Mire való a női mell?

Ezennel megnyitjuk hímsoviniszta, ciszheteró rovatunkat és beszámolunk a politikai korrektség, vagy a csuda tudja, a gender-őrület, esetleg a harcos feminizmus – a pontos kategorizálás szabadon választható, de mindenképpen a kulturális bal fogalomkörébe tartozik – legújabb haditettéről. 

Kép forrása

Kifogástalan mondatok
Történt ugyanis, hogy egy brit gyerekkönyvkiadó megjelentette a Growing Up for Boys című kamasz fiúknak szóló ismeretterjesztő könyvet. A kötetben mindenféle fontos tudnivaló mellett szerepelt az alábbi gondolat is: „A lányoknak két okból van melle. Egyrészt azért, hogy tejet adjanak a kisbabáknak. Másrészt azért, hogy felnőttnek és vonzónak látsszanak. Gyakorlatilag minden női mell, függetlenül a méretétől és az alakjától, képes mindkét dologra, amikor egy lány a pubertáskora végére ér.”
Alex Frith először 2013-ban megjelent, s azóta többször is kiadott könyvében tehát a női mellről tökéletes tudományossággal ír. Szögezzük le már most: nincs ebben a bekezdésben semmi, ami téves, túlzó, vagy nőellenes volna. 

Kép forrása

Tomboló butaság
Egy blogger azonban beidézte a vonatkozó oldalt a maga felületére és hozzá tette a kérdést: WTF? Mintha bizony valami súlyosan kifogásolható gondolat merült volna föl a könyvben. A primitív nővédelem teljes hadserege fel is vonult a bejegyzés alatt, s rengeteg komment érkezett a posztra. Az előcsődülő modern szüfrazsettek többnyire úgy értelmezték a könyv szavait, hogy azok szerint a lányok melle leginkább arra való, hogy „kiszolgálja a fiúk igényeit”.

Jellemzi az ostobaság diadalmenetét a téma kapcsán a The Guardian cikke, amelyben az egyik megszólított így érvel: „Ha arra szeretnénk bátorítani a gyerekeinket, hogy egészséges kapcsolatot építsenek ki egymással, ha olyan kultúrát szeretnénk, amelyben a szex beleegyezésen alapul, akkor problémát jelenthet, hogy bizonyos testrészek csak valamilyen ‘használatra’ léteznek, mert ezzel azt üzenjük, hogy az adott testrészek tulajdonosainak nincs hatalmuk ezek fölött, és ez legalábbis nagyon veszélyes”.

Az ostobaságroham hatására a kiadó úgy döntött, visszahívja a Growing Up for Boys című könyvét a polcokról. Bár a kiadó közleménye szerint nem értet egyet a kifogásokkal, „kontextusból kiragadottnak” nevezve azokat, mégis visszahívta a könyvet. 
Megadta magát a butaságnak. 

Kép forrása

Mit mond a tudomány? 
A női mellel kapcsolatos legutolsó tudományos álláspont szerint ugyanis Alex Frith semmi szexistát nem írt. Szexista maga a természet, amely valami furcsa ok miatt azt szeretné, ha a férfiak vonzónak találnák a nőket. Desmond Morris A csupasz majom című könyvében így ír a kérdésről: „A megnagyobbodott emlőről általában úgy vélekednek, hogy az nem szexuális, hanem anyai fejlemény, de erre kevés a bizonyíték. Más főemlősök, jóllehet bőséges tejmennyiséget juttatnak kicsinyeiknek, nem rendelkeznek jól elkülönülő, félgömb alakú emlődúzzanattal. Ezzel a vonással fajunk nősténye egyedül áll a főemlősök között.  A jellegzetes formájú, előreugró emlők kialakulása a szexuális jelzés újabb példája… 
A nőstény csupasz majomnak sikeresen előre kellett irányítania a hím figyelmét, az evolúció pedig nyilván a segítségére sietett, hogy testének elülső tájai izgalmasabbak lehessenek… Ősi korszakunk valamilyen szakaszában… a nőstény szexuális jelzése két húsos, félgömb alakú tomporától… és két égővörös szeméremajkától származott. …A faj kiegyenesedőben volt, s társas érintkezései során egyre inkább szemtől szembe helyezkedett el. Joggal várhatjuk ebben a helyzetben, hogy… (más állatfajokra is jellemző) …önutánzás következzék be… Vizsgáljuk meg fajunk nőstényének elülső testtájait. Látunk-e olyan struktúrát, amely netán utánzata lehet az ősi jelzésnek…? A válasz olyan világosan áll előttünk, mint maga a női mell.”

No, az igaz, hogy Morris könyve először a hatvanas években jelent meg. Akkor még nem volt gender, meg PC, meg ciszheteró szexizmus. S így a tudományos ismeretterjesztés sem kellett, hogy megadja magát a butaságnak.  

Kép forrása