Péntektől Művészetek völgye

Pénteken kezdődik a Művészetek Völgye, a fesztiválon több mint ezerötszáz program várja az érdeklődőket július 29-ig Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. 

Kép forrása

Szín-Tér
Taliándörögd lesz a fesztivál színházi központja, ahol a Nemzeti Szín-Téren a Színház és Filmművészeti Egyetem, a Nemzeti Színház, a Kárpátaljai Megyei Magyar Színház és több más társulat együttműködésével tartanak előadásokat. Itt két szimfonikus komolyzenei program is lesz, az Óbudai Danubia Zenekar A zenegyűlölő című műsora, valamint Szirtes Edina Mókus és a Liszt Ferenc Kamarazenekar Világok hangja című közös koncertje. A Hobo Klubban előadóestek várják a közönséget.

Kép forrása

Nagyszínpad, nagyfilmek
A fesztivál könnyűzenei nagyszínpadán, a kapolcsi Panoráma Színpadon a külföldi sztárok közül Rebecca Ferguson, az Asian Dub Foundation, a DePhazz és a Triggerfinger is fellép. A hazai zenei életből többek közt az Anna and the Barbies, a 30Y, a Quimby, a Hiperkarma, a Kiscsillag, az Irie Maffia, a Csík Zenekar és a Margaret Island is színpadra áll. 
A Kőbányai Önkormányzat és a Kőbányai Zenei Stúdió összefogásával idén is lesz Kőbánya Udvar, ahol a Bagossy Blues Brothers és a Póka-Tátrai Regeneráció is fellép. 
Kapolcson lesz a fesztivál irodalmi központja is a Kaláka Versudvarral, a kapolcsi kastélyban pedig a Magyar Nemzeti Filmarchívum válogatott nagyfilmeket vetít. 
     
Kép forrása

Völgymozi
Vigántpetenden az újcirkusz és a tánc lesz a középpontban, fellép a Recirquel Újcirkusz Társulat, a Firebirds, Duda Éva és Frenák Pál társulata is. A Cirque du Tókert sátor melletti szabadtéri színpadon a Művészeti Középiskolák Összművészeti találkozója, valamint az NKA Imre Zoltán Programjának produkciói láthatók. A Tókertben megnyílik a Cinema Hungary Völgymozi, éjszakánként pedig önismereti diszkón is részt vehetnek az érdeklődők.
Az 1980-as évek végén a település volt a kiindulópontja a ma már több településen zajló Művészetek Völgye fesztiválnak. A kulturális rendezvény mostanra olyannyira összeforrott a település nevével, hogy például a falunak nincs is önálló internetes honlapja, a weboldalon főként a rendezvénnyel kapcsolatos információk találhatók meg. 

Kép forrása

Hét település

A Művészetek Völgye fesztivál minden évben július végén, augusztus elején mintegy egy héten át tart. A rendezvények között színházi előadások, komoly-, nép- és világzenei koncertek, irodalmi estek és délutánok, kiállítások és mesterségek bemutatása szerepel. A fesztivál voltaképpen hét település: Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd, Monostorapáti, Öcs, Pula és Nagyvázsony helyszínein zajlik. Az ötlet Márta István zeneszerzőtől, színidirektortól származik, aki a rendezvény fesztiváligazgatója.
Jómagam egyszer – s ez nem dicsőség – barátaim, elsősorban a nagyszerű Jakobi Laci, a Mandel-kvartett oszlopos tagja miatt éppen az első fesztiválon jártam Kapolcson. Akkor még a kezdeti lépések bájos bizonytalansága tette ellenállhatatlanná a falusi összejövetelt. Cseh Tamás a szérüskertben énekelte-gitározta remek dalait, a Tarpay grófnő szép szőke lányát, meg a többit. Ott volt mindenki, aki fiatal volt és reménykedett egy szebb jövőben, a más világban, meg az is, aki csak úgy elment körülnézni.