Könyvbarátok eldorádója

Szerdától a széles közönség számára is elérhető az eldorado.oszk.hu címen az Elektronikus Dokumentumküldés Országos Rendszere, Adatbázisa és Dokumentumtára (ELDORADO), amely a magyarországi könyvtárak könyvállományának és a kapcsolódó könyvkiadók köteteinek elektronikus elérését is lehetővé teszi. Az új rendszer célja, hogy digitális formában hozzáférést nyújtson a könyvtárak gyűjteményeiben található művekhez, mindenekelőtt azokhoz a kiadványokhoz, amelyekhez a hagyományos kereskedelmi csatornákon keresztül már nem lehet hozzájutni. A látogató letölthet közkincseket és online böngészhet árva műveket. A tartalom gyarapodásával párhuzamosan az elérhető szolgáltatások köre is fokozatosan bővül majd.

Digitális akadálymentesítés

A „digitális akadálymentesítéssel” az olvasás megszerettetése is új lendületet kaphat – méltatta a szolgáltatást annak szerdai ünnepélyes elindításakor az Országos Széchényi Könyvtárban Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár. Hangsúlyozta ugyanakkor: az ELDORADO nemcsak a hozzáférés tekintetében forradalmi, hanem a jogtiszta hozzáférésen keresztül a gazdaság kifehérítéséhez is hozzájárul.
Mint megjegyezte: temették már a Gutenberg-galaxist a PC-k, az internet, majd az okostelefonok megjelenésekor, könyvtárakra mégis szükség van mindmáig, így az ELDORADO elindítása után sem kell attól tartani, hogy senkinek nem fog kelleni a nyomtatott könyv. Hoppál Péter kiemelte a regionális és városi könyvtárak – melyekből az elmúlt években hatszáz újult meg – és a könyvtárbuszok szerepét, hozzátéve: idén az OSZK költségvetési pozíciói is javulni tudtak.

Az írott információ elképesztő mennyisége
Tüske László, az OSZK főigazgatója hangsúlyozta: az ELDORADO alapvetően változtatja majd meg könyvtárhasználati szokásokat, a könyvtárról alkotott fogalmakat. Ma az írott információ elképesztő mennyisége áll rendelkezésre, de az olvasás teret veszít a szabadidős tevékenységekkel szemben – emelte ki a főigazgató, majd figyelmeztetett: „ha az olvasók átköltöztek a virtuális térbe, a könyvtárnak követnie kell őket”.
Bánkeszi Katalin, a Könyvtári Intézet igazgatója elmondta, az Országos Dokumentumellátó Rendszer és a Magyar Országos Közös Katalógus után az ELDORADO harmadik lábként épül be az elektronikus dokumentumszolgáltatás rendszerébe. A szolgáltatás egy bevezető szakasszal indul el szerdán, majd több lépcsőn keresztül válik teljesen elérhetővé. A rendszer azt is lehetővé teszi, hogy a nyomtatott formában elérhető dokumentumok digitalizálását térítésmentesen lehessen megrendelni, igénybevételéhez pedig könyvtári tagság sem szükséges.

Jogtiszta hozzáférés

Dancs Szabolcs, az ELDORADO projekt vezetője szerint a kétéves fejlesztés során létrehozott szolgáltatás legfőbb erénye, hogy lehetőséget ad a szerzői jog által védett tartalmak jogtiszta hozzáféréséhez, mivel része egy jogi modul, és a legális felhasználást a digitális jogkezelési technológia garantálja. Az Országos Széchényi Könyvtárban, továbbá egy szerzői jogi munkacsoport is foglalkozik a jogosultak felkutatásával – fűzte hozzá.
A projektvezető elárulta: együttműködésbe kezdenek az alicantei székhelyű Belső Piaci Harmonizációs Hivatallal; a projekt célja, hogy az ELDORADO és a nemzetközi árvamű-nyilvántartás összekapcsolása automatikus adatcserét tegyen lehetővé a két rendszer között.