Szerda este a Magyar Televízió levetítette az évszázad mérkőzését, e cikk írásakor is azt hallgatom. Szepesi elképesztő energiával és vehemenciával közvetít, úgy, mint azóta – és valószínűleg többet soha – senki. A sport-kulturális élet örökös királya, egy nemzet hangja szerdára virradóra, kilencvenhat éves korában elment közülünk. A gyászhírt a család a Nemzeti Sporttal tudatta.

Kép forrása

Élete
Szepesi György 1922-ben született Budapesten, Friedländer György néven. Édesapja, Friedländer Miklós Szepesváralján született, később ezért vette fel a Szepesi nevet. A Testnevelési Egyetemen folytatott tanulmányai mellett 1945-ben kezdett a Magyar Rádiónál, három évre rá már a londoni olimpiáról buzdíthatta fiainkat. 2012-ben ugyaninnen búcsúzott az ötkarikás játékoktól. A Magyar Rádiónál töltött több, mint ötven év alatt számos pozícióban megfordult, osztályvezetőként, és bonni tudósítóként is tevékenykedett. Sportszervezői eredményei is kiemelendők: 1982 és 1994 közt FIFA vezetőtestületi tagja, a magyar válogatott tulajdonképpen utolsó igazán sikeres időszakában, 1978-1986-ig az MLSZ elnöke volt, a mexikói vb kudarc (ezidáig az utolsó világbajnoksági szereplésünk) őt is lesöpörte a pályáról.
 
Kép forrása

Lőj, Dömötör!
Mindezek ellenére Szepesi György elsősorban mindig is a magyarok hangja volt. Szavait idézve: „Én csak a rádiózáshoz értettem.” Összesen tizenöt olimpiáról jelentkezhetett be, egyik legemlékezetesebb pillanata a Tokiói olimpiához kötődik: A szenvedély, amivel Dömötört és vizipólósainkat buzdítja a Szovjetek ellen, sokak fejében máig élénken él. A sportriporter természetesen a világbajnokságoknak is elmaradhatatlan résztvevője volt, összesen tizennégyről közvetített. 
Szepesi mérhetetlen alázatáról és profizmusáról az alábbi sorok árulkodnak: „Mikor például Gyarmati Dezső gólt dobott, tehát a bal kezéről a hálóba került a labda, úgy beszéltem erről – azt súgtam a mikrofonba – hogy ilyen bal kéz nincs már több a világon, ez olyan, mint Puskás bal lába. Vagyis ez a hasonlat azt jelentette, hogy én nem magamat emeltem Gyarmati mellé – tehát nem azt mondtam, hogy én még ilyen dobást nem láttam – hanem egy másik világklasszis játékost, Puskás Öcsit, pontosabban annak is a bal lábát.” Kiviláglik, hogy ő nem egy külső szemlélő, puszta tájleíró volt: Ő együtt úszott Felkaival, Blaczó András mellett futott, vagy – ahogy oly sokan emlegetik – ő volt az Aranycsapat tizenkettedik játékosa.

Kép forrása 

A 12. csapattag
Szepesit egykoron a Nemzeti Sport tüntette ki e „titulussal”, sokszor azóta is így emlegetik. Erről egyszer azt mondta, szerinte – ha már tizenkettedik játékos – akkor az sokkal inkább Sebes Gusztáv, vagy bárki, akik szerinte valóban tettek a sikerekért, de hozzátette: „túlzásnak tartom a címet, de ha már adták, nem vagyok álszerény, tisztelettel köszönöm.” A pálya szélén állva ő közvetítette Puskásék meccseit is, köztük az évszázad mérkőzését, londoni 6:3-at. A Magyar Televízió jóvoltából tegnap volt szerencsénk újra átélni a mérkőzést, s állítom, sportkedvelő kortársaim számára ez kötelező tananyag, ugyanis az én generációmnak nem lehet része ilyen sportközvetítésben: az odaadás és a szenvedély, amit Szepesi átad, egészen más szintre emeli az élményt. Olyan kapcsolatot teremtett nézők és csapat közt, mintha magunk is fiainkkal küzdenénk, de legalábbis a lelátón volnánk. Nem véletlen, hogy a televíziós közvetítések kezdetén az ő rádión szóló hangját vágták be a közvetítésekbe, és hozták szinkronba a képanyaggal. Később sem lehetett béklyók közé szorítani legendás orgánumát: az emberek a tv-t lenémítva, Szepesi hangjával élvezték a sporteseményeket.

Kép forrása

A búcsú
A magyar labdarúgó-válogatottól 1995. augusztus 16-án, csaknem napra pontosan ötven évvel azután köszönt el, hogy 1945-ben azt a bizonyos magyar-osztrákot közvetítette. Egy másik Magyarország-Ausztria meccsen szeretett volna búcsúzni, de az MLSZ ezt nem tudta tető alá hozni. Így nem a Népstadionban, hanem Siófokon és nem az osztrákok elleni mérkőzésen, hanem egy Izraellel vívott barátságoson távozott a pályáról – a vendégcsapat nyert 2-0-ra. Ezekkel a szavakkal köszönt el: „Elbúcsúzom a mikrofontól, megválok a sportmikrofontól abban a reményben, hogy barátaimnak, kollégáimnak lesz még örömük ebben a mikrofonban, lesz még örömük a magyar futballban."

Kép forrása

Művei, díjai
Szepesi neve számos műhöz köthető. Első művei közé tartozik a Civil a pályán, vagy a 25 sportoló elmondja, melyeket az ötvenes években jelentetett meg Lukács Lászlóval, mint társszerzővel közösen. Később is rendszeresen ír, egészen az ezredfordulóig: ekkor jelenik meg az utolsó munkája (Magyar olimpiai bajnokok 1896-1996). 
Számtalan kitüntetése közül kiemelendő, hogy 2002-ben elnyerte a Pulitzer-díjat, két évvel később Prima Primissima díjban részesült, továbbá a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének birtokosa, Budapest díszpolgára.

Az Aranycsapat utolsó tagja, egy nemzet szívének hangja, Szepesi György kilencvenhat évet élt. Nyugodjék Békében!