Megosztott Booker-díjasok

A kanadai Margaret Atwood és a nigériai-brit Bernardine Evaristo megosztva vehette át Londonban az idei Booker-díjat. A legrangosabb brit irodalmi elismerést a szabályok szerint nem lehetne megosztva odaítélni, de a zsűri közölte, hogy egyszerűen nem tudott dönteni a két szerző művei között.

Kép forrása

Szokatlan megosztás
Eddig csak kétszer, 1974-ben és 1992-ben ítélték oda megosztva a Booker-díjat, de a szabályokat később úgy módosították, hogy a díjat nem szabad megosztani, és minden évben ki kell adni.
Az idei díj megosztásáról szóló döntést komoly vita előzte meg. Amikor Peter Florence, a zsűri elnöke közölte Gaby Wooddal, a Booker-díj alapítványának irodalmi igazgatójával, hogy a döntnökök nem tudnak dűlőre jutni, és két díjat akarnak kiadni, Wood először határozottan visszautasította a felvetést.
Amikor újabb megbeszéléssorozat után másodszor is közölték ezt a szándékukat Gabby Wooddal, Wood felhívta a Booker-díj alapítványának elnökét, Helena Kennedy bárónőt, a brit parlament felső kamarájának, a Lordok Házának tagját, aki először szintén mereven elzárkózott a díj megosztásától.
A zsűri ekkor ismét összeült, még szavazással is próbálkozott, de ez sem hozott döntést. Ezután ismét felhívták az alapítvány elnökét, aki a zsűri hajthatatlanságát látva végül belátta, hogy nincs mit tenni.

Kép forrása

Jelöltek sora
Margaret Atwood és Bernardine Evaristo mellett a Booker idei rövid listáján szerepelt még Salman Rushdie, aki Quichotte című könyvével került a díjesélyesek közé. Rushdie Az éjfél gyermekei című regényével 1981-ben elnyerte a Booker-díjat, a díj alapításának negyvenedik évfordulóján, 2008-ban pedig az addigi Booker-díjasok legjobbjának választották.
A Booker-díj idei rövid listáján az egyetlen amerikai szerző az Illinois-ból származó, Edinburghban élő Lucy Ellmann, aki egy mondatban írta meg Ducks, Newburyport című ezeroldalas regényét.
Az esélyesek között volt az idén a nigériai származású, Amerikában élő Chigozie Obioma az An Orchestra of Minorities, valamint Elif Shafak brit-török író 10 Minutes 38 Seconds in This Strange World című regényével.

Kép forrása


A legidősebb és az első fekete nő
A zsűri végül úgy döntött, hogy a kanadai Margaret Atwood és a nigériai-brit Bernardine Evaristo kapja a díjat. 
A hetvenkilenc esztendős Atwood, a Booker-díj eddigi legidősebb kitüntetettje A szolgálólány meséje című regényének nemrégiben megjelent folytatásával, a The Testaments című kötettel érdemelte ki a díjat.
A The Testaments, amelynek története tizenöt évvel az eredeti regény vége után kezdődik, szeptemberi megjelenése után az első héten százezer példányban kelt el a brit piacon.
Margaret Atwood korábbi regényei közül ötöt jelöltek Booker-díjra, köztük harminchárom évvel ezelőtt A szolgálólány meséjét is. A vak bérgyilkos című regényével a kanadai írónő 2000-ben el is nyerte a rangos elismerést.
A Londonban élő hatvanéves Bernardine Evaristo nyolcadik regényéért, a Girl, Woman, Other című alkotásért részesült a Booker-díjban. Ő az első fekete női Booker-díjnyertes az irodalmi kitüntetés fél évszázados történetében.
Margaret Atwood és Bernardine Evaristo így a Booker-díjjal járó ötvenezer font (tizenkilencmillió forint) pénzjutalmon is egyenlő arányban osztozik.