Albert Camus legismertebb könyve, a magyarul Közöny néven megjelent regény Kiss Kornélia és Ádám Péter műfordítók jóvoltából most egy pontosabb, a francia szöveghez hűbb változatban mutatkozhat be az olvasóknak. – Az újrafordítás szükségességéről, a korábbi fordító, Gyergyai Albert munkájáról, és egyéb érdekességekről is kérdeztük Ádám Péter műfordítót.

– Szenzációkban nincs hiány, ami az újrafordításokat illeti. Salinger, Dante kultikus mű-ve után most megjelent Albert Camus magyarul korábban Közönyként ismert regénye, Az idegen címen Kiss Kornélia és az ön fordításában. Miért erre a Camus-regényre esett a választás, a többi fordítás megállja a helyét?
– Az esetek túlnyomó többségében a kiadó dönti el, már ha üzletet lát benne, hogy érdemes-e valamit újrafordítani. Nekünk szerencsénk volt, Fázsy Anikó, a Nagyvilág januárban elhunyt, felejthetetlen főszerkesztője felkarolta a Camus-regény újrafordítá-sának ötletét… Így történt, hogy az Európa Könyvkiadó egy nap megkeresett minket. A pestisre szintén ráférne az újrafordítás, nagyon is, de ez tudtommal nincs napirenden. Az az érzésem, egyhamar nem is lesz, legalábbis amíg Camus jogköteles…
– „Olyankor szabad és kell újrafordítani egy művet, ha az kimutathatóan hibás.” Nyi-latkozta Gergely Ágnes író, költő, műfordító. Gyergyai Albert a mai napig komoly szakmai tekintélynek számít, elég néhány fordítását megnézni, például Az eltűnt idő nyomában vagy a Bovaryné című regényeket. Egyes értelmezések azt állapítják meg, hogy Camus-fordítása voltaképpen rosszul sikerült vállalkozás volt. Mi róható fel hiba-ként az ő szövegében?
– Szerintem a filológiailag viszonylag pontos fordítás is „hibás”, ha irodalmilag műkö-désképtelen. Gyergyai Albert Közönye egyébként legjobb akarattal sem tekinthető hi-bátlannak. És itt elsősorban nem a félreértésekre, félrefordításokra gondolok (ezeket az évek során ki lehetett volna javítani), hanem arra, hogy Gyergyai ezt a köznyelven írt, üde szöveget erőltetetten választékos, papírízű és már megjelenésekor is divatja-múlt stílusban próbálta visszaadni. Ráadásul Gyergyai néha félreérti a szerzői szándé-kot, és a fordításban jóhiszeműen kijavítja a szöveget, mint például, rögtön a regény elején, az öregotthonból érkező távirat záróformulájában. Bár az eredeti francia fordu-lat (sentiments distingués) szenvtelensége már előlegezi, rögtön az első bekezdésben, a mű vezérmotívumát, Gyergyai a helyzet által indokolt formulával felelteti meg a gyásztávirattól ugyan idegen, a regény érzelemmentes kontextusába azonban nagyon is illő kifejezést („Tisztelet, részvét.”). A bevett francia fordulatnak kétségtelenül „szí-vélyes üdvözlettel” lett volna a pontos – Bár kétségtelenül kegyetlen – ekvivalenciája… De ha a fordítás történetesen nem „hibás”, akkor is el lehet képzelni a művet más ér-telmezésben, más hangszerelésben. A második fejezetben például Marie megkérdezi Meursault-tól, miért hord fekete karszalagot. És amikor a férfi közli, hogy meghalt az anyja, így zárja le magában a beszélgetést: De toute façon, on est un peu fautif. Gyergyai ezt így adja vissza: „Az ember mindenképp hibás egy kicsit.” Mi ezt Kiss Kor-néliával gyengének éreztük, a mi változatunkban ez a kulcsmondat így hangzik: „Az ember így is, úgy is bűnös egy kicsit”.
–  A pontosításokon túl, miben különbözik az önök új fordítása a régitől?
– A legfontosabb, hogy visszaadtuk ennek a köznyelven írt szövegnek az üdeségét, ele-venségét. És a kisregény, ezzel párhuzamosan, visszakapta a Gyergyai-féle fordításban elveszett dimenzióit is. Mert a francia szövegben van humor is, van benne finom iró-nia, van benne erotika, sőt, van benne költőiség is. Így Meursault a mi fordításunkban sokkal megrázóbb, sokkal tragikusabb figura. És a mi fordításunkban sokkal eleveneb-bek a regény mellékszereplői is. Van a regényben egy-két olyan jelenet, amelyben Camus az argót is felhasználja. Ezek a részek a Gyergyai-féle fordításban ma már majdhogy nem nevetségesek. Mi ezt a részt – és ez elsősorban Kiss Kornélia érdeme – hiteles mai argóval adtuk vissza.
– A magyar olvasó abban az értelemben konzervatív, hogy gyakran tiltakozik az újra-fordítások ellen. Tartanak ettől, vagy nem baj, idővel mindenki megszokja a mostani változatot.
– Sokan ragaszkodnak egy-egy régi fordításhoz, és természetes is, hogy az ember ér-zelmileg kötődik ahhoz a változathoz, amiben először ismerkedett meg a művel. Mégis, az az érzésünk, hogy a mi fordításunk sokkal árnyaltabb, érzékenyebb a Gyergyaiénál. Hadd mondjam meg minden álszerénység nélkül, már csak azért is, mert a szöveg kö-zös munka eredménye: ez a regény valójában most szólalt meg először a Nobel-díjas szerzőhöz méltón magyar nyelven.