Jókai Anna szalon lesz az Iskola utcában

Kulturális szalont nyit a nyár elején elhunyt Jókai Anna író emlékére a Budavári Önkormányzat. Az Iskola utca 28. szám alatti épületben irodalmi estek, komolyzenei koncertek, pódium-előadások és könyvbemutatók is várják majd az érdeklődőket. 

Nagypolgári otthonok hangulata

„Azt gondolom, hogy mind irodalmi alkotásaival, mind személyes példájával és hitvallásával olyan irányt mutatott egy irányvesztett korban, amelyre oda kell figyelnünk” – mondta a Kossuth Nagydíjas íróról Nagy Gábor Tamás polgármester. „Befogadóhely lesz, ahol mindenki otthonra lelhet, akinek fontos volt mindaz, amit Jókai Anna képviselt” – emelte ki a polgármester.
A rendezvényterem mellett a hajdani nagypolgári otthonok hangulatát idéző szobákat alakítottak ki az Iskola utca 28. szám alatti épületben, amelynek bejáratánál tábla is jelzi a szalont. A szervezők olyan találkozóhelyet képzeltek el, ahová az emberek betérhetnek délutánonként és, mint annak idején a szalonokban, eltölthetnek néhány kellemes órát, jó közösségben, meghitt szép környezetben.
A jelenlegi elgondolás szerint a szalon minden délután, 4 és 8 óra között lesz nyitva, és klubtagsági vagy valamilyen akkreditáció alapján térhetnek majd be az érdeklődők.

Az írónő személyes tárgyai
A Jókai Anna emlékének szentelt szobában a családtól kapott portrészobor mellett az írónő kitüntetései sorakoznak és a tervek szerint itt lesz az összes megjelent könyve is. Az írónő személyes tárgyainak gyűjteménye valószínűleg bővülni fog a jövőben.
A Budavári Önkormányzat, mint a szalon életre hívója és fenntartója, vállalta továbbá, hogy elérhetővé teszi Jókai Anna életművét a szalon honlapján, amelynek tartalma reményeik szerint mások hozzájárulásával is gyarapodni fog.
A honlap platformot, fórumot teremt arra, hogy Jókai Anna emlékét ápolják, hogy összegyűjtsük a visszaemlékezéseket, személyes gondolatokat és vallomásokat, amelyeket elindított azokban, akik olvasták a műveit, akik találkozhattak vele. A felhasználók ezen kívül Jókai Anna otthonába is bepillanthatnak, megnézhetik, hol élt és alkotott az írónő.

Előadássorozattal várja a közönséget
A pénteki ünnepélyes megnyitót követő első program egy finn irodalmi est lesz a Budavári Önkormányzat, a FinnAgora, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezésében. A szombati program díszvendége Jávorszky Béla író, műfordító lesz, aki az általa magyar fordított Örökség című antológiát mutatja be. A műfordító ugyanezen a napon veheti át a Budavári Tóth Árpád Műfordítói Díjat a Budavári Könyvünnepen.
A szalon szervezői több programmal is készülnek az őszi időszakra. Incze Ildikó önálló estje október 12-én lesz. A színésznő Szakonyi Károly és Gyurkovics Tibor Szeretők című darabját adja elő. Eckhardt Gábor zongoraművész, zenepedagógus pedig egy tanítványaival közös előadássorozattal várja majd a közönséget.
A budai Várban működő Litea Könyvesbolt programjai is átkerülnek a Jókai Anna Szalonba, amely Takács Bence Ervin, Kathy-Horváth Lajos (hegedű) és Szakcsi Lakatos Béla (zongora) közös előadói estjének is otthont fog adni, tavasszal pedig a Beethoven Budán programsorozat új helyszíneként debütál.