Akik mindannyiunknak példát mutatnak

Mint minden évben, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján idén is átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrendet a Parlamentben, a kupolacsarnokban.
A köztársasági elnök beszédében egyebek mellett azt hangsúlyozta, milyen fontos, hogy vannak, akik „egy zavaros eszméktől terhelt világban is meg tudják mutatni” a valódi értékeket. 

Kép forrása

Akik a legjobb tudásukkal szolgálnak
Áder János Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk alkalmából Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adományozott számos alkotónak. Ünnepi beszédében március tizenötödikéről szólva rámutatott: „Az a nap világossá tette: a magyarok nem akarják kiengedni kezükből a saját sorsuk feletti döntés jogát. Ragaszkodnak szabadságjogaikhoz, a nemzeti függetlenséghez, a haladás szelleméhez. És hajlandók áldozatot hozni érte. Ha kell, vitákban, ha kell, heves ütközetekben. De − miként az áprilisi törvények kimondták − „jogban és érdekben” egyesítve.” Majd hozzá tette: „március 15-e nekünk örökre szólóan nemzeti önbecsülésünk és a haza legjobb tudásunk szerinti szolgálatának ünnepe. Ezért vált hagyománnyá, és ezért köszöntjük mi is ezen a napon mindazokat, akik a legjobb tudásukkal szolgálnak. Azokat, akiket ma is a tenni akarás, a haladás eszménye sarkall egyre jobb és jobb teljesítményre.”
A díjazottokat méltatva Áder János kijelentette, azokat illeti az elismerés: „Akik művészetükkel örök érvényű értékeket képviselnek, hűek nemzeti hagyományainkhoz, s egy zavaros eszméktől terhelt világban is meg tudják mutatni, mi a katarzis. Akik tudományos munkájukkal, kutatásaikkal egyszerre a jelent és a jövőt is szolgálják. Azokat, akik szorgalmukkal, fáradhatatlanságukkal, elkötelezettségükkel mindannyiunknak példát mutatnak.”

Kép forrása

Kossuth-díjasok
Sára Sándor Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Duna Televízió volt elnöke Kossuth-nagydíjban részesült.
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk alkalmából Kossuth-díjat adományozott a következő alkotóknak: Berkesi Sándor Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának docense, a Tiszántúli Református Egyházkerület nyugalmazott zenei igazgatója, a Debreceni Református Kollégium Kántusának vezetője; Esztergályos Cecília Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész; Faragó Laura énekművész, népdalénekes, etnológus, zenepedagógus; Farkas Árpád Babérkoszorú díjas és József Attila-díjas író, költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja; Geszler Mária Munkácsy Mihály-díjas keramikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja; Györfi Sándor Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, érdemes művész; Kiss Benedek Babérkoszorú díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja; Lantos István Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének egyetemi tanára; Lengyel György Jászai Mari-díjas rendező, kiváló és érdemes művész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem professor emeritusa; Oláh Zoltán Harangozó Gyula-díjas balettművész, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa, a Magyar Táncművészeti Egyetem Klasszikus Balett Tanszékének adjunktusa; Péreli Zsuzsa Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, gobelinművész, kiváló és érdemes művész; Rieger Tibor szobrászművész; Sümegi Eszter operaénekes, kiváló és érdemes művész, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese; Tordai Teri Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész; Zádori Mária Liszt Ferenc-díjas énekművész, kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;

Kép forrása

Széchenyi-díjasok
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk alkalmából Széchenyi-díjat adományozott a következőknek: Dr. Biró L Ászló Péter, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete Nanoszerkezetek Osztályának kutatóprofesszora; Dr. Bitskey István, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének professor emeritusa; Dr. Czigány Tibor gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának dékánja, a Polimertechnika Tanszék egyetemi tanára, az MTA-BME Kompozittechnológiai Kutatócsoport vezetője; Eckhardt Mária Erkel Ferenc- és Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont nyugalmazott alapító igazgatója és volt tudományos igazgatója; Dr. Felinger Attila, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Kémiai Intézete Analitikai és Környezeti Kémia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára; Dr. Füredi Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetének kutatóprofesszora; Dr. Gránásy László fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontja Szilárdtest-fizikai és Optikai Intézetének tudományos tanácsadója; Dr. Hamza Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszékének egyetemi tanára; Dr. Hoppál Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézete Etnológiai Osztályának tudományos tanácsadója, az Európai Folklór Intézet alapítója és volt igazgatója; Dr. Hornok László, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara Növényvédelmi Intézetének professor emeritusa; Dr. Hunyady László, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Academia Europeae tagja, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, az Élettani Intézet igazgatója, egyetemi tanár; Dr. Kásler Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja; Dr. Krisztin Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Bolyai Intézete Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára; Péceli Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszékének egyetemi tanára; Dr. Pósfai György, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontja Biokémiai Intézetének igazgatója, a Genommérnöki Kutatócsoport vezetője, tudományos tanácsadója; Dr. Varga Zoltán Sándor, a biológiai tudomány Eötvös József-koszorús doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Biológiai és Ökológiai Intézete Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékének professor emeritusa.