Ha van kiemelkedő év, nagy valószínűséggel 1907 a legfontosabb évek közé tartozik. Ha van kiemelkedő hely, Szatmárnémeti a kiemelkedő helyek közé sorolandó. Hogy most erre magyarázatot adjunk, elég, ha azt mondom, Dsida Jenő, Szatmárnémeti, 1907. május 17. Most megnézhetném a csillagállást, utánajárhatnék, aznap mit jósolt a kalendárium, vagy a sors éppenséggel hogyan döntött. Egyrészről jól, mert nem akárki született, másrészről rosszul, mert ez a nem akárki született szívproblémák miatt a kolozsvári kórházban halt meg. De ne rohanjunk ennyire előre.

Életek élete
Dsida, mint a legtöbb tollforgató akkoriban, vagy mint a legtöbb most, lapot szerkeszt, cikkeket ír, interjúkat készít, több nyelvből fordít. Pályakezdőként Benedek Elek segíti, a Benedek szerkesztette Cimbora rendszeresen közli az írásait. 1927-től a Pásztortűz című irodalmi lap szerkesztője, mellette dolgozik még az Erdélyi Helikon és az Erdélyi Lapok című újságoknak, mint újságíró. Több társaságnak tagja, az Erdélyi Katolikus Akadémia titkára. Több helyen publikál, sajnálatos tény, de a Nyugatban nem jelenik meg.  „Ugyancsak itt győződtem meg arról, hogy minden beküldött kéziratra választ írni lehetetlen, ezért csaknem reménytelen az a kérésem, hogy levelemre és kézirataimra, valamint a tavasszal beadott műfordításaimra válaszolni méltóztassék. Mindemellett nagyon szeretném” – írja Babits Mihálynak 1930-ban. Első verseskötete Leselkedő magány címmel lát napvilágot, ezt követik a Nagycsütörtök, majd az Angyalok citeráján című kötetek. Izgalmas, csevegő stílusban írt útirajza, a Magyar karaván Itálián keresztül az Erdélyi lapok szervezte római szentévi zarándoklat kapcsán íródott.
Az 1968-ban Imbery Melindával, Dsida Jenő feleségével készült interjúból tudható, Dsida rendszerint éjszakánként vagy vasárnap írt, nem egyszer felébresztette a feleségét, hogy megmutassa neki a legújabb versét. A sötéttől félt, gyakran aludt lámpafényben. „Milyen ember volt külsőre Jenő? Inkább érdekes, mint szép arcú ember. Alacsony, filigrán testalkatú, 24 éves fiú volt, amikor megismertem, és haláláig nem sokat változott.” Nyilatkozta Imbery Melinda. Dsida 1937-ben megházasodik, 1938-ban meghal. Sírja a Házsongárdi temetőben található, sírján a talán leghíresebb Dsida-vers: „Megtettem mindent, amit megtehettem, / Kinek tartoztam, mindent megfizettem, / Elengedem mindenki tartozását. / Felejtsd el arcom romló földi mását".

Különös versek
Dsida a határhelyzetek költője. Élet és halál, erdélyiség és magyarság, kereszténység és antikvitás keresztmetszetéből táplálkozó költészete mindig meglepetés. Annyira erdélyi, mint amennyira keresztény, annyira magyar, mint amennyire európai. Húsvét közeledtével előszeretettel veszik elő Nagycsütörtök című versét, bár tegyük hozzá gyorsan, ennél nagyobb és fontosabb verseket is írt Krisztusról, szeretetről, ünnepről. Témáit gyakran egysíkúnak nevezik, de aki jobban elmélyed verseiben, borzongató gyöngyszemekre talál, ilyen meglepetés a Búcsú című vers is. „A nagy esőzés elállt,/a ködpárák is fölszálltak, Úrnőm./Az elefántok készen állnak,/amely percben akarod:/indulhatsz./Én maradok és mindenre vigyázok:/az illatodra a szobákban,/a lábnyomaidra a tornác előtt./Esténként elengedem a házőrző/tigriseket,/s a fojtott csendben/a vörös csillagok alatt/mindig újra hallom búcsúszavad.” Más versében formaérzékéről tesz tanúbizonyságot. „Én ismerek egy ismeretlent,/ki életet korán tanul,/s amikor úgyis fázva fázik:/hullaként a hullámba hull.”

Örök klasszikus
Ha egy időben keveset is foglalkoztak vele, Dsida Jenő manapság egyre népszerűbb, költészete az őt megillető helyre került. A legnagyobbak közé. „Mint fehér gyertya/az oltár felett,/oly szép az arc/ha megöregedett.” Olvasható a Dsida fordította Joseph Campbell Öregaszony című versében. Nehéz elképzelnünk Dsidát öregen, mint ahogy Adyt vagy Schubertet is nehéz lenne. Sándor György egy mondatát kölcsönvéve mondhatjuk: „fiatalon ment el, a nagy öreg.” A versek pedig itt maradtak.