Középkori lopásgátlók

MEGJELENT: 2017. május 31. | SZERZŐ: Gábor Bálint

Teljesen természetes, ha valaki bizonyos értéktárgyait jobban félti a többinél, ezért azoknak különös figyelmet szenttel, jobban vigyáz rájuk. Próbáljuk elrejteni őket, olyan helyeken ahol nem találhatják meg, vagy esetleg már páncélszekrényt is veszünk, ha nagyon féltünk valamit. Nos, a középkorban sem volt ez másképp. Azonban az írnokok, másolók nem tehették meg, hogy azt a sok könyvet egy széfbe zúdítva óvják meg a tolvajoktól. Így hát egy meglehetősen kreatív – bár aligha hatékonyabb – megoldást választottak, ami hamar el is terjedt a középkori Európában. 

A fáradságos munkát többre becsülik

A középkorban egy könyv megalkotása bizony akár több év munkáját is igénybe vehette. Az írnokok naphosszat görnyedtek az asztaluk fölött, csak a természetes fénytől megvilágítva (a gyertyák túl kockázatosak voltak a könyvekre nézve), hogy gondosan formálják a betűket, ügyelve, hogy egy hibát se vétsenek. Írnoknak lenni akkoriban igen sok fájdalommal járt, tudjuk meg egy másoló feljegyzéséből: „Kiöli a fényt a szemekből, meggörnyed a hátad, összenyomja a beleidet és a bordáidat, fájni fog a veséd és az egész testedet elgyötri”.
Figyelembe véve azt az óriási munkát, ami akkoriban egy-egy könyv megalkotásához kellett, a tollnokok és a könyvek tulajdonosai bizony legalább annyira féltették a könyveket, mint bármelyik más értéktárgyukat, ha nem jobban. Mivel a mai modern eszközök még nem álltak a rendelkezésükre, azzal védekeztek, amijük volt: szavakkal. 
Az írnokok vagy a tulajdonosok félelmetes átkokat és halálos fenyegetéseket írtak a könyvek elejére vagy végére, melyek halállal és szenvedéssel kívánták súlytani azt, aki el akarta lopni vagy meg akarta rongálni a legbecsesebb kincseiket.

Könyvátkok kutatója
Nem állt távol tőlük, hogy az általuk akkor ismert legfélelmetesebb büntetéssel fenyegessék a tolvajokat: kiátkozás az egyházból és gyötrelmes, fájdalmas halállal. Ha elloptál egy könyvet, bizony lelkiekben számolnod kellett azzal, hogy esetleg egy démoni kard darabol föl, fel kell áldoznod a kezeidet, kivájják a szemed, és hogy persze a kénköves pokolban fogsz elégni.  
„Ezek az átkok voltak az egyetlen dolgok, amik ezeket a könyveket védték”– állítja Marc Drogin, az Anathema! Medieval Scribes and the History of Book Curses (Anatéma! Középkori Írnokok és a Könyvátkok Története) című könyv szerzője. „Szerencsére akkoriban az emberek gyakorta hittek az ilyenekben. Ha kitéptél egy lapot a könyvből, gyötrelmes halált haltál volna. Nem szívesen kockáztattál”. 
Drogin 1983-ban publikált műve ma is a legnagyobb összefoglaló anyag a könyvátkokat illetően. A szerző akkor találkozott ezekkel az átkokkal, amikor az első könyvéhez gyűjtött anyagot, és egyből lenyűgözte a fenyegető üzenetek kreativitása. 
A legtöbb történésznek ezek csak érdekességek, de Drogin szerint ezek a bizonyítékai annak, hogy a könyvek milyen értéket is képviseltek az írnokok és tulajdonosaik számára, egy olyan időben, amikor a legelitebb intézmények könyvtárában is csak néhány tucat könyv lapult.

„Ki a kódexet elcseni, Krisztus kegyét veszítheti…”
A felfedezett könyvátkok rendkívül változatosak voltak. Akadt rövid, de frappáns és voltak egészen hosszan kidolgozottak is. Az akkori tollnokok ilyen formában adhattak tanúbizonyságot műveltségükről és kreativitásukról. 
Néhány lehetett nagyon rövid, mint például: 
„A kiátkozás kardja sújtson arra,
Ki e könyvet elorozza.” 

Vagy
„Lelkét akasztófán kileheli, 
Aki e könyvet elcseni.”

Drogin szerint a leghatékonyabb fenyegetések azok, amik egészen részletekbe menően fejtik ki, hogy hogyan is fog bűnhődni, aki ártó szándékkal közeledik a könyvekhez. Szerinte minél kreatívabb volt az írnok annál részletesebb és hosszabban írja le a kegyetlen halált, ami a tolvajra várt. Például:
„Ha akárki is ezt a könyvet elorozza, halálnak halálával lakozzék. Süssék meg egy serpenyőben; ragadja el a láz és a betegség; törjék kerékbe és akasszák fel! Ámen.”
Néhány sokkal kidolgozottabb is lehetett:
„Ki e könyvet ellopta, vagy kölcsönkérte, de vissza sose adta tulajdonosának, váljék e könyv kezében kígyóvá mely szétmarcangolja. A bénulás átka sújtson reá és az összes rokonára. Hangosan sírva könyörögjön kegyelemért fájdalmában és a szenvedése sose érjen véget, míg végleg el nem pusztul. Férgek rágják ki belső szerveit és végső bűnhődésül, a pokol örök tüzében égjen az idők végezetéig.”
Akad néhány írnok, akikből a lírai énjük tört elő:
„Elkészült a könyv, ím, lesd,
De nehogy kritikával illesd,
Ki a kódexet elcsenni meri,
Krisztus kegyét veszítheti
Ki ellopni merészeli,
Átkozott halálát leli,
Ki elorozni nem restelli,
Szemét könnyen elvesztheti!”

Vagy:
„E könyvhöz nincs másnak joga, csak nekem,
Ha nem hiszed, lapozd fel: ott a nevem,
Ha mégis megpróbálod ellopni,
Torkodnál fogva fognak fellógatni,
Hollók gyűlnek majd tetemed felett,
Hogy tövestül tépjék ki átkozott szemed,
És mikor fájdalmad üvöltésbe fojtod,
Emlékezz: megérdemled sorsod.”
  
forrás: Atlas Obscura
Az utolsó versek fordítását a Múltkor blognak köszönjük. 


Megosztás

Egypercesek

Borzongató mesemonszun Indiából

Borzongató mesemonszun Indiából

A szerző ezúttal a szubkontinens lakóinak különleges élettörténeteire koncentrál

Március 21-én a szerelem lesz a téma

Huszonegy mű más-más szemszögből mutatja be a szerelem témáját, egy-egy extrém helyszínen

Oliver és Vlagyimir beszélgetnek

A nagypolitika egy olyan mélyvíz, melybe nem úszógumival, hanem tengeralattjáróval kell bemártózni

Egy könyvtáros csak könyvet lophat

Egy könyvtári dolgozó két éven keresztül könyveket és folyóiratokat lopott, majd eladta azokat

Magyarnak lenni büszkeség

Hangoskönyv a magyar történelemről

Feliratkozás a hírlevélre

Email