Múzeumok majálisa

Hetven múzeum és kulturális intézmény gyűlik össze az ország különböző részeiből május 13-án vasárnap a Magyar Nemzeti Múzeumban a 23. Múzeumok Majálisára. A fesztivál beköltözik a múzeum épületébe, mivel a hagyományos helyszínen, a Múzeumkertben munkálatok zajlanak. A körülmények ezért idén kicsit szűkösebbek lesznek, de számos különleges programvár a látogatókra.
    
Kép forrása

Múzeumok hiperhálózata
Az idei Múzeumok Majálisa egynapos lesz és három tematika körül forog: kapcsolódik a Családok évéhez, a Közösségek Hetéhez, valamint a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM aktuális jelmondatához: Múzeumok hiperhálózata – Új megközelítés, új közönség.
Mint Varga Benedek főigazgató elmondta, a hiperhálózat gondolata a múzeumok kapcsolati hálójára, társadalmi tőkéjére, közösségi munkájára hívja fel a figyelmet. Szólt arról, hogy a kormány által meghirdetett Családok évéhez való kapcsolódás felerősíti a rendezvény eddigi, szülőket, gyerekeket, nagyszülőket kiemelten megszólító hagyományát. 
A Múzeumok Majálisa hagyományosan az ICOM által meghirdetett nemzetközi múzeumi naphoz kapcsolódik. A fesztiválra az egész országból, illetve a határon túli magyar közösségekből is érkeznek múzeumi szakemberek.
    
Kép forrása

Mindenki tesztelheti tudását
A rendezvény a közönség számára nyitott terekben fog zajlani, de néhány esemény a látogatók elől egyébként elzárt területen, például a díszteremben lesz. A résztvevő hetven múzeumból harminc az északi és a római udvaron sátrakban várja a közönséget. Az ingyenes majálison különleges tárlatvezetésekkel, gasztronómiai kóstolókkal és koncertekkel is várják az érdeklődőket. A Múzeum-zugoly és a Lapidárium a múzeumi szakemberek és a közönség találkozásainak, szakmai előadásoknak, kerekasztal-beszélgetéseknek lesz a színhelye. A Műtárgysétányon az MNM állandó kiállításaiban betűk szólítják meg a látogatókat, a Tudássétányon mindenki tesztelheti saját tudását.
Vasárnap 11 órától a Hahó Együttes játszik a gyerekeknek, a rendezvény záróeseménye pedig a Balázs Elemér Group koncertje lesz. Részletes program itt olvasható.
    
Kép forrása

Az év múzeuma, az év kiállítása
A rendezvényen átadják a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület elismeréseit is. Deme Péter, a társaság ügyvezető elnöke elmondta, hogy Az év múzeuma a kiskunhalasi Thorma János Múzeum lett, Az év kiállítása díjat a Soproni Múzeum Macskakő Gyermekmúzeum és közösségi tér című állandó tárlata kapja. A két győztes elnyerte az Arcanum Kft. félmillió forint értékű szolgáltatási csomagját is.
„Az év múzeuma kitüntető címre huszonkettedik, Az év kiállítása díjra nyolcadik alkalommal hirdettünk pályázatot. Előbbire öt, utóbbira tizenöt intézmény jelentkezett” – mondta Deme Péter, aki az idei fesztivál programjai közül a Családok évéhez kapcsolódva felhívta a figyelmet a hajdúnánási Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény kiállítására, amelyet diákok valósítottak meg.
A 23. Múzeumok Majálisának védnöke Hoppál Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára, Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, valamint Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere.