Ki kapja az alternatív Nobel-díjat?

MEGJELENT: 2018. augusztus 31. | SZERZŐ: Lázló T. András

Neil Gaiman brit, Murakami Haruki japán, Maryse Condé francia és Kim Thúy vietnami születésű kanadai írót jelölte az alternatív irodalmi Nobel-díjra a svéd írókból, színészekből, újságírókból és a kulturális élet más szereplőiből alakult testület.
Az Új Akadémiát tavasszal hozták létre, azután, hogy az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémián kitört botrány miatt legalább egy évvel elhalasztották az idei díj átadását. 
A szervezet október 12-én adja át az alternatív irodalmi Nobel-díjat – olvasható a testület honlapján.


Kép forrása
            
Szexuális zaklatás
A 2018-as irodalmi Nobel-díj átadását májusban halasztották el, a Svéd Akadémia egyik tagja, Katarina Frostenson és férje, Jean-Claude Arnault ellen emelt vádak miatt. Az akadémián lezajlott belső vizsgálat szerint Arnault számos nőt szexuálisan zaklatott, és júniusban szexuális erőszak miatt vádat is emeltek ellene. Az is kiderült, hogy költő felesége révén, aki tagja volt a díjat odaítélő testületnek, éveken át még a díjazottak bejelentése előtt kiszivárogtatta a nyertesek nevét. 
A botrány miatt a Svéd Akadémia számos tagja, köztük az elnök is lemondott, a testületben új szabályokat vezettek be, és a díj presztízsének megőrzése érdekében egy évvel elhalasztották az idei kitüntetés átadását.
 
Kép forrása
                         
  
Negyvenhét írót neveztek
Az Új Akadémia felkérte az összes svéd könyvtárost, hogy nevezzen alkotókat az elismerésre. A könyvtárosok negyvenhét írót neveztek, akikre július 10. és augusztus 14 között lehetett szavazni a világ minden tájáról. Több mint harmincezren szavaztak, a legtöbb szavazatot kapott négy író került a jelöltek listájára. Közülük választja ki az Ann Palsson szerkesztő, független könyvkiadó vezette zsűri a díjazottat. 

Kép forrása
            
Gyarmati népek, menekültek
Az Új Akadémia a maga politikai-ideológiai elkötelezettségének megfelelően a jelöltek közé hozta Maryse Condé francia és Kim Thúy vietnami születésű kanadai alkotót. 
A díjazók Maryse Condét az egyik legfontosabb francia nyelvű íróként méltatják, akinek alkotásai jelentős hatással vannak a Karib-térség és Afrika életére. Gyakori témája az, hogy a gyarmatosítás miként változtatta meg a világot, és a gyarmatosítás alól felszabadult népek hogyan próbálják visszaszerezni örökségüket.
Kim Thúy azokról „a rövid és elegáns történetekről ismert, amelyek a menekültek életét, az új kultúrákhoz való alkalmazkodásukat mutatják be. Regényeiben megízlelhetjük Vietnam ízeit, színeit, a száműzetés nehézségeit és gazdagságát, az identitáskeresés nehézségeit”.

Kép forrása
            
Fantasy és mágikus realizmus
Ugyanakkor a népszavazás eredményeként két valóban népszerű jelölt – Neil Gaiman és Murakami Haruki – is a négyes befutóra került. 
Az ötvenhét éves brit Neil Gaiman alkotói munkássága „igen terjedelmes, ő napjaink egyik legnépszerűbb fantasy- és képregényírója világszerte, korosztálytól függetlenül”. Művei között van az Amerikai istenek, a Csillagpor és a Coraline – olvasható az Új Akadémia honlapján.
A popkultúrát a mágikus realizmusssal vegyítve Haruki Murakami regényei és novellagyűjteményei világszerte nagy figyelmet keltettek, számtalan olvasót vonzottak. Murakamit évek óta gyakran emlegetik az eredeti irodalmi Nobel-díj várományosai között.



Megosztás

Egypercesek

Pénteken adják át a jutalmakat

Pénteken adják át a jutalmakat

Tasnádi István, Hajdu Szabolcs és Závada Péter Szép Ernő-díjas

Mesék a magyar tájakról

A kötetek gyermekeknek szóló útikönyveként is használhatók

Egyetemre jár a nyugdíjas írónő

„Annyi mindent akartam itt tanulni, irodalmat, történelmet, politikai tudományt, zenét!”

Cigányok útjai

A cigányság történetének atlasza – Térképezett roma történelem

Finomra hangolt fityiszmutogatás

Tanulságos sztori, melynek a mában is léteznek permutációi