A költészet ünnepe

Elképesztő eseménysorozattal ünnepli meg ma Magyarország a költészet napját. A verseket egyébként 1964 óta, minden évben József Attila (1905-1937) születésnapján, április 11-én köszöntjük, és ahogy a programok között szemezgetünk, egyre csak az az érzésünk, nagyon szeretjük a költészetet, mi magyarok. 

Versmaraton
Az ünnep egyik legjelentősebb eseménye, mondjuk úgy, központi rendezvénye a Versmaraton, amelyet hetedik alkalommal rendeztek meg az idén. Kedd délelőtt a Magyar Rádió Márványtermében, a költészet napja alkalmából tizenkét órán keresztül kortárs költők szavalják verseiket.
Bár sokan siratják a verset, az irodalmat, elég, ha felidézzük, hogy Arany János A walesi bárdok című műve eredetileg ezernyolcszáz példányban jelent meg, míg Lackfi Jánosnak ma mintegy harminckilencezer ezer követője van a közösségi médiában – fogalmazott Mucsányi Marianna, a felolvasást élőben követő Kossuth Rádió csatornaigazgatója. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke arról beszélt, hogy az Arany János-emlékév alkalmat ad arra, hogy április 11. mellett az egész év egy kicsit a költészetről szóljon, nem csupán a költők, hanem az olvasók, a tanárok és diákok számára is.
A Személyesen a vers mottót viselő esemény a Magyar Napló Kiadó gondozásában megjelent Az év versei 2017 antológia élő bemutatója. A kötetet szerkesztő Zsille Gábor József Attila-díjas költő, szerkesztő elmondta, hogy a költők elkezdtek visszatalálni a kötött formákhoz, az avantgárd lecsengése után elkezdett újra klasszicizálódni a magyar költészet.
Az antológiában szereplő százhárom szerzőből hatvanöt, többek között Szentmártoni János, G. István László, Serfőző Simon, Falusi Márton, Lackfi János, Térey János, Filip Tamás, Mezey Katalin, Terék Anna, Géczi János, Kukorelly Endre és Rónai-Balázs Zoltán személyesen olvassa fel a kötetben szereplő verseit, mások telefonon jelentkeznek be az eseményre. 

Programok egész nap
Budapest azonban más érdekességeket is kínál a versek kedvelőinek. Délutántól éjfélig megállás nélkül lesz hallható Arany János csaknem kétszáz költeménye a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak tolmácsolásában az egyetem Padlás színpadán. A Magyar Írószövetség székházánál este a szervezet, a magyar irodalom és költészet múltját és az 1956-os forradalomban játszott szerepét felelevenítő, Kodály Zoltán zenéjével kísért fényfestészeti épületvetítéssel várják az érdeklődőket. A Magvető Kiadó öt új verseskönyvet – Bognár Péter, Hevesi Judit, Pál Sándor Attila, Turi Tímea és Zilahi Anna köteteit – mutatja be a költészet napja alkalmából a Magvető Caféban, ahol tizenegy idén megjelent verseskötetből is felolvasnak szerzőik, köztük Erdős Virág, Kemény István, Nádasdy Ádám és Parti Nagy Lajos. Az esten a Dés András Trió ad zenei aláfestést. József Attila sírjánál, a Fiumei úti sírkertben a költőre emlékező estet ad Hobo, Földes László. 
Ezen a napon avatják fel a Népfürdő utcában Ördögh Szilveszter (1948-2007) író, műfordító köztéri szobrát. A ferencvárosi József Attila Emlékhelyen okostelefonos versenyt rendeznek a kerületi iskolásoknak, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben kiállításon mutatják be  a költészet napi versillusztrációs pályázat gyerekalkotásainak legjobbjait, a Pinceszínházban pedig Mobilalkalmazások az irodalomoktatásban címmel szerveznek pedagógusoknak szóló szakmai beszélgetést. Végül a Ferencvárosi Művelődési Központban a József Attila Versfesztivál gálaműsorával zárul az ünnep, ahol kiosztják a József Attila MindenkiNET elnevezésű online videopályázat díjait is. 

Versek és városok
A vidéki városokban felsorolhatatlanul sok eseménnyel emlékeznek a József Attilára, illetve a költészet napjára. Kaposváron Idézz, Kaposvár! című programmal tisztelegnek a költők, a költészet előtt. Balatonszárszón, József Attila halálának helyszínén a költő szobránál tartanak koszorúzást, majd a József Attila Emlékházban „verskoncertet” ad a Kultúr Találka együttes. Siófokon versmondó versenyt és közös versmondást szerveztek. Fonyódon pedig helyi versmaraton zajlik. A Veszprémi Petőfi Színház versmondásért színházjegyet ad a költészet napja alkalmából. Ajkán Nagy László vers- és prózamondó találkozót szerveztek. Szegeden József Attila és Juhász Gyula versei, illetve kortárs szerzők művei köré szerveződött az ünnep. Kora délután a Dugonics téren József Attila szobránál a költő műveit hallgathatják meg az arra járók, később Juhász Gyula szobrától indulva Szeged költőjével ünnepelhetnek a versbarátok. A programok zárásaként este a Katolikus ház dísztermében vasútÁL(l)OMás címmel József Attila verseiből és prózáiból hangzik el válogatás. 
Szombathelyen a Weöres Sándor-szobornál helyi fiatalok megzenésített verseket adnak elő, az érdeklődőket pedig arra kérik, hogy helyezzék el kedvenc verseiket kézzel írott vagy kinyomtatott formában az ugyanott felállított versfalon. Este a Berzsenyi Dániel Könyvtárban Pálfy Margit színművész Szimfónia című előadóestjével köszöntik a költészet napját. Kőszegen nyolcszáz általános iskolás és középiskolás diák szavalja együtt Arany János Szondi két apródja című versét.
Kár tovább sorolni, de azt azért érdemes megemlíteni, hogy ezen a napon számtalan olyan romkocsma, pub és kávézó akad, amelyben a vendégek kedvenc versükkel fizethetnek a kávéért, süteményért. Érdemes rákérdezni.