Kódex, a teljesség igényével

Sok különleges könyvesbolt van. Akad, amelyikbe jó bemenni, akad, amelyik épp olyan, mintha nagyapánk titokzatos könyvtára volna, átjáró egy másik világba, akad, amelyikben az eladók kínálnak rendkívüli élményt – tudásukkal, szakértelmükkel, vagy egyszerűen szépségükkel – és olyan is akad, amelyiknek a kínálatát találjuk lenyűgözőnek. És ez utóbbi, valljuk be, mégiscsak igen fontos szempont. Hiszen egy könyvesboltba nemcsak, és nem is elsősorban esztétikai élményért, szakmai tájékoztatásért, hanem legfőképpen könyvekért megyünk.

Elharmadolt könyvkínálat

Kevesen tudják, ezért ilyenkor, karácsony előtt érdemes elmondani, hogy a hazai könyvesboltok túlnyomó többsége a lehetséges könyvkínálatnak csak töredékét tartja. A specializált szaküzletek esetében ez természetes, hiszen senki nem keres, mondjuk, egy ezoterikus témájú könyvesboltban verseskötetet, vagy múzeumi kiadványt. Még az is érthető, ha egy kisebb, helyi igényeket kiszolgáló üzlet, ahol a tulajdonos személyesen ismeri csaknem minden vevőjét, és jórészt tisztában van olvasási szokásaikkal, s csak olyasmit tart, ami vásárlóinak kedvére való. De az már igazán meglepő, hogy a nagy könyves hálózatok hatalmas könyvpalotáiból is hiányzik a megjelenő könyveknek tetemes hányada.
Ennek az amúgy nehezen észrevehető hiánynak az a legfőbb oka, hogy a nagy kereskedelmi láncok elsősorban profitérdekelt vállalkozások, és főképp olyan köteteket tartanak, amiktől jelentős forgalmat remélhetnek. Népszerű kiadványokkal, bestsellerekkel, slágergyanús kötetekkel vannak tele polcaik, tévés személyiségek könyvei, külföldön már sikert elért kiadványok magyar megfelelői kínálják magukat ezekben a könyvesboltokban.
Ami persze egyáltalán nem baj, sőt nagyon is érthető. Ám a karácsonyi könyvkínálat – mint általában a könyvkínálat – sokkal szélesebb annál, mint amit ezekben a fényes üzletekben megtalálhatunk.

A legnagyobb választék
A hazai könyvtermésnek jó harmada hiányzik a legtöbb könyvesboltból, és a teljes könyvkínálat csak az olyan üzletekben hozzáférhető, mint amilyen például a Könyvtárellátó által üzemeltetett Kódex Könyváruház.
A Könyvtárellátó ugyanis különleges szerepet tölt be a hazai könyvpiacon. Tekintettel arra, hogy meg kell felelnie az iskolák és a könyvtárak minden kívánságának, valamennyi Magyarországon megjelent könyv terjesztését vállalja. Kereskedelmi tevékenysége főként ezért közhasznú jellegű. A könyvtermés teljességre törekvő forgalmazásából következik azután, hogy a Parlament közelében, a Honvéd utca és a Báthory utca sarkán (1054 Budapest, V.kerület, Honvéd u. 5.) található Kódex Könyváruház Magyarország egyik legnagyobb választékot nyújtó könyvesboltja.
Az üzlet az újonnan megjelenő magyar nyelvű könyvek és a közoktatási tankönyvek közel teljes választékát, a felsőoktatási tankönyvek, az idegen nyelvű könyvek, térképek, hangzó- és video-termékek széles körét árusítja. Megjelenésekor minden magyar nyelven kiadott könyv bekerül az áruház készletébe, illetve az összes tankönyvkiadó piacon elérhető dokumentumait forgalmazza.
Az áruházban a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-vel szerződést kötött könyvtárak természetesen a szerződésük szerinti feltételekkel vásárolhatnak, de az egyéni vásárlóknak is számos kedvezményt, lehetőséget, rendezvényt, és ami a legfontosabb: a legteljesebb könyvkínálatot nyújtja.

Különleges kiadványok

Jelenleg éppen szakkönyvek 25%-os akciója zajlik a Kódexben, de a karácsonyi könyves bevásárlást – a szakkönyvektől függetlenül is – érdemes a Honvéd utcai üzletben intézni. Olyan kötetekre bukkanhat itt a látogató, amiket máshol keresve sem talál meg, a segítőkész személyzet pedig még azt is meg tudja mondani, hogy egy-egy különleges könyv egyáltalán hozzáférhető-e a piacon.
A Kódex Könyváruház az arany szombaton és vasárnap is nyitva tart, így azok, akik egy-egy nem mindenhol hozzáférhető kötettel akarják megajándékozni szeretteiket, szinte az utolsó napokban is elintézhetik itt a könyvbeszerzést. Viszont a bolt december 24-től január 5-ig zárva lesz, mint alighanem a legtöbb könyvesbolt az országban.
Ám, ha már megemlítettem az országot, el kell mondanom, hogy azok, akik könyves vásárlásaikat nem intézhetik Budapesten, hasonlóan széleskörű kínálatot találnak, a Kello szegedi üzletében, a Jósika utca 34./a alatt található Kazinczy Könyvesboltban, illetve immár a valamennyi megyeszékhelyen elérhető a KELLO-Infopontok egyikébe is ellátogathatnak. Igaz, itt egyelőre nem találhatnak olyan tekintélyes kínálatot, mint a Kódex Könyváruházban, vagy a Kazinczy Könyvesboltban, de megrendelés után, néhány napon belül biztosítja a Könyvtárellátó a teljes hazai könyvtermés szinte bármelyik kötetét.
Azoknak a könyvbarátoknak, akik elsősorban nem a slágerkötetek iránt érdeklődnek, hanem valami tartalmas, érdekes, különleges olvasmánnyal akarják meglepni szeretteiket, nos, nekik karácsony előtt mindenképpen érdemes lesz körülnézniük a Kódex Könyváruházban.


CÍMKÉK:

Könyv