Ha azt képzelnénk, hogy a tankönyvek összefirkálása, az jeles történelmi személyiségek képeinek kidekorálása bajusszal, szakállal és sötét szemüveggel csupán modern korok sajátja, hát szögezzük le: az unatkozó diákok pontosan annyi ideje firkálnak mindenféle marhaságot a könyvekbe, amióta könyvek léteznek.

E tényt egy középkori könyvekkel foglalkozó történész, Erik Kwakkel fedezte föl, aki egyebek mellett nyolcszáz esztendős kötetekben is talált irkafirkákat. Akad efféle unalomrajz például abban a tizenötödik századi kódexben, amelyet kifejezetten fiataloknak szántak, s amely a gyermekek erkölcsi fejlődését megalapozó népszerű klasszikus szöveget tartalmaz. Hogy mennyire lehetett élvezetes olvasmány, arról a firkák tanúskodnak.

Erik Kwakkel egyébként hollandiai Leideni Egyetemen kutatott a világ legrégebbi kéziratos könyveit lapozgatva, s akkor fedezte föl, milyen elképesztően sok „tollpróba” található az amúgy akkoriban igen értékes kódexek lapjain. Sok esetben szinte fel sem tűnnek az olvasónak ezek a firkák, mert gyakran alig-alig lógnak ki az oldalakat díszítő ábrák közül.

Némelyik vicces ábra azonban egyértelműen tollpróba, véletlenszerű vonalak, vagy geometriai formák és sokszor ott jelennek meg, ahol amúgy nem is volna keresnivalójuk, például a kötetek üres lapjain. De felismerhetőek tipikus ákombákomok is, igazi unalomrajzok, amelyeket már nyilván a könyvmásolók, vagy illusztrátorok, hanem a kötetet olvasó diákok firkáltak a lapokra.

Érdekességük a rajzoknak, hogy nagyon sokszor tükrözik az „alkotó” személyiségét, esetleg tartalmaznak olyan elemeket, amelyekből a firkáló származására, szülőföldjére lehet következtetni.
Erik Kwakkel azt állítja róluk: „Bizonyos értelemben ezek a vázlatok olyanok, mint az ujjlenyomatok vagy aláírások. Lehetőséget adnak arra, hogy felfedezzünk valamit ezekről a rég elfeledett írástudókról, akik másolták, vagy csak olvasták a szövegeket, de akiknek nem volt tényleges lehetőségük arra, hogy kifejezzék magukat munka közben.”

A személyes adatok persze nem csak azért fontosak, mert a régi literátusokról ad némi képet, hanem könyvtörténeti ismereteket is kínálnak. A firkák ugyanis – szerencsés esetben – el tudják mesélni az adott kötet élettörténetét, megmondják, ha a könyv egy másik kultúrába, vagy másik szellemi, esetleg vallási közegbe került, hiszen az ábrák nem pusztán személyes, de lokális stílusjegyeket is őriznek.

A könyvek történetén túl persze van itt más elgondolkodtató tény is. Kwakkel felfedezései ugyanis azt is megmutatják, hogy a könyvekbe nem pusztán keletkezésük idején firkáltak „tollpróbákat” a szerzők, de jóval később is bele-bele rajzoltak az olvasók. Az olykor már évszázados kötetek tartalmaznak unalomrajzokat, ami világosan megmutatja: az unalom – bármit is kényszerítse rá a fiatal és kalandos lelkeket – minden esetben felülírja a könyvekhez kapcsolódó magasztos ideákat.