Bizonyára mindenki találkozott már élete folyamán a kaszanova kifejezéssel, és azt is sejtem, hogy mindenki tudja, hogy mit is jelent, illetve, hogy milyen embereket is illetünk ezzel a jelzővel. Hajlamosak vagyunk azonban megfeledkezni a tényről, hogy Casanova egy valójában létező személy volt, aki a 18. században kalandozta be Európa nagyvárosait, annak szalonjait. Azt pedig csak igazán kevesen tudják, hogy ebben a formában, minden bizonnyal sosem marad fönn a híres-hírhedt kalandor neve, ha nem veti unalmában papírra az életét és azt aztán nem megvágva adják végül ki…

Hogyan élj hazardírozásból?
Giacomo Girolamo Casanova 1725-ben látta meg a napvilágot, a bűnözés, a szerencsejáték és a kurtizánok fellegvárában, az itáliai Velencében. Nem véletlen, hogy a város fontos állomása volt sok jómódú fiatalnak, akik egy-egy fárasztó út során itt akarták kiengedni a gőzt, és mondani sem kell, hogy nem a Szent Márk Bazilikába igyekeztek misére.
Bizonyára sokan ismernek történeteket Casanova életéből, de talán érdemes elmondani, hogy a kalandor titka az volt, hogy egyszer Velencében megmentette egy helyi arisztokrata életét, aki így a pártfogója lett. Az ifjú nőcsábász pedig így nyugodtan kirúghatott a hámból, protektora mindig kihúzta a slamasztikából. Hősünk így arra is rájött, rendkívül előnyös számára, ha rendszeresen megszerzi fontos emberek támogatását, szinte maga is a kiváltságosok közé kerül. Ezzel a felismeréssel indult hát útnak.
Casanova élete során megjárta Párizst, Madridot, Prágát és Bécset, az összes fontos elit szalont, ahol történeteket mesélve nyűgözte le a befolyásos embereket. Járt XIV. Lajos udvarában, több pápával is találkozott, többször is bebörtönözték (ahonnan általában meg is szökött), több országból is kitiltották és még megannyi regénybe-illő kalandja volt, amiket az ember olykor nehezen hisz el, hogy valóban megtörténtek. Valamint – amiről természetesen a leghíresebb – számtalan nőnek tette széppé végül egy-egy magányosnak hitt éjszakáját.
Ahogy azonban a hazárdőr idősödött, úgy veszített bájából is. Lassan elkezdett kikopni eddigi társasági köreiből és az se tett túl jót neki, hogy szinte minden országból ahol járt, kitiltották. Végül 1785-ben a cseh Waldstein gróf fogadta be és tette a Dux-i kastélya könyvtárosává.

Unaloműző memoár
A vidéki, csöndes mindennapok nem illetek Casanovához. Unatkozott így távol eddigi izgalmas, pörgős életétől. Szomorú lecsengése lett volna ez így egy eddig ágyról-ágyra, szalonról-szalonra röppenő, kalandos életnek. Azonban Casanova itt is tett azért, hogy neve örökre fönnmaradjon. 
Az 1790-es évek elején, orvosa tanácsára, melankóliáját gyógyítandó, elkezdte megírni az élete történetét. Végül egy 12-kötetes memoársorozat született Historie de ma vie címmel. A recept bevált: Casanova levelezéséből tudjuk, hogy olykor napi tizenhárom órát is írt és közben rendszeresen felnevetett egy-egy emlékkép felidézése során. „Micsoda öröm más örömökre visszaemlékezni. Teljesen le vagyok nyűgözve, hiszen egyiket sem találom csak úgy ki” – írja Casanova egyik levelélben.
Ugyan a sok mindent megélt kalandor emlékiratának bizonyos részleteit elküldte levélben néhány barátjának, feltehetőleg sosem szándékozta kiadni memoárját. Különben is a sok unalmas és hétköznapi részlet borzalmasan hosszúvá tette a művet, így ha ki is akarta volna adni, valószínűleg nem aratott volna túl nagy sikert.
Jóval Casanova halála után aztán mégis kiadták a memoársorozatot 1821-ben, miután jócskán megnyírbálták azt, kihagyva belőle az unalmas részleteket. A vágásnak köszönhetően javarészt csak Casanova hódításai és kalandjai maradtak meg. A mű óriási sikert aratott. Azonnal lefordították több nyelvre is, és a Vatikán egyből a tiltott könyvek listájára helyezte a művet, pikáns elemei miatt. 

Szemérmetlen realizmus
A casanovisták (Casanova amatőr rajongói, életrajzkutatói) egyöntetűen úgy gondolják, hogy a memoár lerövidítetten való kiadása nagyban hozzájárult Casanova mai hírnevéhez. Szerintük a Historie de ma vie bőven túlmutat azon, mint aminek ebben a formájában tűnik. Ian Kelly életrajzíró, aki átnyálazta az eredeti művet, sok kutatótársával egyetemben arra jutott, hogy a mű középpontjában egyáltalán nem az erotika áll (ahogy a rövidített, első kiadásban). Ugyan az aktusok is rendkívül részletesen vannak megírva, a többi hétköznapi elem is legalább ekkora szerepet kap. „Majdnem minden hódítás leírásánál, több szó esik az előtte elfogyasztott vacsoráról, mint magáról az aktusról” – állítja Ian Kelly. Ennél viszont még többről is van szó: A casanovisták szerint a memoár sokkal nagyobb irodalmi jelentőséggel is bír, mint azt sokan gondolják.
Ian Kelly szerint az az egészen lenyűgöző a műben, hogy milyen bátran és szemérmetlenül számol be nekünk Casanova az életéről, ezzel ledöntve az addig finomkodó falakat az irodalomban és ezáltal egy sokkal őszintébb képet kaphatunk a 18. század nagyvárosi elit életéről és a kor legnagyobb nőcsábászáról (Casanova százhuszonkét hódítást jegyez fel az emlékirataiban). Sokan figyelmeztetnek viszont, hogy nem árt fenntartásokkal kezelni a mű hitelességét, elvégre is amekkora szélhámos volt Casanova, nem lenne meglepő, ha sok epizód a memoárban valójában nem egészen úgy történt volna, ahogy azt ő leírja.
A Histori de ma vie-t sokan az első klasszikus értelemben vett életrajznak is tekintik (ami már, önmagában is jelentős), aminek az eredeti példányait ma a Francia Nemzeti Könyvtárban őrzik.