Most, hogy a nyár derekán fesztivál fesztivált követ, hogy a Balaton összes strandja, meg általában a létező összes üdülőhely megtelt fiatalokkal, most, hogy másról sem hallunk e fiatalok kapcsán, mint a testi örömök vidám (meg olykor nagyon is meghökkentő) hajszolásáról, most, hogy a szép testre ennyi figyelem irányul, érdemes elmondani, hogy létezik kapcsolat, na, jó, inkább csak liezon, az irodalom és a testépítés között.
Kevesen tudják, hogy a világ első testépítő versenyének zsűrijében Sir Arthur Conan Doyle, a Holmes-regények zseniális szerzője is helyet foglalt. Nem is véletlenül…

Egy eleven antik szobor
Noha Conan Doyle már első Sherlock Holmes regényével, A skarlátvörös dolgozószobával sikert aratott, s ettől kezdve folyamatosan jelentek meg könyvei, novellái, mégsem hagyott föl orvosi praxisával. 1890-ben London központjában magánrendelőt nyitott, s hamarosan feltűnt neki hogy alig húsz percnyire rendelőjétől, a St. James Streeten egy új intézmény nyitotta meg kapuit.
A történethez tartozik, hogy Doyle, a kor angol ideáljainak megfelelően, sportos férfi volt, focizott, síelt, és krikettezett, ráadásul ugyanabban a csapatban játszott, mint Pán Péter szerzője, J. M. Barrie. Mint orvos, különösen nagyra értékelte a jó fizikum jelentőségét, s ezért is lépett be elszántan a sétája során felfedezett új műintézménybe.
A különleges termet Eugen Sandow nyitotta meg, aki testépítő körökben máig márkanév: őt ábrázolja az az arany szobrocska, amit a Mr. Olimpia első helyezettje vehet át. Nos, Sandow volt az, aki – elsősorban a maga számára – kidolgozta a testépítés koncepcióját, ő volt az első olyan cirkuszi erőember, aki nem Obelixre hasonlított, hanem egy antik szoborra. A német származású férfi, még ifjúként, egy itáliai kirándulás során fedezte föl a hellenisztikus szépségideált, s attól kezdve annak megvalósítására törekedett. Sikeresen. Mivel akkoriban az efféle fizikum különlegességnek számított Sandow cirkuszi erőművészként kereste kenyerét. Cirkuszi karrierje során azonban idővel elég sok pénzt keresett ahhoz, hogy megnyithassa londoni edzőtermét. Mi több, elég hírnevet szerzett ahhoz, hogy egy testkultúrával kapcsolatos lapot is alapítson…

Erőművész, író, szobrász
Az erőember és az orvos hamar összebarátkozott, Sandow aprólékos edzéstervet dolgozott ki Doylenak, miközben az Doyle pár orvosi tanáccsal tudott hozzájárulni a világ első edzőtermének sikereihez.
Így esett, hogy amikor Sandow fejébe vette, hogy megszervezi a világ legnagyobb testépítő versenyét, leghíresebb tanítványát is felkérte zsűritagnak. Sandow „Nagy Versenyét”, ahogy akkor nevezték, 1901 szeptember 14-én tartották, s meghirdetett célja szerint a búr háborúból hazatérő katonák számára gyűjtöttek általa adományokat. A bíráló bizottságban egyébként a kor híres szobrásza, az ugyancsak elkötelezett sportember, Sir Charles Lawes is helyet kapott. A rendezvényt a Royal Albert Hall-ban tartották, ami zsúfolásig megtelt azon az estén…
Zárójelben mesélem el – bár jellemzi Doyle emberségét –, hogy a versenyt követően a regényíró összeakadt az utcán a viadal győztesével, Mr. Murray-val, aki a diadalért kapott aranyszoborral bandukolt a sötét londoni utcákon. Kiderült, hogy haza akar menni a Blackburn-be, de a vonata csak reggel indul. Arra viszont nincs pénze, hogy megszálljon, ezért sétával töltené az éjszakát. A krimi író, ismérvén London veszélyeit, inkább meghívta Murray-t egy szállodába, s csak reggel bocsátotta útjára. Még arról is lebeszélte a szegény embert, hogy eladja a szobrot. Inkább azt javasolta, hogy nyisson otthon egy Sandowéhoz hasonló edzőtermet, s használja a szobrot a hírveréshez.
Úgy tudni, sikeres lett a blackburni edzőterem.

Életmentő edzésterv
A történet nem lenne egészen kerek, ha nem mesélnék el egy megdöbbentő esetet, amiről maga Arthur Conan Doyle számol be önéletrajzában. 1904 március 27-én, délután, testvérével sétált hazafelé egy golfpartiról, amikor egy ballépés következtében a járdáról az úttestre csúsztak, s természetesen mindjárt el is gázolta mindkettőjüket egy arra haladó automobil. Testvére a kerekek közé esett, s gyakorlatilag átment fölötte az autó, Doyle azonban rosszabbul járt. Húsz esztendővel később írt élettörténetében így számolt be az esetről: „...Az autó súlya a gerincemre nehezedett, nem sokkal a nyaki csigolyák alatt. Arcomat a kavicsok közé nyomta olyan félelmetes erővel, hogy lehetetlenné tette, hogy akár egy hangot is kiadjak. Éreztem, ahogy a súly pillanatról pillanatra egyre nehezebb lesz, és azon tűnődtem, meddig bírják ezt a terhet a csigolyáim elviselni. Meglepő módon, elég sokáig viselték ahhoz, hogy az összeverődő tömeg végre leemelje rólam az autót. Gondolom, kevesen vannak, akik elmondhatják, hogy gerincük megtartott egy tonnás súlyt, de azért ez egy olyan mutatvány volt, amit nem szívesen ismételnék meg…”
Szinte hihetetlen, de mindkét férfi néhány horzsolással megúszta a dolgot. Igaz, Doyle akkor már évek óta szigorúan követte Sandow edzésprogramját. Talán ennek is köszönhető, hogy elég ereje volt ahhoz, hogy párt másodpercig ellenálljon a hatalmas tömeg nyomásának.