Elárverezik az Anonim Alkoholisták nevű szervezet kézikönyvének géppel írt ritka kéziratát, amelyet az aukciót megelőzően most először a nagyközönség is szemügyre vehet. Az árverést bonyolító Profiles in History közlése szerint a százhatvanegy oldalas dokumentum várhatóan két-hárommillió dollárért (hat- nyolcszázmillió forint) cserél gazdát a június 8-ára meghirdetett kaliforniai aukción. 

A Nagy Könyv
Az árverést megelőzően a manhattani Questroyal Fine Art galériában állítják ki május 18. és 20. között a szervezet tagjai által csak a Nagy Könyvként emlegetett írást. Az először 1939-ben megjelent könyv leírja azt a tizenkét lépéses programot, amelynek célja a függőség felszámolása. A kézikönyvből több mint harmincmillió példány kelt el világszerte és az amerikai Kongresszusi Könyvtár 2012-ben beválogatta azon nyolcvannyolc könyv közé, amely segített „megformálni Amerikát”. 
Az 1971-ben elhunyt Wilson, akit a szervezeten belül Bill W.-ként ismernek, feleségére, Lois-ra hagyta a kéziratot, amely most kalapács alá kerül.

Optima és unikum
Ami azt illeti, nálunk sem volt ritka madár az alkoholista. Valamikor, még az Ancien régime-ben, egyszóval a múlt században, a sportlap írógépeit püföltem. Ha jól emlékszem az NDK-ban gyártották ezeket a monstrumokat, Optima volt a neve, közel húsz kilót nyomott, a viharos kereszthuzat sem tudta lesöpörni az asztalról. A lapnál szinte mindenki ivott. Szeszelt a főszerkesztő, a helyetteseik – isten nyugosztalja őket – fonatos ötliteres demizsonból nyakalták a szeszt, söröztek, boroztak, unikumoztak – azt a régit, nem a zwackosat – a rovatvezetők, a helyetteseik, a munkatársak, a gyakornokokat pedig lehajtották a sarki henteshez parizerért, szalámiért kolbászért, s ha megérkeztek készíthették a szifonnal a szódavizet, s számukra is csurrant, cseppent valami.
Közben győzött a Honvéd, a Fradi, meg a Balmazújváros, kikapott a Diósgyőr, az atléták futottak, a súlyemelők súlyt emeltek, a bokszolók püfölték egymást, mi meg megírtuk – a gigászi Optimán – készült a lap. S a fene tudja hogyan, de mindig elkészült. Időre. 

A döbbent párttitkár   
A sok hajdani italos közül is kirívott két kiváló kolléga: F és B. Mindketten tehetséges fickók, csak ugye, az alkohol. Utóbbi szóvirágok özönével kérte az italát a sajtóház földszinti klubjában. Valahogy így:
„Drága, édes asszonyom! Kaphatnék kegyedtől egy dermesztően hideg sört!” 
Egyszer, kissé bekonyakozott állapotban, betévedt az olvasószerkesztő szobájába – mellesleg a lap jóindulatú párttitkára volt –, aki gyanútlanul, mint „szakértőt” megkérdezte:
– Nem tudsz valami jó sörözőt?
– Hát a Gösser!
– Hol van?
– Hol van, hol van? Hát a Bem téren. Ott ahol ötvenhatban azt tetszett ordítani, hogy „Halál a kommunistákra!”
Nem történt semmi, részeg ember, bolondot beszél.

Rétesbolt 
F. a rétesboltot a kedvelte a legjobban. Ott álcázásul néhány kőszikla rétes is árválkodott a vitrinben, a kommersz konyak, unikum és szikvíz volt előnyben. Csak állva lehetett inni. Ott volt a közelben, le a negyedikről, átmentünk az átjáróházon és már ott zöldellt a bolt. Az ember becsapott egyet, kettőt, hármat, mindjárt gyorsabban kopott az Optima. F. kolléga is becsapott kettőt-hármat, az is lehet, többet. Aztán kiötlött valamit, le a lépcsőn, átjáró ház, rétes bolt, vissza. Ez így ment egész délután. A főszerkesztő szobájában ugyanez folyt, persze terített asztalnál fröccsöztek, konyakoztak a vendégek, s a vendéglátó. A honi sajtó nagyhatalmú főnöke és egy másik főszerkesztő a házból – igazi vonalas ember. Éppen koccintottak, amikor az ajtóban – hősiesen áttörve a titkárnők hadán – megjelent F. Imbolygott, mint viharban a balatoni nádas, egy robosztus Optimát szorongatott. Aztán gondolt egyet, odavágta a gépet a lábuk elé és ezen történelmi szavakat intézte hozzájuk: „Írjon nektek a jó édesanyátok!”
Nem történt semmi, részeg ember, bolondot beszél…