oidipusz történetének lényegét, magának a tragédiának a fogalmát akarja az író eltüntetni. Egy építő-romboló írásmód segítségével „radírozza ki” a cselekményt. Ám az olvasó, az írói szándékkal ellentétben, egy érdekes detektívtörténetet üdvözöl benne, amolyan Simenon-félét. Miből adódik az írói szándék és a mű eredményének ilyen eltérése? Elsősorban abból, hogy a görög tragédia elemeinek túlságosan erős jelenléte felülírja az írói szándékot, „a mélység ősi mítoszainak” lerombolását. A radírok talán Robbe-Grillet egyetlen regénye, amely közönségsikert arat, ő maga mégis elégedetlen művével. Későbbi írásaiban, a magyar olvasók számára is hozzáférhető A kukkolóban, a Résekben, az Útvesztőben, a minden részletre kiterjedő leírások veszik át a főszerepet. A találkák háza, az Egy forradalom terve New Yorkban és az Egy fantom város topológiája egyre távolabb kerülnek attól, amit még regénynek lehet nevezni.

A polihisztor
Michel Butor igazi polihisztor. A regény csupán pályája első szakaszát jellemzi, s négy regénye után – Milánó-köz (1954); Időbeosztás (1956); Módosulás (1957); Fokozatok (1960) –  eltávolodik a regénytől, hogy a legváltozatosabb műfajok tanulmányozásának, merész formai megoldásoknak szentelje idejét.
Butor regényművészetével kapcsolatban Proustot emlegeti a kritika és joggal. Ám míg Proust hőse magát az életet, múltját, környezetét idézi fel, mintegy a tudat képernyőjére vetítve egy valóságot, teljes képet adva kora társadalmának egy részéről, Butor nem az életet, hanem az élet és a művészet kapcsolatát tükrözi oly módon, hogy nem a valóságot ábrázolja, hanem a valóság megismerésének módszerét. Ezért van az is, hogy míg Proustnál a művészek és az amatőrök világa csupán a Marcel előtt megnyíló alkotási lehetőséggel, a „megtalált időben” közeledik egymáshoz, Butor hősei valamennyien alkotnak, s az alkotás maga a megismerés módszere. A megismerés alapja pedig egy szinte mértani pontosságú szerkezet, melybe a valóság elemei beépülnek, s amelynek megértésével a megismerés lehetőségeit és korlátait, a világról alkotott képünk milyenségét ragadhatjuk meg. 
Baudelaire álomleírásának tanulmányozása során Butor az álomfejtés tudományába is belekóstol (Különleges történet, esszé Baudelaire egyik álmáról). Útirajzot ír hét hónapos útjáról (Mobile). Egyedülálló vállalkozás, amely az U.S.A. valamennyi államáról betűrendes sorrendben, különleges tipográfiai eljárásokkal írja le benyomásait. Kísérletező kedvét mutatja egy újfajta opera megírása, Az Önök Faustja is. Rádiójátéka (Légi vonalhálózat) a szöveg és a kísérőzajok harmóniáját keresi. A magyarra is lefordított A velencei Szent Márk leírása alapos művészettörténeti ismereteiről tanúskodik. Sztereofonikus színművét, a 810000 liter víz című darabját, a grenoble-i téli olimpiai játékok színhelyén mutatták be 1968-ban. Végül említsük meg számos témát felölelő tanulmányköteteit. 

A Nobel-díjas
Az új regény legeredetibb és legnagyobb hatású képviselője kétségkívül a Nobel-díjas Claude Simon. Az 1957-ben írt A Fű elé mottóul tűzött Paszternák-idézet: „A történelmet senki sem csinálja, látni sem lehet jobban, mint a fű növését”, Simon egész életművének esztétikáját meghatározza. Bár elsődleges élményforrása maga a történelem, annak két olyan eseménye, melyből egy epikus ihletésű író feltétlenül történelmi regényt írna – a második világháború és a spanyol polgári forradalom –, Claude Simon témáiból nem nő ki a tolsztoji nagyepikához mérhető mű. Ellenkezőleg: a történelem teljes tagadását olvashatjuk ki minden sorából.
Claude Simon nagy elődje és mestere Joyce. Az Ulyssesben Dedalus számára a történelem „lidércnyomás, melyből igyekszik felébredni”. Claude Simon ettől a lidérces álomtól úgy akar megszabadulni, hogy mintegy kiveti magából élményeit. Egyfajta nivellálást végez: egyrészt a történelem megrázó eseményeit, a nagy emberi tetteket fosztja meg jelentőségüktől, másrészt a mindennapok jelentéktelen mozzanatait nagyítja fel óriási mértékben. Így végeredményben egyenlőségjelet tesz háború, forradalom és családi perpatvar, hó végi elszámolás, valamint történelmi személyiség és elvetélt fél tehetség közé.
Claude Simonnak két, teljesen egyenrangúként kezelt témaköre van: a mindennapok élete (A Szél, A Fű) és a háború, forradalom (A flandriai úr, A Nagyszálló, Történet). A két téma természetesen nem válik szét mereven; az elsőben is ott húzódik a történelem háttérként, s a másodikban is helyet kap a család hétköznapjainak története, de világosan meg lehet húzni a határt, amikor a történelem főszerepet kap, s ez A flandriai úttal kezdődik.
Mint Butor, Claude Simon is Proust géniuszának adózik, amikor valamennyi regényét a múlt emlékképeiből rakja össze. De az eltűnt idő nyomában Simon nem jár olyan biztonsággal, mint Proust, s nem kutat olyan makacsul a múlt rengetegében, mint Butor. S míg Proustnál az eltűnt időt követi a megtalált, Butor pedig elveszik a múlt labirintusában, Claude Simon eleve azzal a tudattal idézi a múltat, hogy a teljességre törekvés, más szóval az idő „megtalálása” hiú kísérlet.
Claude Simon történelemtagadása az új regényből ismert eszközökkel történik: a cselekmény eltűnése, a hős passzívvá válása, a kronológia megbomlása, a leírások túltengése követhető nála is nyomon. Ami Simont a mai francia irodalom egyik legnagyobb alakjává teszi az, hogy mindez írói világképének természetes eleme, tükrözve a történelemtől elforduló „strukturalista generáció” életérzését.
Az ötvenes években a francia új regény az irodalmi élet központjában volt. Ennek ellenére, dacára annak, hogy számtalan fordítás jelent meg a világ minden táján, olvasóközönsége rendkívül csekély számú. Ez előrevetíti bukását. A francia új regény ma már nem több – nem is kevesebb – mint egy irodalomtörténeti korszak.




Megosztás

Egypercesek

Krúdy Puzzle borkóstolóval

Krúdy Puzzle borkóstolóval

Az előadás több lesz, mint egy koncert; igazi színházi élményre készülhet a publikum

Kiosztották a Szép Ernő-díjakat

Az elismerést szakmai kuratórium ítéli oda, a díjjal járó anyagi fedezetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja

A hadsereg coming out-ja

A Hastings által megírt riportok alapján végül leváltották McChrystal tábornokot

Kié lesz a Man Booker-díj?

Érdekesség, hogy a shortlistre felkerült két elsőkönyves is

Pörgés az üres űrben

A kutatóknak egy tragikus jövőképre bukkannak: az emberi faj a kipusztulás felé rohan

Feliratkozás a hírlevélre

Email