Úgy tartjuk, hogy a „belső monológot” Joycenak köszönhetjük, az Ulysses hemzseg e fura írói hömpölygéstől. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. A Joyce által használt „belső monológot” az irodalomtörténet hol belső monológként, hol tudatfolyamként (stream of consciousness) emlegeti. A két terminus technicust mind az angol, mind a francia, mind a magyar kritika sok esetben azonosítja. De van itt más is, ami miatt érdemes kicsit kezünkbe venni Joyce világhírű kötetét. 

Terminológiai zavar
A wikipedia magyar nyelvű Joyce-szócikkében az Ulysses Próteusz című fejezeténél ez áll: „Ebben a fejezetben, melyet a tudatfolyam-típusú elbeszélés jellemez, a cselekményt Stephen belső monológján keresztül követhetjük.”
De még komoly, tudományos művekbe is bekerül a belső monológ és a tudatfolyam ehhez hasonló összemosása. Joyce-ról szólva írja Szerb Antal A világirodalom története című könyvében: „A belső monológ technikája az, hogy az író minden válogatás nélkül lejegyez mindent, ami alakjának tudatában megfordul, mégpedig úgy, abban a sorrendben, abban a laza, logikátlan megfogalmazásban, amint a tudatban felmerült: a tudatfolyam regénye.” 
Ahogyan Szerb Antal munkájában, a köztudatban is úgy él az Ulysses, mint egy hatalmas belső monológ, azaz egy tudatfolyam. Az igazság viszont az, hogy Joyce regényében a legkülönfélébb írói eljárások közül a belső monológ és a tudatfolyam kevesebb, mint a regény húsz százalékát teszi ki. A tévhit egyrészt azon alapulhat, hogy maga Joyce emeli ki a belső monológ jelentőségét, másrészt a regény utolsó fejezetét negyvenhat oldalon át Molly Bloom belső monológja teszi ki, egyetlen pont vagy vessző nélkül. 
Egy adalék Molly monológjához: 1909-től Joyce és Nora Barnacle obszcén leveleket váltottak. A levelek jellege miatt kiadásukra csak 1975-ben került sor, akkor is Nora levelei nélkül, mert azok kevés kivétellel eltűntek. Számunkra a levelezés azért érdekes, mert Nora fennmaradt, minden központozás nélkül írt levelei inspirálták Molly belső monológját. 
Ami pedig a belső monológ és a tudatfolyam közötti különbséget illeti, leegyszerűsítve: a belső monológ egy olyan irodalmi eljárás, amely képes visszaadni egy személy önmagának szóló, ki nem mondott szóáradatát, azaz szavakba öntött gondolatokról van szó, ezzel szemben a tudatfolyam lelki folyamatok még megformálatlan stádiumában történő ábrázolására szolgál. Az Ulyssesnél maradva, Joyce egyaránt használja a belső monológ és a tudatfolyam technikáját. Míg az előzőre Molly monológja a példa, az utóbbit a Próteusz és A laisztrügónok című fejezetekben alkalmazza.

A belső monológ „feltalálója”
A dolognak azonban érdekes előzménye van. Százharminc éve látott napvilágot a Revue indépendante hasábjain a jószerével ismeretlen író, Édouard Dujardin, A babérokat learatták (Les lauriers sont coupés) című kisregénye. Akkor senki sem gondolta volna, hogy alig négy évtizeddel később szinte valamennyi francia folyóirat napirenden tartja Dujardin „találmányát”, a belső monológot. Nem mintha a szimbolista írás vált volna egyszeriben híressé. A művet továbbra is a lehető legnagyobb érdektelenség övezi. Magának a regénynek a története egy szerelmes fiatalember élete hat órájának leírása. Mondjuk inkább azt, hogy a Párizs utcáin kószáló ifjú legapróbb gondolatfoszlányainak megragadása belső monológ formájában. Mert ebben van Dujardin regénytechnikai újítása, abban, hogy a belső monológot az egész regényben mindvégig szisztematikusan alkalmazza. Azt mondhatjuk, hogy a belső monológ uralkodóvá válását határozottan Dujardin nevéhez köthetjük. 
Ám Dujardin nem a belső monológ formájában írt regény, hanem magának a belső monológ „feltalálójának” tartja magát. És Tolsztoj Anna Kareninájának megrázó monológja? – mondhatná a gyanakvó olvasó. Erre is megvan Dujardin válasza: ami szerinte egyetlen őt megelőző író művére sem jellemző „a logikus elrendezés hiánya”. A belső monológ dujardini meghatározása pedig: „a belső monológ egy ki nem mondott, hallgatóság nélküli beszéd, amely révén egy személy a legintimebb, a nem tudatoshoz legközelebb álló gondolatát fejezi ki bármiféle logikus elrendezés nélkül, azaz születése pillanatában”. 
A belső monológnak nevezett retorikai alakzat már az ókori irodalomban is jelen van. Az egyik legismertebb Oedipus monológja Szophoklész Oedipus királyában. Ha egy nagy ugrással a tizenhetedik századba érkezünk, Madame de La Fayette Clèves hercegnőjében számos, hosszú belső monológot találunk, amelyek közül a legnevezetesebb a hercegnő monológja, amikor ráébred Nemour herceg iránti szerelmére. A könyvet magyar nyelven is olvashatjuk és az 1960-ban készült francia-olasz filmet is láthattuk a mozikban. Ha pedig a tizenkilencedik századi regényt vesszük szemügyre, a belső monológ nagy elődjeinek tekinthetjük Stendhal Vörös és fekete című regényében Mathilde vagy Julien Sorel belső monológjait. Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című regénye pedig egy klasszikus értelemben vett belső monológ, a feljegyzések készítőjének önvallomása. De a Bűn és bűnhődés Raszkolnyikovja is hosszú belső monológban elmélkedik anyja levelének elolvasása után. Ami Dujardin és majd Joyce belső monológját megkülönbözteti a klasszikus belső monológtól, az valóban a „logikus elrendezés nélküliség”. 

A babérokat valójában James Joyce aratta le
Amiért a belső monológ és ezzel együtt Édouard Dujardin az érdeklődés központjába kerül, az James Joyce Ulyssesének 1929-es francia nyelvű kiadása. Ennek előzménye, hogy a regény, angliai megjelenése után, azonnal botránykő lesz. Virginia Woolf „vulgárisnak” tartja, Wells pedig a „csatornák bűzét” emlegeti. Ennél azonban nagyobb baj, hogy a hivatalos szervek radikálisan lépnek fel az „obszcénnek” tartott művel szemben. Erről maga Joyce ezt írja: „(az Ulyssest) a Little Review-ban a tizenegyedik részlet közlése után betiltották.” A folyóiratot megszüntették, a kiadót pedig bíróság elé citálták. Mivel a könyv mind Angliában, mind Amerikában tiltott listára kerül, Joyce egyedül a franciaországi megjelenésben bízhat. Auguste Morel és Stuart Gilbert 1924-ben kezdték el a fordítást, amit Valéry Larbaud, író és műfordító valamint maga a szerző, James Joyce is ellenőrzött. A könyv 1929-ben, a La maison des Amis des Livres kiadásában jelent meg. Amerikában csak 1934-ben, Angliában pedig 1936-ban adják ki a művet.
Joyce azt mondta fordítójának, hogy ebből az unalmas könyvből egyetlen példányt sem fognak eladni. A pesszimista jóslat nem vált be. A francia kiadó előfizetéseket szervezett és a számos előfizető között az első helyen André Gide neve szerepelt. A Valéry Larbaud által írt előszó szerint Joyce A babérokat learattákból vette át a belső monológ alkalmazását. Azt hiszem, közelebb állunk az igazsághoz, ha inkább ötletadónak nevezzük Dujardint, mint elődnek. Míg A babérokat learatták már régen a jótékony feledés homályába merült, addig az Ulyssest szárnyára vette a világhír, hogy ezzel a két közhellyel éljek. 

Bloomsday
Az Ulysses, mint Joyce legtöbb műve, Dublinben játszódik. A hirdetésügynök Leopold Bloomnak, feleségének, Mollynak és a művész Stephen Dedalusnak egyetlen napját írja le. A nap pedig 1904. június 16. Nem is egészen egy nap, mintegy tizenhat óra. Ehhez képest maga a mű tizennyolc fejezete közel hétszáz oldalt tesz ki. Miért pont 1904. június 16? Mert a 23 éves Joyce ezen a napon randevúzott először a tizenkilenc éves Nora Barnacle-al, későbbi feleségével, akitől két gyermeke is született. 
Joyce-ról és feleségéről film is készült, amit a magyar mozik is vetítettek Nora és Joyce címmel.
Az Ulyssesnek magyar vonatkozása is van. Leopold Bloom édesapja, Virág Rudolf, Szombathelyről kivándorolt magyar zsidó volt. Szombathelyen, a Főtér 40-41 alatti házban született. A házon látható Veres Gábor szobrászművész Joyce-szobra. A június 16-át először Írországban ünnepelték meg, ma már világszerte – Magyarországon 1994-től − van Bloomsday.
A június 16. Esterházy Péter regényeiben vissza-visszatérő dátum. És nem véletlenül. A fogadós naplója így kezdődik: „június 16dika Félek”. A különös dátumozást és a tudatos célzást akkor értjük meg, ha felidézzük A halacska csodálatos életéből a család kitelepítéséről szóló mondatot: „hogy volt az, amikor 1951.június 16-án (magyar Bloomsday?) kitelepítették a családunkat, azaz 24 órán belül el kellett hagyni Budapestet?” A Péntek nap magánhangzóit tartalmazó „Félek” pedig nyilvánvaló utalás a kitelepítés élményére. 

Az Ulysses magyarul
Ha valaki az Ulysses hallatlanul szellemes, nyelvi leleményekkel tűzdelt átköltését akarja elolvasni, akkor Szentkuthy Miklós bravúros, de Joyce szövegét meglehetősen szabadon kezelő fordítása ajánlható. Egy fordítói csoport (Gúla Marianna, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán és Szolláth Dávid) Szentkuthy fordítását felhasználva, egy új, szöveghű magyar változatot nyújtott át az olvasóknak 2012-ben.
Végezetül szóljunk a regény magyarországi recepciójáról, ami meglehetősen ellentmondásos. Az első ismertetés Hamvas Béla nevéhez fűződik, aki 1930-ban ezt írja a Nyugatban: „Néhány esztendeje, hogy James Joyce neve úgy járja be az irodalmi köröket, mint a rémhír (…) Szenvedélyes vitákat támaszt, dühös lelkesedést és még dühösebb ellenkezést.” Végül azt állapítja meg Hamvas, hogy az Ulysses minden: „Tragédia, regény, szatíra, komédia, eposz, filozófia. Szintézis. Az egész világ a maga rendezett rendszertelenségében, felbontva, összefoltozva, ahogy egy hétköznapi ember agyán átcsurog”. Egy évvel később Németh László is elismerő szavakkal méltatja az Ulyssest a Tanúban. Ugyanakkor elutasító vélemények is jelennek meg, nem kisebb tekintélyek tollából. Szerb Antal egyenesen idiótának tartja Bloomot: „A hős, akinek tudatát látjuk hétszáz oldalon kiteregetve, valószínűleg fogyatékos értelmű – másképp nem valószínű, hogy egész nap, hétszáz oldalon keresztül semmi intelligens dolog ne jusson eszébe.” Babits egyszerűen olvashatatlannak tartja a regényt: „Proustot már klasszikusnak érzem, Joyce-ot nagyon problematikus kísérletnek, s míg Proust nagy regénye legkedvesebb s legtöbbet forgatott könyveim egyike, az Ulysses-t, bevallom, máig sem tudtam elolvasni.” 
Az Ulysses első magyar fordítását, amely Gáspár Endre tolmácsolásában jelent meg 1947-ben, a marxista politikai cenzúra, sok más nagy modern regényhez hasonlóan, a polgári dekadencia bomlástermékei közé sorolta és azonnal betiltotta. 
Ami pedig Joyce művének mai megítélését illeti, Kappanyos András, az Ulysses fordítógárdájának egyik tagja, figyelemre méltóan jelöli ki Joyce művének helyét a világirodalomban: „a nemzetközi trendeket is követő irodalmárként jól látjuk, hogy az Ulysses ma fontosabb, mint valaha: az európai irodalmi modernség legközpontibb műve, mindenki mindent hozzá viszonyít.”