Dilettante, dilettare

MEGJELENT: 2019. június 17., hétfő | SZERZŐ: Rácz András

Azt mindannyian tudjuk, mi a különbség az amatőr és a dilettáns között. Úgy értem, mindannyian az olaszokon kívül. Mert bizony – mint Nádasdy Ádámtól megtudtam az Ünnepi Könyvhét talán legmulatságosabb – a taljánok nem különböztetik meg a két fogamat. (Lett is belőle kellemetlensége az egykor olasz tolmácsként dolgozó írónak. De nem ezt akarom elmesélni, hátha egyszer papírra veti, én meg itt lelőném a poént.) Ami itt fontos, az a szó eredete, a dilettare, amely örömöt, élvezetet jelent. Az olasz dilettáns tehát olyan ember, aki a teremtés öröméért alkot. S ebben semmiféle értékítélet nincs. Amit létrehoz, az lehet jó és lehet rossz. Ez független az ő dilettante voltától.  

Kép forrása

Íránytű
Mi, magyarok határozott különbséget teszünk az amatőr és a profi, a dilettáns és a… hmm… talán még egyszer profi, de ez egy kicsit másféle profi… között. No, lám csak, mi magyarok a szakembereket és bennfenteseket nem nagyon különböztetjük meg. Pedig ugyancsak mást jelent, mondjuk, úgy írónak lenni, hogy azt szakmaként műveli valaki és úgy, hogy azt csak kiválóan, de nem hivatás-szerűen űzi az ember. 
A hazai könyvkiadásban elképesztően sok „dilettante” alkot. A 90. Ünnepi Könyvhét és 18. Gyermekkönyvnapok pavilonjai között sétálva, a könyvkínálatot lapozgatva kiderült, remek alkotóink vannak, akik csak a maguk (és olvasóik) örömére vetik papírra gondolataikat, történeteiket, és persze kiváló irodalmi szakembereink is akadnak, akik szorgalmas munkával – az irodalomból próbálva megélhetést szerezni – írják könyveiket. 
Hatszín Teátrum Dilettánsok, dilettánsok – egy óra a magyar irodalom legrosszabb verseivel című programon Nádasdy Ádám egyebek mellett felolvasott egy rövidke részletet a Pesti Napló egy 1928-as számából, amely szerint Lengyel Menyhért színdarabot akart írni a dilettánsról és a zseniről, s az utóbbi szerepére Karinthy Frigyest kérte volna fel. Ennek kapcsán pontokba szedték, mi a különbség a kettő között: „Míg a zseni csak anyagi dolgokkal foglalkozik, addig a dilettánsok a művészettel. A művész ritkán és kényszeredetten dolgozik, a dilettáns mindig aktív. A művész a valóságból merít, a dilettáns kétségbeesetten keresi a témát, a fantáziát, a szépet.” 
Az aprócska idézet kiváló iránytűként szolgál a könyvheti (meg persze nem csak a könyvheti) irodalmi kínálatban való eligazodáshoz. 

Kép forrása

Hivatásosak és elhivatottak
Sokféle „dilettante” van. Én azokat kedvelem a legjobban, akik a maguk szakterületén igazi profinak számítanak, de munkájukba igyekeznének valami játékosságot, érdekességet, újszerűséget belelopni. Azokat, akik olyan területre kalandoznak, ahol járatlanok ugyan, de örömmel próbálják ki magukat. Az írót, aki illusztrációkat rajzol, a festőt, aki verseket farag, a fotóművészt, aki esszékötetet állít össze, a zenészt, aki kiadja önéletírását, a pszichológust, aki társadalomfilozófiáról elmélkedik és a filozófust, aki történelmi regényt ír. 
Hogy munkájuk mennyire élvezetes, az nem annyira a szakmaiságtól, mint inkább az emberségtől függ. A híres anekdota szerint az ifjú újságíró rendkívül szorongott, mennyire lesz jó a cikke. A bölcs szerkesztő azzal nyugtatta meg: Ne aggódjon, barátom! Emberi minőségénél rosszabb cikket úgysem fog írni. Igaz, jobbat sem. 
Így látom magam is a hazai öröm-írók sokaságát. Amatőrök és dilettánsok, hivatásosak és elhivatottak.
Hadd jegyezzem meg: az ünnepi könyvhét forgatagában bolyongva, azt is felfedezhettük, hogy a kiadók között is szép számmal vannak afféle hobbi-vállalkozások. A százhatvannyolc kiadó és könyves műhely, amely pavilont állított ezekben a napokban jó metszetét adta a magyar könyves szakmának. Akadnak közöttük ilyenek is, olyanok is, persze ezért vagy éppen amazért mind nagyon szerethető. 

Kép forrása

Duna-parti dilettare
És, ha az íróktól indulva a kiadókig jutottunk, el kell mondanom azt is, hogy a szervező, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők egyesülése ez alkalommal felül múlta önmagát. Bár azt hiszem, csak a véletlennek köszönhető, hogy kiváló helyszínen, a budapesti Duna-korzón rendezték meg a könyves sokadalmat.
Bizonyára kevesen emlékeznek arra, micsoda felfordulás volt 2016-ban, amikor felmerült, hogy az Ünnepi Könyvhét ne a Vörösmarty téren, hanem valamilyen alternatív helyszínen legyen megtartva. Akkor a MKKE közleményben szögezte le, hogy a „Vörösmarty tér az 1929 óta – egyetlen alkalom kivételével – minden évben megrendezett…, Magyar Örökség-díjjal elismert Ünnepi Könyvhét újabb kori történetének közkedvelt, bejáratott, ikonikus, központi helyszíne…, Budapest kulturális életének szimbolikus tere.”
Most azonban, hogy a Vörösmarty teret feltúrták, mindenféle nehézség nélkül kerülhetett át a rendezvény a Duna-korzóra, ahol egyöntetű közönségvélekedés szerint sokkal jobb helyen van, mint az „ikonikus helyszínen”. 

A korzó tágas, szellős, Duna-hűtötte sétánya szinte természetes közege a pavilonsornak. Végigjárható, áttekinthető, örömteli helyszín. Kár, hogy a szövetség csaknem egy évszázada ragaszkodik a sűrű, forró, poros belvárosi térhez. Reméljük, a korzón tapasztal könyves dilettare kedvet hoz ahhoz, hogy ezentúl is itt ünnepeljük betű örömét. 



Megosztás