Bejelentették a 2016. évi Primákat

Dr. Csányi Sándor a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnöke, sajtótájékoztató keretében hirdette ki a díj idei jelöltjeit. A Primákat idén is tíz kategóriában választottak, és a díjazottak a magas erkölcsi elismerés mellett fejenként ötmillió forint jutalomban részesülnek.

Primák és Primissimák klubja

Az előző évekhez hasonlóan ebben az esztendőben is tíz kategóriában – magyar irodalom, magyar színház és filmművészet, magyar képzőművészet, magyar tudomány, magyar oktatás és köznevelés, magyar építészet és építőművészet, magyar sajtó, magyar sport, magyar népművészet és közművelődés, magyar zeneművészet – hirdették ki a legkiválóbbnak ítélt alkotók listáját. Az elismerés elnyerői fejenként ötmillió forint jutalomban részesülnek.
„Az idei kitüntetettekkel együtt már több mint négyszázharminc kiválóságból áll a Primák és Primissimák klubja. Ők összesen több mint három és félmilliárd forintot kaptak a díj mellé, ami egyedülállóan jelentős támogatóvá is teszi a Prima Primissimát.”  – fogalmazott Dr. Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnöke a Pesti Vigadóban megrendezett sajtótájékoztatón.
Minden kategóriában három díjazott kap helyet, az alapítvány Kuratóriumának tagjai és a VOSZ kibővített elnöksége pedig titkos szavazással közülük választja ki a Primissimákat, minden területről egyet. Emellett idén is SMS szavazással dől el ki lesz a közönségdíjas. Szavazni szeptember vége és december eleje között lehet. A Primissimák és a Közönségdíjas tizenötmillió forinttal lesznek gazdagabbak.
„Mindenkit buzdítunk, hogy szavazzon arra a jelöltre, aki szerinte a leginkább megérdemli a Közönségdíjat. Annál is inkább érdemes részt venni a voksolásban, mert a szavazók között kisorsoljuk a legújabb Mercedes-Benz A-osztály személygépkocsit. A szavazás részletei rövidesen elérhetőek lesznek a www.primaprimissima.hu weboldalon és a Prima Primissima Facebook oldalán” – ismertette a szavazással kapcsolatos tudnivalókat Honti Hanna, a Prima Primissima Alapítvány ügyvivője.

Különdíjak
Természetesen idén is lesz a harminc év alatti tehetségeket jutalmazó Junior Prima díj, amely kategóriának társalapítói, a Magyar Fejlesztési Bank, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a Docler Holding, a KAVOSZ Zrt., az  FHB, a tudomány, a zene, a népművészet, a sajtó és a színház művészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja, kategóriánként akár tizet is. A Junior Primák jutalma két-kétmillió forint.
Illetve ebben az évben is átadják majd a területi Prima díjakat, melyeket tizenkilenc megyében hárman nyerhetnek el. A díj célja a helyi közösségek erősítése és az értelmiségi eredmények elismerése. A díjazottak jutalma egy-egymillió forint.
A 2016. évi Prima díjazottak között – magától értetődően az írókon kívül is –természetesen számos olyan alkotó található, akinek szerzőként, vagy társszerzőként helyet kell kapnia egy könyves magazinban. És akkor persze a többieket sem fogjuk kihagyni…  
Lássuk tehát az idei díjazottakat kategóriánként, akik közül kikerülhet majd az ez évi Prima Primissima!

A díjazottak
Magyar irodalom
Ács Margit, író, műkritikus
Rónay László, irodalomtörténész, tanár
Vámos Miklós, író, műsorvezető

Magyar színház- és filmművészet
Andorai Péter, színművész
Kútvölgyi Erzsébet, színművésznő
Marton László, színházi rendező

Magyar képzőművészet

Benkő Imre, fotográfus, fotóripoter
Bukta Imre, képzőművész
Olasz Ferenc, fotográfus, filmrendező

Magyar tudomány

Dr. Bihari Mihály, jogász, politológus
Maróth Miklós, klasszika-filológus, orientalista
Prof. Dr. Perner Ferenc, sebész, professzor emeritus, az orvostudományok doktora

Magyar oktatás és köznevelés

Földes Imre, zenetörténész, zenepedagógus, ny. egyetemi tanár
Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola, hátránykompenzáló pedagógiai módszert használó iskola
Szarka Attila, gyógypedagógus, pszichopedagógus, szupervizor

Magyar építészet és építőművészet

Pelényi Margit, építész
Tima Zoltán, okleveles építészmérnök
Winkler Barnabás, építész

Magyar sajtó
Baraczka Eszter, újságíró, a közmédia brüsszeli tudósítója
Oplatka András, történész, újságíró, műfordító
Végh Alpár Sándor, tárcaíró, publicista

Magyar sport

Földi Imre, olimpiai bajnok súlyemelő, edző
Kőbán Rita, kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, kajakedző
Sákovicsné Dömölky Lídia, olimpiai bajnok vívó, szakedző, szakíró

Magyar népművészet és közművelődés
Maczkó Mária, népdalénekes
Mikulás Ferenc, stúdióvezető, producer, fesztiváligazgató
Szokolay Dongó Balázs, népi hangszeres szólista

Magyar zeneművészet
Balázs János, zongoraművész
Medveczky Ádám, karmester, címzetes egyetemi tanár
Dr. Vigh Andrea, hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora