Megnyílt a világ egyik legrégebbi könyvtára

Kevesen tudják, hogy Marokkóban, van a világ egyik legrégebbi könyvtára, amelyet nem pusztán kora és páratlan gyűjteménye tesz különlegessé, de az is, hogy a világ egyetlen bibliotékája, amelyet nő alapított.  Nos, a közeljövőben többet tudhatunk majd róla, mert az eddig elzártan működő gyűjtemény immár nyilvánosan is látogatható.

Évezredes bibliotéka

A Fez óvárosában álló Al-Karavijjin – természetesen mecsetet és egyetemet is magába foglaló – komplexumhoz tartozó könyvtárat 859-ben, uralkodói engedéllyel alapította Fatima al-Fihri, egy tehetős muzulmán asszony. A több, mint ezer esztendős könyvtár gyűjteménye magától értetődő módon őriz történelmi relikviákat, egyedülálló iszlám kéziratokat, tízedik századi fóliánsokat, meg persze modern könyveket, összesen úgy harmincezer kötetet.
A könyvtárban található egy kiállítótér, amelyben az értékes kéziratok sorakoznak, egy olvasószoba, egy konferenciaterem, egy kézirat-restauráló laboratórium, a ritka könyvek gyűjteménye és egy apró múzeum, amely az épületegyüttes történetét mutatja be.

Kellemes meglepetés

Az épületet felújítás után az óvárosi rész huszonhét másik történelmi helyszínével együtt nyitották meg. A helyreállítási munkálatok összköltsége harmincmillió dollár (8,4 milliárd forint) volt, amelynek költségeit egy kuvaiti bank adományából finanszírozták.
A marokkói kulturális minisztérium 2012-ben bízta meg Aziza Chaouni marokkói-kanadai építészt a könyvtár helyreállításával. Chaouni azonban a Morocco World News portálnak elmondta, kellemesen meglepődött, amikor a Kulturális Minisztérium megkereste. Meglepetése nem a megtisztelő feladatnak szólt, hanem annak, hogy van a városban egy ilyen régi, különleges könyvtár. „Annak ellenére, hogy a városban nőttem fel, fogalmam sem volt a könyvtár létezéséről.” – fogalmazott az építész, aki a felújításról is nyilatkozott. Elmondása szerint arra törekedett, hogy megőrizze a tradicionális építészeti elemeket, s úgy modernizálja a könyvtárat, hogy az épület hű maradjon évezredes múltjához.

Négykulcsos módszer
A nyilatkozatból az is kiderült, hogy éppen az építész volt az, aki meggyőzte az illetékeseket, hogy nyissák meg a nagyközönség előtt a bibliotékát és egy kiállítási térben mutassák be az évezredes kéziratokat.  

Az értékes fóliánsok most egy szigorúan szabályozott hőmérsékletű és páratartalmú, biztonságos teremben tárolják. A könyvtár kurátora elmondta, hogy az eredeti kéziratokat korábban egy négy zárral lelakatolt ajtó mögött őrizték. „A négy kulcs négy embernél, a könyvtár más-más vezetőjénél volt. Ha ki akartuk nyitni a szobát, a négy férfinek személyesen kellett megjelennie, hogy nyissa ki az ajtót.” A kurátor azonban hozzátette, ma már modernebb rendszerrel vigyázzák az értékes kéziratokat: „egy négyjegyű biztonsági kód váltotta fel a négykulcsos rutint.”