A közelmúltban vehettem részt az Egy történet hangos könyv felolvasással egybekötött bemutatóján. A Kertész Imre és Esterházy Péter egy-egy elbeszélését tartalmazó hangoskönyvből Esterházy Péter adott ízelítőt, s egyúttal lehetőség adódott arra is, hogy komolyabban elbeszélgessünk.

Diktatúra és nem-diktatúra
– Az Egy történet kötet első bemutatója több mint húsz éve volt az Írók könyvesboltjában. A magyar-osztrák határon bekövetkezett vámvizsgálatból kiinduló történetet az azt elszenvedő szemszögéből látjuk-olvassuk. Akkoriban én a két egymásra rezonáló írást úgy értelmeztem, mint a klasszikus magyar önfelmentő magatartás iskolapéldáját.
– Az első mondat, ami erről eszembe jut, hogy erre nem gondoltam. Önfelmentés? Mindenhol, ahol az erő megjelenik, ott megjelenik a kérdés is: az ellenállásnak, illetve a nem-ellenállásnak a kérdése. És a nem-ellenállás mennyiben lesz önfelmentés? Minek lehet, és minek kell ellenállni? Ezek folytonos kérdések. Ha diktatúra van, akkor ezek élesebben vetődnek fel, és néha az ember azt reméli, hogy ezügyben szerzett valamilyen tapasztalatot, vagy használható tudást. De aztán kiderül, hogy ez nem egészen így van. Mert például ezek a kérdések nem-diktatúra esetében másképpen vetődnek föl.
– Ha valaki valutát visz ki, és nem vallja be, annak szabályszerű vonzata, hogy eljárás indulhat ellene. Miközben az ember hajlamos arra, hogy hivatallal, sőt egy diktatúrával szemben azt mondja, hogy „ez az én ellenállásom, és annak az igazsága”. Az eredeti kötet nem sokkal a rendszerváltás utáni években íródott. Ott már repedezett ez a –, hogy úgy mondjam – morális konstruktum.
– A diktatúra jogrendje, az nagyon kérdéses alapokon áll. De ugye a történet '91-ben zajlik, amikor már nincsen diktatúra. Tehát akkor lehet erre hivatkozni, hogy „nincs is történet”. Mi a történet? Van egy jogszabály, ami meg lett sértve. Minden további, az írói fantázia, túlérzékenység és érdektelenség. De valahogy mégsem így van, merthogy éppen emiatt az érzékenység miatt egy ilyen jogszabály is fölidézi a múltat, a „mélységes mély kútját” az időnek.

Szenvedés, szeretet
– Nekem, több mint húsz évvel ezelőtt ez volt az olvasatom. De ma, éppen ezen a felolvasáson jöttem rá, hogy itt egy egérfogóba kergetett ember helyzetét látjuk, aki magában hordozza még a diktatúrából szerzett frusztrációit, illetve nem tud mit kezdeni azzal a szabadsággal, ami a 90-es évek valóságában megadatott. Lehet úgy is értelmezni, hogy ez egy morális egérfogó, ahol egyszerre van igaza is, meg nem is a szereplőnek?
– Én szívesebben gondolok arra, hogy igaza van a szereplőnek. Hogy az ő oldalán áll valami, amit ennek nevezhetünk. Az ő oldalán áll a szenvedés. Persze a szenvedést, azt nehéz a jogszabályok szerint értelmezni, besorolni, vagy minősíteni, nagyságrendjét megállapítani. Éppen ebben áll egy jogszabályrendszernek a brutalitása: bizonyos dolgokra nem figyel, mert nem tud figyelni, nem is akar figyelni. Esetleg még az is mondható, hogy nem is kell figyelnie.
– Nagyon szíven ütött Kertész elbeszélésének visszatérő kifejezése, hogy az íróban „nincsen szeretet”. Nem is lehet benne szeretet? Más Esterházy szövegben épp az áll, hogy az író, amikor dolgozik, megnövekszik benne a szeretet. Most akkor hogyan állunk ezzel a kérdéssel?
– Védekezve azt mondanám, hogy a szeretet „veszélyes dolog”. Azzal nem érdemes játszani. Olyan mondat a Kertészé, amihez én magamtól nehezebben jutottam volna el. De arra a szituációra, amit ő megélt, arra pontosan áll. És akkor, egy hasonló szituációban nekem is fölrémlik, tehát rátalálok erre a mondatra. És rátalálok ennek a mondatnak a rám vonatkozó igazságára is, amelyre nélküle nem találtam volna rá.

Bármit nehéz lehet olvasni
– Szóba került, hogy a bécsi út kapcsán jutott eszébe ez a Kertész szöveg, erre is reflektált. Vannak bizonyos szövegek, amelyeket az ember könnyebben olvas, valahogy ösztönösen övének érzi. Kertész Imre szövegét mennyire lehet úgy mondani, hogy az ne Kertészé legyen, ne is egy színészé, hanem legyen Esterházy Péteré?
– Az ember értelemszerűen másképp olvas idegen szöveget, mint a sajátját. De azt kell mondanom, hogy jó Kertész-olvasó vagyok, mert egyrészt nem bosszantanak a mondatai, ami a mondatszerűségeit illeti; másrészt pedig folyamatosan meg tud lepni. Az érdeklődés az rögtön följavítja a szöveget. Ha az embert érdekli, akkor nem foglalkozik a nehézségeivel. Mit nem nehéz olvasni?! Elvileg bármit nehéz lehet olvasni Jókaitól kezdve Thomas Bernhardig. Nagyon olvasófüggő a dolog. Nyilván, hiszen sok olvasót el tudunk képzelni, akit nem érdekel, amit Kertész ír, vagy amit én írok, vagy Kerouac. Bár Kerouacnak jobbak az esélyei, mert egy vagányabb, és kevésbé reflektált palit küld el a világba – azt elvileg könnyebb olvasni.
– Kertész Imre fizikai hiánya menyire befolyásoló? Gondolok itt arra, hogy akár lehetett volna egy olyan játékot is csinálni, hogy egymás szövegét olvassák fel.
– Az érdekes lett volna, mert ő jól tudott fölolvasni. Volt benne egy, nem is azt mondanám, hogy színészi, hanem színésznői képesség a felolvasáshoz. Úgyhogy én jól jártam volna vele, ő meg úgy járt velem, ahogyan járt.