A díszlet-zseni

MEGJELENT: 2018. június 29. | SZERZŐ: Rácz András

Kulturális újságíró el-eljárogat könyvbemutatókra, meghallgatja a szerző lelkes szavait a kiadó, vagy egy kritikus még lelkesebb méltatását, megeszi a pogácsát, felhörböli a kávét, beszélget kicsit ezzel, azzal, aztán vagy ír, vagy nem ír a dologról, attól függően, hogy a kötet megszólítja, vagy nem. Általában így megy ez. Úgy meg szinte soha nem megy, hogy az ember két zivatar között átüget a Vörösmarty-téren, beesik a Vigadóba és úgy érzi, dimenziócsapbába keveredett, áthuppant egy másik világba, belegabalyodott egy megnevezhetetlen, misztikus álomlétbe, ahol jelmezek, díszletek, kulisszák veszik körül… Persze, hogy nem lehet nem írni róla. 

Kép forrása

Kulisszák és díszletek
Csütörtök délután a Pesti vigadóban lapozhattunk bele először Turnai Tímea színháztörténész új kötetébe, a Tisztelet az elődölnek sorozat, negyedik könyvébe, a Forray Gábor tervező, modellkészítő iparművész és az Operaház látványvilága című kötetbe. Ha én adtam volna a címet, valami olyasmi szerepelne a borítón, hogy Forray, a díszlet-zseni, vagy az Épített színpadkép, először…, de szerencsére nem én adom a címet, mert Turnai Tímea könyve, bármilyen gazdag képanyagot hoz, és bármilyen olvasmányosan megírt, azért mégiscsak szakkönyv, és a színháztörténészek, meg úgy általában a történészek egyelőre mellőzik a hülye címeket.
Na, de vissza Forraihoz, akiről – mint azt a könyvbemutatón Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendezőtől megtudhattuk – valóban megújította a kulissza fogalmát. Előtte ugyanis jobbára festett képeket aggattak a színpad mögé, házikóval, várral, erdővel, szóval bármivel, ami kellet a darabhoz, s a festmény előtt játszottak a színészek. Persze, tegyük hozzá, amit Szinetár Miklós is hangsúlyozott, komoly művészi képek is születtek így, némelyiknek az értéke ma más milliós, sokmilliós tétel. 
Forray Gábor azonban – bizonyára egyébként nem egyedüli ötletgazdaként – elkezdett díszleteket építeni, olyan tereket hozott létre, amelyekben nemcsak játszani lehetett, hanem amelyek a maguk hangulatával szín- és formavilágával hozzá tudtak járulni a készülő előadás tartalmi megjelenítéséhez. Azaz a díszlet Forray óta nem kellék, hanem az előadás része. 

Kép forrása

Tervezők és alkotók
És ezzel el is jutottunk arra a pontra, hogy feltételezzük: máris többet tudtunk meg a színháztörténetről, mint amennyire valaha is kíváncsiak voltunk. De feltételezésünk hamis. Csak azért látjuk a be nem avatottak defetista szemléletével Forray-kérdést, mert még nem láttuk a könyvbemutató hátteréül felállított kulisszákat, azaz a Pesti Vigadó földszinti kiállítótermében bemutatott Kulisszatitkok, színház kívül-belül című tárlatot. 
Nos, állíthatom, hogy a díszlet itt sem kellék, hanem az előadás része. A kiállításon kortárs díszlet- és jelmeztervezők, illetve színházi iparművészek munkáit láthatjuk. Tudták, hogy ezek, nem ugyanazok? Mármint a tervező és a kivitelező nem feltétlenül ugyanaz a személy, és miközben a neves tervezőket számon tartja a szakma, addig a polihisztorként szorgoskodó, s olykor igencsak kreatív megoldásokra kényszerülő kivitelező iparművészek nevét csak az olyan precíz és gondos kutatók rögzítik, mint amilyen például Turnai Tímea, aki nemcsak a kötetért, de végső soron a kiállításért is felel. 

Kép forrása

Meseország
És hogy visszakanyarodjak az elvarázsolást emlegető bevezetőhöz, nos, a kiállítás éppen olyan, mint a Forray-kötet: Lenyűgöző. Ha azt mondom, hogy hetven alkotó százötven munkáját csodálhatjuk meg, akkor éppen úgy nem mondtam semmit, mintha azt mondanám, hogy a Petőfi Irodalmi Múzem – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szcenikai albumsorozatának ötödik része – ez a Forray-kötet szabatos sorozat-megnevezése (Mondom, hogy szakkönyv!) – százhúsz gyönyörű fotót tartalmaz. 
Mondok inkább valami mást. Csodálatos batárnőm mesélt a minap Terry Pratchett legújabb könyvéről, amelyben felbukkannak valami manók, vagy koboldok, akik – vicces módon – azt képzelik, hogy ők már meghaltak és a Walhallában élnek. Így létük csupa öröm és boldogság, szépség és szeretet, teljesség és beteljesülés. E téves tudatból a manóknak majd mindenféle kellemetlenségük származik, de most nem az a lényeg, hogy merre viszi fantáziája lángjait az író, hanem az, hogy amikor belépünk a kiállításra, nagyjából úgy érezhetjük magunkat, mint Pratchett manói. Egy másik világ, a Walhalla, vagy Narnia, vagy Csodaország… Igen, Leginkább Csodaország, ahol minden lehetséges, ahol a legvadabb ötetek lesznek valósággá, ahol a fantáziának nem szab határt az az unalmas tényvilág. 
Szóval érdemes megnézni. És persze érdemes a könyvet is elolvasni, mert a Csodaország-feelinget az is kifogástalanul hozza. Csak el ne felejtsék: a Forray, a díszlet-zseni nem a címe, hanem a tartalma!




Megosztás